BUSH NEM TUD SEMMIRÕL

Fotón: Reggie Bush RB, New Orleans Saints

A running back eddig azzal sem szembesült, hogy esetleg azt várnák tõle, hogy önként szolgáltassa vissza a kitüntetõ serleget, és mondjon le arról. „Jelen helyzetben ez most nem rajtam múlik” – nyilatkozta a Vikings elleni ütközetre készülõ Bush. „A Heisman Trust tagjai nemrégiben kiadtak egy nyilatkozatot arról, hogy korábban bármi is jelent meg a sajtóban, az nem fedte pontosan a valóságot” – tette hozzá a New Orleans játékosa.

A Yahoo! Sports még kedden arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy Bush-nak a hónap végéig vissza kell szolgáltatni a legjobb egyetemi játékos számára megszavazott trófeát. Mint ismeretes, az NCAA nyomozása alapján arra derült fény a tavasz folyamán, hogy a USC korábbi sportolója számos ponton megsértette a szövetség szabályait, és az egyetem gárdáját ennek következtében rendkívül súlyos szankciókkal sújtották.

Bush érthetõ okokból most a Minnesota ellen készül, így nem érdeke, hogy ezekben a napokban nagy feneket kerítsen az ügynek. A futó hozzáállásával fõedzõje, Sean Peyton is elégedett: „Szerintem remekül kezeli a dolgokat, hiszen állandóan ez van most terítéken. A srác koncentráltsága és érettsége egészen rendkívüli. Már az edzõtáborban is nagyszerûen teljesített. Intelligens játékos, aki tudja, hogy most a Vikings van a célkeresztben, és nem a kritikákkal kell foglalkoznia. Készen áll a játékra, és arra, hogy kiváló szezont fusson.”

Fordította: Kiss Csaba

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások