A receiver tavaly óriási csalódást okozott azzal, hogy összesen 9 elkapást jegyzett, holott a 2009-es draft hetedik pickje volt. Heyward-Bey azért az idei holtszezonban sem csillogott, mindössze arról volt szó, hogy szorgalmasan dolgozta végig a felkészülés állomásait. Továbbra is komoly probléma nála, hogy nem kézzel, inkább csak testtel képes elkapni a passzokat, míg az egészségével is rendszeresen gondok vannak, hiszen szinte állandóan valamilyen sérülés gyötri. Jelenleg a térdszalagjaival küszködik a receiver, aki pedig nem engedheti meg magának, hogy túl sokat mulasszon a következõ hetek edzéseibõl.
Fordította: Kiss Csaba