Fotón: Joe Montana QB
Montana azért ment a csapat komplexumába, hogy részt vegyen egy közösségi kapcsolatokkal összefüggõ üzenet felvételén. Néhány percig a pálya szélérõl kísérte figyelemmel a védelem edzését, amelyen végigsétálták a playeket. Nem beszélt a 49ers egyik támadójátékosával sem, akik akkor egy megbeszélésen ültek. Legutóbbi ismert látogatása, amikor az egész csapat jelen volt, 2002 júniusában történt, amikor az NFL Films-szel forgatott egy filmet az irányítók mozgásáról, akkor Bill Walsh, és számos egykori csapattársa is megjelent.
Mike Singletary hétfõn meglátta Montana-t, amint a pálya szélén álldogál, és odament, hogy köszönjön neki. A vezetõedzõ nem ismeri túl jól az egykori irányítót, pedig páylafutásuk alatt hatszor ugyanabban a Pro Bowl-csapatban játszottak. Singletary elmondta: „Szeretném, ha azok, akik korábban itt játszottak, Joe Montana, Roger Craig, Ronnie Lott idejárnának. Remélem tudják, hogy szívesen látjuk õket, mert még mindig jelentenek valamit ennek a csapatnak. Jelentenek valamit a játékosainknak. Nem tudom milyen volt a múltban, de most tudom, mit jelent a jelenléte azoknak, akik múltban jól játszottak. Szavuk és részük van ebben a csapatban, és abban, amit építeni próbálunk.”
Fordította: Geczõ László