BUSH NEHÉZ DÖNTÉST HOZOTT

Fotón: Reggie Bush RB, New Orleans Saints

A trófea visszaadása gyakorlatilag semmilyen negatív következménnyel nem jár a RB számára, hiszen már a profik között játszik, csapatával Super Bowlt is nyert. Azonban a díj 75 éves története során ez az elsõ alkalom, hogy egy játékos maga adja vissza. Idén ynáron a USC kemény büntetéseket kapott az NCAA-tõl, miután megállapították, Bush és családja több százezer dollár értékben kapott ajándékokat két zöldfülû kaliforniai marketing-ügynöktõl. Az NCAA döntése szerint Bush a 2005-ös szezonban nem lett volna választható, így felmerült a lehetõség, hogy a Heisman Trófea Bizottság visszavehette volna a díjat. Bush a következõ nyilatkozatot bocsátotta ki a Saints által: „A USC-s éveimre vonatkozó média-spekuláció fájdalmas és zavaró volt. A vádak körüli vihar semmiképpen nem szabad, hogy sértse ennek a díjnak a méltóságát, de más személyekét vagy intézményekét sem. A továbbiakban is igyekezni fogok, hogy cselekedeteim által bizonyítsam, érdemes voltam arra a bizalomra, amit a Heisman Trófea Bizottság helyezett belém.”

Miután a USC-t megbüntették, a nyolctagú bizottság, amelynek New Yorkban van a székhelye, bejelentette, mérlegelik, hogy mit tegyenek Bush esetében, aki elsöprõ gyõzelemmel gyûrte le a szavazáson Vince Young-ot aki a Texas irányítója volt. A bizottság kedden ült össze, Bush döntését nem kommentálták. Azt még nem döntötték el, hogy a díjat oda adják-e Youngnak, aki a következõket írta a Twitterjére: „Most hallottam Reggie Heismanjáról. Továbbra is Reg lesz az aki, megkapta a díjat, én pedig továbbra is megtisztelve érzem magam, hogy 2005-ben egy ilyen tehetséges sportolóval vehettem részt a szavazáson.”

Fordította: Geczõ László

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások