SPECIÁLIS MUNKA GREEN BAY-BEN

Fotón: Shawn Slocum ST coach, Green Bay Packers

Derrick Martin, a Packers speciális egységének egy kulcsjátékosa mosolyogva mondta Slocumról: „Nagyon hangos, de érvényesítenie kell az akaratát, meg kell értetnie magát. Amikor a támadócsapatot és a védelmet is a liga legjobbjai közé sorolják, azt akarjuk, hogy a special team is legalább annyira jó legyen. Néhány dolgon változtattak, úgy gondolom elõnyünkre. Mindenki kezdi megérteni, hogy a special team alkotja a csapat egyharmadát.”

Ebben a szövegkörnyezetben talán pontosabb lett volna úgy fogalmazni, hogy tavaly a Packers szerette volna, ha a special team annyit tesz hozzá a játékhoz, hogy a csapat egyharmadának nevezhessék õket. De az egység túlságosan következetlen volt, és számos alapvetõ hibát követtek el. Az edzés után Slocum az újságírók kisebb csoportjának így nyilatkozott: „Jelentõsen több idõt szentelünk a special teamnek, ezt számokkal nem tudom jellemezni. A megbeszéléseken is több idõt fordítunk erre. Ez egy olyan terület, ahol igazán fejlõdnünk kell.”

A csapatrész egyik posztján folyamatos a verseny, méghozzá a punterek küzdenek. Az egykori ausztrál futballista, Chris Bryan verseng Tim Masthay-vel, aki a tavaly holtszezonban a Colts-nál idõzött egy keveset. Nem kisebb a küzdelem a visszahordók között sem. Mike McCarthy, a Packers vezetõedzõje így jellemezte Bryan és Masthay csatáját: „Határozottan azt kell mondanom, fej-fej mellett haladnak. Múlt szombaton a Családok Estéjén játszott scrimmage-meccsen láthattuk, hogy két igazán tehetséges punterünk van. Mindketten jól állták a sarat meccs-szerû körülmények között. A scrimmage-en punt siettetést is alkalmaztunk, nyomás alá helyeztük õket, és mindketten nagyon jól teljesítettek. Érdekes lesz látni õket az elsõ igazi meccsükön a hétvégén a Cleveland ellen. Ez egy kicsit a 22-es csapdája, mert abban reménykedünk, nem lesz sok lehetõségük, de mindketten nagyon keményen dolgoztak, és a lehetõ legtöbb esélyt akarjuk megadni nekik. Lelkes vagyok a fejlõdésüket illetõen, és nem sietek a végsõ döntéssel.”

A visszahordókkal kapcsolatban McCarthy elmondta: „Nagyon rugalmasak lehetünk ezen a téren, és nagyon elégedett vagyok a számokkal.” Slocum késõbb elejtett egy megjegyzést, miszerint a kezdõ posztot jelenleg betöltõ Will Blackmon lesz a punt visszahordó, aki egy szezont befejezõ sérülésbõl gyógyult fel, Brandon Jackson RB-t pedig kickoff returnerként fogják használni, hiszen ez felállás tavaly is bevált.

Fordította: Geczõ László

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások