
A 10 LEGJOBB FANTASY PÁROSÍTÁS – 4. hét
Eltelt a szeptember, ennek alapján már tudjuk nagyjából, ki mire képes, kik ellen érdemes nevezni õket a fantasy csapatodba.
Eltelt a szeptember, ennek alapján már tudjuk nagyjából, ki mire képes, kik ellen érdemes nevezni õket a fantasy csapatodba.
Nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy mi lenne a válaszom a fentebb olvasható kérdésre. Nagyon magával tud ragadni egy meccs, ha a szurkolók (valamint az edzõk és nem utolsó sorban a játékosok) jó hangulatot varázsolnak a pályára, függetlenül attól, hogy éppen pontgazdag vagy pontszegény a találkozó.
Ugyan sok játékos teljes harci felszerelésben vonul ki a pályára, mégsem léphet kezdõként a gyepre. Most úgy néz ki, hogy Tommie Harris-szel is hasonlóan fognak alakulni a dolgok.
A Seattle-t két éve folyamatosan sérülések tizedelik, fõként az offensive line-t érték súlyosabb sérülések. Pete Carroll csapatából azonban most egy védõ hullott ki, és nem csak egy meccsre, hanem egész szezonra.
A Denver Broncos vezetõedzõje, Jsh McDaniels azt mondta tegnap, hogy a futó minden valószínûség szerint nem lesz ott a vasárnapi találkozón.
Áll a bál Revis körül – legalábbis ezt gondolhatnánk, ha figyelembe vesszük, hogy tartós holdout után most már a második találkozón lesz kétséges a CB játéka.
Vajon mekkora gondot fog okozni Kiwanuka elvesztése csapatának? Ja, hogy nem is mondtam még: a védõ 2-3 hónapra dõlt ki a csatasorból.
Houshmandzadeh állandóan csak panaszkodik és követelõzik. Így volt ez a Bengals pályafutása és a tiszavirág életû seattle-i karrierje alatt. T.J. nem változott, most is hozza formáját (már ami a szájalást illeti)…
A szezon egyik legkellemesebb meglepetése a New York Jets, vagyis pontosabban a Jets-ben játszó LaDainian Tomlinson, aki ismét magára talált és régi, kiváló formáját mutatja a pályán.