Fotón: Drew Bledsoe QB, New England Patriots
A Hollandus, meg a Burk és a Kurt
Az irányítóposzthoz kapcsolódó egyik meghatározó statisztikai kategóriában a rekord meglehetõsen régóta tartja magát. 1951. szeptember 28-i idénynyitóján a majdani bajnok Los Angeles Rams játékmestere, Norm Van Brocklin 554 passzolt yarddal szórta meg a szezon végén feloszló New York Yanks védelmét. A leendõ Hall of Famer Hollandus két fõ célpontja a késõbb szintén a halhatatlanok közé választott elkapó-páros, Elroy Hirsch és Tom Fears volt, akik egyenként 162 és 173 yardot szorgoskodtak össze. Az elmúlt évtizedekben Van Brocklin csúcsa fölülmúlhatatlannak bizonyult, bár az 500 yardos határt kilenc játékosnak is sikerült túlszárnyalnia. A legközelebb 1990-ben a Houston Oilers legendája, Warren Moon jutott a rekord megdöntéséhez 527 yardjával, míg az utóbbi öt évben Drew Brees és Ben Roethlisberger – az utóbbi tavaly a Green Bay Packers ellen – tudott 500 yard fölé kapaszkodni. Érdekes adalék, hogy az említett kilenc, 1960 óta egy mérkõzésen 500 yardnál többet passzoló irányítóból csupán négy tudta az adott összecsapáson gyõzelemre vezetni csapatát.
Az egyik 500+ yardos nagyság, a Giants-es Y. A. Tittle – akirõl egyik korábbi írásunkban is megemlékeztünk – 1962 októberében a Redskins ellen a kivételes yardmennyiséghez 7 touchdown-passzt társított. Ez a szám rekord az NFL történetében, de nem Tittle volt az elsõ, aki egy mérkõzésen hét darab hat pontot érõ átadást tudott kiosztani. Elõször 1943-ban a Chicago Bears ikonja, Sid Luckman tudott ilyen eredményesen passzolni a New York Giants ellenében, majd 1954-ben a Philadelphia Eagles ma már kevéssé ismert játékmestere, Adrian Burk követte a példát a washingtoni Rézbõrûek 49-21-es leigázása alkalmával. Burk késõbb az 1960-ben az AFL-ben debütáló Houston Oilers menedzsmentjében dolgozott és 1961. november 19-én testközelbõl láthatta, amint az Olajosok késõbbi Hall of Famere, George Blanda 7 TD-passzt kézbesítve cincálja szét a New York Titans védõsorát. Az egykori irányító néhány további év elteltével már játékvezetõként tevékenykedett és 1969 szeptemberében – mint back judge – még közelebbrõl lehetett szemtanúja, amint a Vikings-es Joe Kapp szintén 7 touchdownnal süllyeszti el az elõzõ szezonban Super Bowl-résztvevõ Baltimore Colts hajóját. Ez idáig Kapp volt az utolsó, akinek sikerült a rendkívüli bravúr, a tavalyi évben Drew Brees (a Lions ellen) és Tom Brady (a Titans ellen) csupán 6-6 TD-ig jutott.
Az egyetlen találkozón 500 yardnál többet passzoló irányítók közül 1985-ben Phil Simms lendítette legtöbbször passzra a karját, szám szerint 62 alkalommal, és osztotta ki a legtöbb sikeres átadást, szám szerint 40-et. Ezzel azonban nem Simms tarja a rekordokat az érintett statisztikai kategóriákban, hanem egy irányítógenerációval késõbbi sorstársa, Drew Bledsoe. 1994. november 13-án a New England Patriots ifjú quarterbackje 70 passzkísérletbõl 45-öt célba juttatva vezette gyõzelemre együttesét a Vikings elleni rangadón. Az, hogy abban a kivételes történelmi pillanatban a Hazafiak gyõzni tudtak, említésre érdemes, hiszen 1960 óta 34-szer esett meg, hogy egy irányító egy találkozón legalább 60-szor próbálkozzon passzal és ebbõl a 34 meccsbõl csupán 6 ízben tudott diadalmaskodni a szóban forgó irányító csapata. Ennek a ténynek a magyarázata minden bizonnyal abban rejlik, hogy egy tetemes hátrányba került gárda támadóegysége szinte minden játékában passzolnia kényszerül és az esetek többségében még így sem lesz képes a fordításra.
A pozíció kapcsán megkerülhetetlen rekordok sorában következzék az idén visszavonult Kurt Warner tavalyi bravúrja, aki a Jaguars ellen 26 próbálkozásából 24-szer talált célpontot és így 92,31 %-os pontossággal passzolt. Nem éppen a Jacksonville utóbbi években mutatott passzvédekezését dicséri, hogy a 2007-es rájátszás második körében a floridaiak ellen a Patriots játékmestere, Tom Brady még ennél is precízebb lehetett, így a playoffok történetében õ az egy találkozón a legnagyobb pontosságot elérõ QB 92,9 %-os mutatóval. Hogy a Jaguárok passz elleni védelmét még mélyebbre ássuk, ne mulasszuk el megjegyezni, hogy két éve Peyton Manning egy csütörtök esti rangadót zsinórban 17 sikeres passzal nyitott ellenük. Manning ezzel a számmal ugyanakkor nem csúcstartó, mivel még 2006. szeptember 24-én az akkor a Redskins támadóegységét dirigáló Mark Brunell sorozatban 22 jó passzt osztott ki egy mérkõzésen a Houston Texans ellen. A sors iróniája, hogy alig két hónappal késõbb a Texans-os David Carr beállította Brunell rekordját, igaz csapata így is kikapott a Buffalo Bills-tõl.
A kevésbé dicsõséges játékmesteri rekordok közül ki kell emelnünk az egykor a Chicago Cardinals-t erõsítõ – az ominózus összecsapáson alighanem inkább gyengítõ – Jim Hardy teljesítményét, aki 1950 szeptemberében a Philadelphia Eagles védõit nem kevesebb, mint 8 pickkel ajándékozta meg. Azóta legutóbb 2001-ben a Lions-os Ty Detmer került kecsegtetõen közel Hardy nagyszakállú csúcsának befogásához, de az õ szerény képességeibõl végeredményben „csak” hét interceptionre futotta.
Nevers = 6×6 + 4×1
A futók által elkönyvelt legfényesebb fegyvertények listáján elõkelõ helyet foglal el a Minnesota Vikings akkor újonc sztárfutójának, Adrian Petersonnak 2007-ben a San Diego Chargers ellen bemutatott briliáns produkciója. Peterson négy egység híján 300 yardot futva állított fel új ligacsúcsot és egy yarddal múlta felül Jamal Lewis 2003-as rekordját. A 296-os rekordteljesítménytõl tavaly Jerome Harrison, a Cleveland Browns running backje mindössze 10 yarddal maradt el, így nem lehetetlen, hogy a közeljövõben valaki megdönti a futók egy meccses yardcsúcsát.
Ernie Nevers 1929-es touchdownrekordja már sokkal kevésbé látszik megközelíthetõnek. Az említett év november 28-án megrendezett chicagói háziderbin a Cardinals támadója hat futott touchdownnal sokkolta a rivális Bears híveit. Azóta mindössze 4 játékos tudta egy meccs leforgása alatt 5 ízben futva bevenni az ellenfél célterületét, és ebben az évtizedben csupán az akkor még a Denver Broncos-t erõsítõ Clinton Portis szállított ekkora bravúrt a Kansas City Chiefs 2003-as legyûrése során. Nevers-re visszakanyarodva nem mulaszthatjuk el megjegyezni, hogy az egykori ász a hat futott TD-ján túl 4 extra pontot is értékesített az említett mérkõzésen, s ennélfogva egy találkozón elért 40 pontjával egy újabb kategóriában tekinthetjük csúcstartónak. A sorban Nevers-t az egykor szintén a Bears ellen remeklõ a Browns-os Dub Jones követi, aki 1951-ben 4 futott és 2 elkapott touchdownnal vette ki a részét a Mackók legyõzésébõl. 1965-ben a Bears sziporkázó újonca, Gale Sayers villantott nagyot, a San Franciscoval szemben elért ugyancsak hat TD-jából 4-et futva, 1-1-et pedig elkapás után illetve eredményes punt return jóvoltából jegyezhetett.
Túl a 300-on
Figyelmünket az elkapók felé fordítva nehezen fokozható csúcsnak tûnik a Los Angeles Rams játékosának, Flipper Andersonnak 1989-ben a New Orleans Saints-szel szemben bemutatott ragyogó teljesítménye. Anderson a november 26-i hosszabbításos rangadón 336 yardot összekapkodva röpítette 20-17-es diadalra a Kosokat. A 300 yard az elkapók számára olyan felfoghatatlanul magas szám, hogy az NFL történetében 1945 óta a csúcstartón kívül csak 1985-ben a Chiefs-es Stephone Paige-nek sikerült átlépnie eme lélektani határt és az elmúlt évek rekordereinek számító Chad Ochocinco és Miles Austin is negyven és félszáz yarddal maradtak el tõle.
Az egy találkozón gyûjtött elkapott touchdownok tekintetében hármas holtverseny van az élen. Az úttörõ a Cardinals-os Bob Shaw volt, aki 1950. október 2-án a Baltimore Colts ellen 5-ször kaparintotta meg a disznóbõrt hat pontot érõen. (Érdekességképpen meg kell jegyezni, hogy a passzok kézbesítõje az a már korábban említett Jim Hardy volt, aki egy héttel korábban 8 INT-t dobott az Eagles védõinek karjaiba.) Shaw rekordját azóta két Hall of Famer is beállította, a San Diego legendás tight endje, Kellen Winslow 1981-ben, valamint minden idõk legeredményesebb elkapója, az idén halhatatlanná avatott Jerry Rice 1990-ben. Bár az utóbbi két csúcs überelése mai ésszel felfoghatatlannak tûnik, bizakodásra adhat okot, hogy az egy találkozón végrehajtott sikeres elkapások rekordja éppen tavaly dõlt meg Brandon Marshall jóvoltából, aki a Colt és a Broncos összecsapásán 21 átadást gyûjtött be.
Sackmeisterek és labdavadászok
A támadóegység csillagaihoz képest a védelem tagjaira rendszerint jóval kevesebb rivaldafény vetül, s így kevesebb olyan statisztikai mutató akad, amelyben a labda túloldalán kitûnni akaró játékosok egyedülállót alkothatnak. A szereléseket még csak 2001 óta tartják számon és az egyéni sackek-rõl is csupán 1982-tõl vezetnek hivatalos statisztikákat. Az utóbbi kategóriában Derrick Thomas a csúcstartó. A Chiefs tavaly poszthumusz Hall of Fame-be választott külsõ linebackere 1990. november 11-én 7 alkalommal vitte földre a rivális Seattle Seahawks irányítóját, Dave Krieget, igaz az, hogy a finisben elvétette a sacket csapata gyõzelmébe került, mivel az ölelésébõl kisikló Krieg a meccset megfordító TD-passzt dobott.
Abban a korszakban, amikor még nem léteztek hivatalos adatok az egyéni sackekrõl a Philadelphia Eagles védõje, Norm „Wildman” Willey állítólag egészen kivételes és hihetetlen haditettet vitt véghez. Willey több kortárs beszámolója szerint 17 sacket ért el a New York Giants elleni 1952-es rangadón. Noha a rendkívüli állítást számos hozzáértõ kétségbe vonta, azt még a szkeptikus – és a találkozón jelen lévõ – újságíró-legenda, Paul Zimmerman is elismerte, hogy saját feljegyzései szerint Willey legalább 8 zsákolást könyvelhetett el, s már önmagában ez a szám is Derrick Thomas fölé emelné, amennyiben a statisztika hivatalos volna. Kis kitérõt téve a sack egyik speciális fajtája felé nem mulaszthatjuk el megemlíteni, hogy 1973. október 21-én Fred Dryer, a Los Angeles Rams defensive endje az NFL történetében egyetlenként tudott egy mérkõzésen két darab két pontot érõ safety-t is végrehajtani az ellenfél játékmesterén. Különösképp felértékelte Dryer teljesítményét, hogy a két akciót nem egyszerûen egy meccs alatt, hanem egy negyed során csinálta meg.
A védõ persze akkor keltheti a legnagyobb feltûnést, ha labdát szerez, így következõleg az egy összecsapáson legeredményesebbnek bizonyuló labdaszerzõket vesszük számba. Az interceptionök tekintetében azok viszik el pálmát, akik négyszer vadászták le a rivális irányítók passzait. Ez a társaság elég népes, hiszen 18 tagot számlál, de közülük is ki kell emelni a bravúros produkcióval elõször 1943-ban elõrukkoló Sammy Baugh-t (a híres irányító a 60 perces játékosok korában bizony defensive backként is derekasan helytállt), a 2001-ben idáig utolsóként 4 picket begyûjtõ Deltha O’Nealt vagy azt a Jerry Nortont, aki 1960-1961-ben, bõ egy év leforgása alatt, két meccsen is képes volt 4-4 elrontott átadást megkaparintani. Szintén szép számmal vannak olyanok, akik rekordnak számító 3 alkalommal tudták egy mérkõzésen megszerezni az ellenfél által elfumblizott játékszert, de csak egy olyan védõ volt, aki két touchdownt is el tudott érni ilyen módon. 1948. november 28-án a Redskins elleni derbin a Bears-es Fred „Dippy” Evans ráadásul már az elsõ negyedben visszahordta a két fumble-t touchdownra.
Végezetül emlékezzünk meg a legkivételesebb special teamerekrõl. Az egy meccsen értékesített legtöbb mezõnygól a Titans-es Rob Bironas nevéhez fûzõdik, aki 2007. október 21-én 8 hárompontost helyezett el a Houston Texans kapujában. A Tennessee touchdown-szerzési képtelensége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Bironas ennyi sanszhoz jutott, de 1998. október 11-én az Oakland Raiders támadóegysége még gyengébben muzsikált. A Fosztogatók puntere, Leo Araguz alighanem izomlázat kapott, annyiszor szorultak szolgálataira és nem kevesebb, mint 16 ízben kellett rúgásra lendítenie a lábát. Az oaklandiek szerencséjére az újonc megabust, Ryan Leaf irányította San Diego Chargers még õket is alulmúlta, így a puntoló robottá avanzsáló Araguz végül 7-6-os sikerhez segíthette csapatát. A visszahordók közül mindenki másé elõtt Jack Christiansen, a Detroit Lions Hall of Famer defensive backjének nevét kell aranyba foglalnunk, aki az 1951-es szezonban két mérkõzésen is két-két puntot cipelt vissza touchdownra.
