TÖBBET KEVESEBBÉRT

Fotón: Roger Goodell NFL fõbiztos

Komolyan kíváncsi lennék, hogy miért hívnak össze egy ekkora találkozót, ha mindkét fél csak a saját véleményét tudja hajtogatni, a médiának pedig bekapcsolják a „bullshit generátort” és meghallgathatjuk ugyanazokat a komolynak tûnõ körmondatokat még egyszer. Vegyük például ezt a gyöngyszemet: „Minkét oldal bizakodva tekint a jövõbe, hogy folytatjuk ezeket a megbeszéléseket és elérjük a megállapodást az új kollektív szerzõdés ügyében.”

Ez mind szép és jó, de közben a tárgyaláson a játékosok képviseletében a két fél kisgyerekként fúrta egymást. Példának okáért DeMaurice Smith, az NFLPA vezetõ igazgatója kijelentette, reméli, hogy a tulajdonosok készülnek a lockoutra. Persze Roger Goodellt sem kell félteni, az NFL komisszár kijelentette, hogy nem kell a játékosok beleegyezése ahhoz, hogy kibõvítsék a szezont 18 meccsre (a terv szerint az elõszezon így két meccsre csökkenne).

Röviden összefoglalva a helyzetet: 2011 márciusától nem lesz kollektív szerzõdés és a tulajdonosok a jelenlegi feltételek szerint nem is szeretnének újat. A játékosoknak viszont az új feltételek nem tetszenek, mert úgy érzik, a liga bevételének 60 százaléka igenis jár nekik. Az egészben az a vicc, hogy az NFL jelen állás szerint azért szervezett vitanapot, hogy megbeszélhessék a felek, hogy jövõre a 16 vagy 18 meccses szezon marad majd el.

Hogy nekünk, nézõknek kinek a pártjára kellene állnunk? Igazából senkiére. Bizonyára mindenkinek szimpatikus lenne, ha kettõvel több meccset játszanának a csapatok, csakhogy ezzel még messzebb kerülnek a felek a megegyezéstõl. Márpedig valószínûleg a többség elõnyben részesít egy megrendezett 16 meccses szezont, mint egy elmaradó 18 mérkõzésest.

A konszenzus viszont egyre csak késik, a felek pedig hiába gyûlnek, nyilatkoznak, fenyegetõznek elõrelépés nincs és valószínûleg márciusig már nem is lesz. Talán addig jobb lenne, ha nem is ülnének össze többször, mert csak elmérgesítik a kapcsolatokat és tavasszal már szóba sem állnak egymással, mi pedig járhatunk hétfõ és kedd reggelenként zavaróan kialudt fejjel a munkahelyre, iskolába, egyetemre vagy ahová éppen a dolgunk visz. Ilyet pedig még a legádázabb ellenségeinknek sem kívánnánk, ugye?

Forrás: NFL.com

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások