TÖBB MINT EGY ÉVE BAJNOKSÁG NÉLKÜL – Haladás Crushers

Két barátságos mérkõzésen van túl a szombathelyi gárda. Június 25.-re a tatai Víz Zene Virág Fesztivál idejére kaptak meghívást a Mustangs csapatától, ahol 7-6-os eredmény született. Elmondásuk alapján nem is annyira a vereség okozott számukra csalódást, sokkal inkább az, hogy az ellenfél által megtett alig néhány yard ellenére kaptak ki.

A visszavágó meghiúsult, így 3 héttel késõbb a Predators-t látták vendégül. Ugyan néhány Sharks játékos is erõsítette õket, végül ezt a találkozót sem sikerült gyõzelemmel zárniuk.

Augusztus 21.-én, Szombathelyen viszont alkalmuk lesz javítani a mérlegen, akkor ugyanis szintén a zalaiakkal mérkõznek meg a Savaria karnevál második napján. Mivel az esemény az ország minden tájáról rengeteg érdeklõdõt csábít a városba, így jó eséllyel az eddigi legtöbb nézõt vonzó mérkõzésüket rendezhetik.

Összegezvén, az tehát már biztos, hogy tavasszal – legalább – eggyel kevesebben szállnak harcba a majdani kupá(k)ért, ugyanakkor ismerve a kanizsai srácok football iránti szeretetét, illetve ragaszkodását, nehéz elképzelni, hogy a dél zalai város végleg eltûnjön a sportág hazai térképérõl. Tekintetbe véve azt is, hogy a kanizsai kapcsolatok révén kiépült gyümölcsözõ együttmûködés, várhatóan hagyomány teremt Zala megyében.

Azt pedig csak remélni lehet, hogy nem bõvül tovább a szövetségbõl kilépõ/megszûnõ csapatok száma.

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások