Fotón: Chuck Noll HC, Pittsburgh Steelers
A kedvezõ folyamatokat egy bizonyos határig csak tovább ösztönözte a rivális American Football League kiváltotta versenyhelyzet, ám amint a versengõ ligák ezt a határt egy, a játékosbéreket addig példátlan módon felhajtó licitháború eredményeképpen 1966-ban elérték, titkos tárgyalások révén a kölcsönösen üdvös fúzió mellett döntöttek. Az egyesülés nagymértékben különbözött az AAFC 1949-es bekebelezésétõl, hiszen a megállapodás értelmében az AFL valamennyi csapata – játékosaival, hagyományaival és statisztikáival együtt – az NFL teljes jogú tagja lehetett. A tényleges unió ugyan csak 1970-ben valósult meg, de már 1967-ben közös draftot tartottak és határoztak a két ligabajnok szuperrangadójának tetõ alá hozásáról egyelõre AFL-NFL Championship Game, késõbb Super Bowl néven. Az 1970-es de facto egyesülésig a ligák tovább folytatták a bõvítést, az NFL 1961-ben fogadta soraiba a Minnesota Vikings-t, 1966-ban az Atlanta Falcons-t, majd 1967-ben a New Orleans Saints-t. Ezalatt az AFL sem tétlenkedett, 1966-ban a Miami Dolphins, két évvel késõbb pedig a legendás Paul Brown alapította és edzette Cincinnati Bengals állt be a ligába. A csatlakozási vágyat természetesen fõként a folyamatosan növekvõ anyagi haszon serkentette.
Tízezres, jobb esetben százezres nagyságrendeket követõen az 1960-as évekre a milliós vált általánossá, ha valaki az NFL pénzügyeirõl és abban jelentkezõ profitról kívánt nyilatkozni. 1968 januárjában az Oakland Raiders és a Green Bay Packers között lebonyolított II. Super Bowl több mint 3 milliós jegybevételt produkált, két évvel késõbb pedig a Kansas City Chiefs és a Minnesota Vikings szezonzáró rangadója több pénzt hozott – 3,6 millió dollárt -, mint korábban bármely egynapos sportesemény az Egyesült Államok történetében. Mindeközben a televíziós szerzõdések tarifái is egyre magasabbra kúsztak. 1962-ben az NFL majd 5 millióért adta el valamennyi meccse közvetítésének a jogát a CBS-nek, 1964-ben az NBC 36 milliós 5 évre szóló kontraktust írt alá az AFL-lel, majd utóbbira válaszul a CBS már évi 14 milliót csengetett ki az NFL-nek. A média világánál maradva az AFL és az NFL 1970-es tényleges egyesülésére hangolódva az ABC-csatorna is mozgósította magát és útjára indította máig nagy sikerû programját, a Monday Night Footballt.
Az egyesülés („merger”) okán nagy várakozással övezett 1970-es szezonnyitót az edzõfenomén, Vince Lombardi rövid, ám súlyos betegséget követõ váratlan halála árnyékolta be és az NFL vezetése nyomban határozott arról, hogy a korszakos szakember tiszteletére a liga bajnokának járó trófeát róla nevezik el. A Lombardi-trófea utáni versenyfutás 1970. szeptember 18-án a St. Louis Cardinals és a Los Angeles Rams összecsapásával vette kezdetét, amelyen a házigazda Kosok – a három TD-passzt kiosztó filippínó származású irányító, Roman Gabriel vezetésével – 34-13 arányú, könnyed gyõzelmet arattak. A következõ nap egyetlen találkozóján a Gale Sayers-t és Dick Butkus-t felvonultató, de az elõzõ évben csak egyetlen gyõzelmet jegyzõ Chicago Bears tréfálta meg a többre taksált New York Giants-ot az utóbbi gárda otthonául szolgáló Yankee Stadiumban. A Big Blue színeiben hiába értékesített hazánkfia, az elsõ socceres stílusban játszó placekicker Pete Gogolak három mezõnygólt is, ha a Medvék képesek voltak három touchdownnal kontrázni a hárompontos megmozdulásokra.
Az 1970-es alapszakasz elsõ fordulós meccseinek többségére 1970. szeptember 20-án került sor. A Washington Redskins, ahová Vince Lombardi számos sikerekben gazdag Packers-es év után szerzõdött, láthatólag nehezen emésztette meg az edzõgéniusz elveszítését és kénytelen volt fejet hajtani az irányítója, John Brodie „karján” majdan a konferenciadöntõig menetelõ San Francisco 49ers elõtt. Az elõzõ idény – a Chicago Bears melletti – másik 1-13-as mérlegû csapata, a Pittsburgh Steelers új otthonát, a Three Rivers-t avatta a Houston Oilers ellenében. A fúziót követõen a konferenciák létszámának kiegyenlítése végett az egykori AFL-es csapatokat tömörítõ AFC-be átsorolt Steelers azonnal bedobta a mélyvízbe az 1970-es draft elsõ pickjével begyûjtött irányítóját, Terry Bradshaw-t, õ azonban csak egy-egy interceptionnel safety-vel vétette észre magát, így nem csoda, hogy a hazaiak 19-7-es vereséggel költöztek be a három folyó által övezett arénájukba. Egy másik egykori NFL-es, ám az új csoportbeosztás folytán az Amerikai Konferenciába helyezett csapat, a Baltimore Colts izgalmas mérkõzésen kerekedett a Chargers fölé a San Diego Stadiumban. A Csikók ikonikus irányítója, Johnny Unitas 14-13-as hátrány mellett vezette meccsfordító drive-ra csapattársait, melynek végére – az V. Super Bowlt késõbb szintén eldöntõ – Jim O’Brien tette fel a pontot egy 28 yardos, 16-14-es baltimore-i gyõzelmet érõ mezõnygóllal.
A nyitó kõr két további érdekes rangadója közül az egyiken – a korábbi Super Bowl „visszavágóján” – az ellenfele hibáit hatékonyabban kihasználó Minnesota Vikings édes bosszút állt a Kansas City Chiefs-en. A legelsõ Monday Night Football alkalmával hasonló volt a koreográfia, azaz a vendég Jets hiába halmozott fel kétszer annyi yardot, mint a házigazda Cleveland Browns, hiszen a zöld-fehérek irányítója, Joe Namath ezúttal nem Super Bowl-gyõztes formáját idézte, hanem három interceptionnel siklatta ki csapata gyõzelmi esélyeit. A Browns 31-21-es diadalát az egyik picket touchdownra visszahordó Billy Andrews betonozta be, de a végeredmény kialakításában elévülhetetlen érdemet szerzett a 94 yardos kickoff return TD-vel villantó Homer Jones is, aki még Giants játékosként a touchdown-szerzés után a labda földhöz vágásával („spike”) vált úttörõvé. A kiváló atléta talán tudatosan, talán ösztönösen érzett rá az idõk szavára: „Mindent a látványosságért! Mindent a nézõkért!”
