MIÉRT SZERETEM AZ NFL-T? – A hangulat

Emlékszem, hogy mikor belecsöppentem az amerikai futball világába nem nagyon követtem figyelemmel nagy nézõsereg elõtt játszott sportokat, kézilabda és vízilabda mérkõzésekre viszonylag kevés nézõ látogat ki. Azt persze hozzá kell tenni, hogy véleményem szerint ez részben a sportlétesítmények hibája is. Azonban az a kevés nézõ is olyan fergeteges hangulatot tud varázsolni a pályára, hogy még egy átlagos mérkõzés is sokkal jobbnak tûnik – és most még csak kb. 5-6000 nézõrõl beszélünk. Csörögnek, csattognak, hullámoznak, fújolnak, énekelnek, esznek-isznak, jól érzik magukat, bátorítanak, zavarják az ellent, tehát szép kis hangzavart tud már ennyi ember is csinálni. Nem csoda hát (a példánál maradva), hogy a kézisek és a pólósok is mindig kiemelik, hogy milyen fontosak a nézõk.

Na, hát ilyen tapasztalatokkal ültem le még 2005-ben a tévé képernyõje elé, hogy megnézzek egy Pittsburgh Steelers találkozót (bevallom, a másik csapat nevére nem emlékszek). Az elsõ, ami feltûnt az az volt, hogy a fekete-sárga mezben szurkolók a fejük felett pörgettek egy rikító sárga törölközõt. Kérdeztem is, a többiektõl, hogy most ennek mégis mi értelme van. Rögtön ki lettem okosítva, hogy az bizony a híres-hírhedt „Terrible Towel”, ami a Kohászok egyik szimbóluma. Így már egybõl kevéséb tûnt bugyuta dolognak, hogy boldog-boldogtalan törölközõt lenget a feje fölött, hogy demonstrálja kinek szurkol. Aztán már számítottam volna arra, hogy a jól (és itthon) megszokott módon jönnek majd a petárdák meg a bedobált szalagok, repülnek majd kutyák és macskák is, de „szomorúan” kellett konstatálnom, hogy Amerikában bizony nem csinálnak ilyesmit. Tudnak kulturáltan (de mégis hatalmas lendülettel) szurkolni. Még ilyet…

Aztán jöttek a hetek, rászoktam a meccsekre, szépen lassan kialakult, hogy melyik csapatnak fogok is én innentõl szurkolni, ha törik, ha szakad. Választásom pedig a Seattle Seahawks-ra esett. Hogy miért? Egyszerû: The 12th Man. Ez bizony a ’Hawks saját kis (igazából óriási) „Terrible Towelje”. Ha hazai pályán játszik a seattle-i banda, és esetleg pont védekeznek, akkor ott bizony nem tizenegy, hanem tizenkét védõ van a pályán. Pontosan. A tizenkettedik pedig maga a nézõsereg. Ráadásul annyira sokat számít a csapatnak a szurkolók tömege, hogy hivatalosan is visszavonultatták 12-es mezt, azt bizony senki sem viselheti a csapatban, ez csakis a szurkolók privilégiuma, akik minden hazai meccsen meghálálják ezt: olyan hangzavart keltenek, hogy a saját hangjukat nem hallják az emberek, nemhogy az ellenfél támadói egymást. Olvastam anno egy listát, amiben felsorolták, hogy melyek az NFL leghangosabb stadionjai. Meglepõ módon a seattle-i Qwest Field került a lista élére, annak ellenére, hogy nyitott stadionról beszélünk. És, hogy milyen adat bizonyítja ezt? Természetesen a false startok száma: 2005-ben ezen a pályán követték el a legtöbb false startok az ide látogató csapatok(szám szerint 24-et). Azóta is vezeti a listát a Smaragd Város: 2005-ös szezon kezdete és a 2009-es szezon vége között összesen 98 false startot hoztak össze szurkolók a ’Hawks-nak! Ja igen, még valami: 2000-ben az egyik találkozón 120 decibellel ordibáltak a szurkolók, valamint egyszer az ESPN munkatársa nem hivatalosan kevéssel több, mint 130 dB-t mért (megjegyzés: 137 deceibellel szól egy Boeing 747-es…). Nemhiába van mindenki odáig meg vissza, ha esetleg a zajos északnyugatra kell utazni egy idegenbeli meccsért…

Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek megvan a saját kedvenc szurkolótábora, még esetleg akkor is, ha az nem a hõn szeretett csapatot buzdítja… Az oaklandi gárdát a találó módon elnevezett „Black Hole” (Fekete Lyuk) szurkolótábor buzdítja. Mellettük a „Fradi béközép” tagja is csak virágot szedegetõ cserkészeknek tûnnek. Félreértés azért ne essék: nem bántanak õk semmit, de azért elég félelmetesek. Aztán ott van a Jets-et buzdító tömeg, mely Fireman Ed instrukcióit követve betûzik le imádott csapatuk nevét, de persze õk sem suttognak… Fölösleges lenne felsorolni mindegyik csapat szurkolóinak sajátosságait, ara buzdítok mindenkit, hogy ha eddig nem tette meg, akkor tessék venni a fáradtságot, dobjon be egy-két kávét vagy energiaitalt és üljön le egy vasárnap este a tévé képernyõje elé és nézzen meg egy meccset, hátha kedvére valót fog látni!

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások