A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
köki 970×550
Becmol 970*250
M-gel 300*300

ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT

Acapella 640×480

Fotón: Darrelle Revis CB, New York Jets

„Mindkét fél csoportján belül lenyugodtak a kedélyek, úgyhogy a közelgõ megállapodás reményében újra asztalhoz fogunk ülni. A tárgyalások ezúttal viszont bizalmasan fognak folyni” – állt Revis ügynökeinek (Neil Schwartz-nak és Jonathan Feinsodnak), valamint a Jets-nek a nyilatkozatában.

A CB-t képviselõ ügynökök a napokban nevezték nagyszájú hazudozók csoportjának a Jets-et, amire a new yorki klub tulajdonosának, Woody Johnsonnak is megvolt a válasza. Johnson úr ugyanis azt nyilatkozta, hogy a 2010-es idényben a Jets nem számít Revis játékára. Rex Ryan edzõ viszont összehívott egy találkozót Revis és ügynökei, valamint az egész Jets között. Még az edzésrõl is hajlandó volt lemondani, hogy a találkozó létrejöhessen. Ennek ellenére még mindig nagy lyuk tátong a védõ igényei és a csapat ajánlatai között, bár a közös nyilatkozat kiadása azt mutatja, hogy talán már egy mindenki számára sokkal jövedelmezõbb irányba tart a két oldal.

Fordította: Papp Gábor

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások