Fotón: Seneca Wallace QB, Cleveland Browns
Szombaton robbant hír, hogy Kolb helyett a géppuskalábú Vick lesz a Philly kezdõje, 2006 óra most elõször. Jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy az esti találkozón egy másik atletikus irányító, Seneca Wallace is kezdõ lesz, mikor a Cleveland Browns a Kansas City Chiefs-szel fog összecsapni. A dolog azért nem tûnik még száz százalékosnak, mert a csapat még nem zárta ki egyértelmûen Delhomme-ot.
Wallace szeret futni, jól mozog a zseben kívül is, azonban az elmúlt alkalmakkor, mikor kezdõ volt, nem szerepelt túl fényesen: csupán öt gyõzelmet szedett össze, és kilencszer volt kénytelen vesztesként távozni a pályáról.
„Seneca egész héten gyakorolt. Delhomme pedig nem. Még nem zártuk ki õt teljesen, tehát ha készen áll, és Mangini valamint az orvosok is engedélyt adnak rá, akkor ott lesz a meccsen. De Seneca egész héten edzett. Elégedett vagyok azzal, ahol most õ tart, elégedett vagyok a hozzáállásával és a teljesítményével, és jól ismeri a stratégiát is. Nagyon várja a lehetõséget, én arra számítok, hogy õ lesz a kezdõ” – mondta a Browns offenzív koordinátora, Brian Daboll.
A PFT szerint a fentebb olvasható idézet kulcsszava a „stratégia”. Daboll valószínûleg olyan stratégiát állított össze, amivel ki lehet aknázni Wallace képességeit, amik jócskán eltérnek a kevésbé mozgékony Delhomme-étól.
Fordította: Szûcs Gergõ