Fotón: Brandon Jones WR, San Diego Chargers
Jackson és a Chargers viszonya nagyon megromlott, amiért a receiver nem az elõre megadott feltételeknek megfelelõen akarta kitölteni szerzõdésének utolsó évét, így csak a trade maradt, mint lehetséges megoldás. A Bolts körülbelül akkora értéket várt VJ-ért, mint amit a Broncos kapott Brandon Marshallért a Miamitól, azaz két második körös picket. Pár napja még úgy tûnt, hogy a Seahawks belemegy az üzletbe, de úgy látszik most utánaszámoltak a dolgoknak és rádöbbentek, hogy ha nem muszáj, nem adnak ki több millió dollárt.
A döntés egyébként abszolút érthetõ, mert Deion Branch – T.J. Houshmandzadeh összetételû kezdõ WR páros egészen erõsnek számít Pete Caroll együttesében, ezt biztosították be Brandon Jones leigazolásával. A korábbi Titans és 49ers játékos már a második ex-Aranyásó, aki Seattle-be költözött ezen a héten, hiszen Kentwan Balmer is hozzájuk náluk kötött ki.
Jones-t alig négy napja rakta ki a Frisco, de így szinte rögtön sikerült csapatot találnia magának. Értékét emeli, hogy a special teamben is lehet rá számítani, így a rosterért küzdõ két elkapó, Ben Obumanu és Ruvell Martin állása nagy veszélybe került.
Fordította: Anti Ádám