OWENS-NEK LÁTSZÓLAG ELÉG A DICSÕSÉG, A CSARNOKHOZ NEM RAGSZKODIK
Fotón: Terrell Owens WR, Cincinnati Bengals
Talán nem túlzás azt állítani, hogy minden amerikai futball játékos a Hall of Fame-rõl álmodik már gyerekkora óta, ezért is érdekes, hogy Owens-t mindez egyáltalán nem foglalkoztatja. Legalábbis legutóbbi nyilatkozatában ezt mondta.
„Ha bekerülök, bekerülök, ha nem, nem. Nem nagy ügy. Szerintem, a legjobb, amit tehetek, hogy büszke vagyok mindarra, amit elértem” – mondta a legendás 81-es. „Az emberek azt mondják, méltó vagyok arra, hogy Canton-ba kerüljek. Ha csak a statisztikai szempontól vizsgáljuk, akkor igen, ott leszek”.
Az elkapó szavainak egyébként ellent mond, hogy T.O. 14 éves pályafutása során összesen nem gyakorolt ennyi önkritikát, mint most, amikor belátta, hogy viselkedése alapján bizony nem mindig volt példakép, ráadásul ügyesen a statisztikáira és pályán elért eredményeire is felhívta a döntnökök figyelmét.
Persze a HoF-tagsághoz elõbb vissza kellene vonulnia, ám egy évet még biztosan az NFL-ben tölt, mint a Bengals elkapója. Talán ha „öregkorára” kicsit visszavesz az arcából, el tudja felejtetni az öltözõi balhékat, a kiutált csapattársakat, azt hogy annak idején beállt a Cowboys-csillagba 49ers mezben ünnepelni, vagy volt Eagle-ként, már a Dallas játékosaként sast imitálva repkedett a Lincoln Financial Field-en…
Írta: Anti Ádám