John Anthony Randle 1967. december 12-én látta meg a napvilágot Texas állam, Hearne nevezetû városában. Az akkoriban bejárónõként dolgozó édesanyja egyedül nevelte õt és bátyját, Ervint, így a család szinte egyik napról a másikra élt. A fiúk már fiatalon kénytelenek voltak alkalmi munkákat vállalni, hogy elköltözhessenek az otthonuknak mondott kunyhóból.
John, bátyja nyomdokaiba lépve, a város középiskolájában kezdett focizni, ahol eleinte még a támadófalban és a védõfalban is játszatták. A Hearne High elhagyása után két évig tanult a Trinity Valley technikumán és vezetésével az iskola csapatának védelme – John végzõs évében – meccsenként, átlagosan csupán 8 pontot engedett az ellenfél támadóinak. Miután felvételt nyert a kingsville-i Texas A&M-re, igazi védõfenomén vált belõle. Egyetemi évei alatt beválasztották az összamerikai válogatottba (1988) és kétszer is elnyerte az év falembere címet. 105 szerelésével és 34 sackjével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csapata 1988-ban és 1989-ben is csoportjának bajnoka lett. Randle, a nem túl nagy termete miatt, ekkor még defensive endként lépett pályára. Ugyan a Javelinas (a Texas A&M csapata) 6’ 1” magas és 247 font súlyú játékosa mindössze két évet játszott az egyetemen, 2008-ban végül beiktatták az egyetemi hírességek csarnokának tagjai közé.
Profi karrierje viszont nem indult olyan simán, mint a bátyjáé – akit az 1985-ös NFL draft 5. körében választott ki a Tampa Bay Buccaneers – ugyanis az 1990-es játékosbörze alatt John Randle hiába várta, hogy megszólaljon telefonja, a 28 csapat egyike sem érdeklõdött a vézna defensive end iránt. De az ifjabb Randle nem adta fel ilyen könnyen az álmait. A draftot követõ hetekben a liga három vagy négy csapata is felkereste a játékost, többek között a Buccaneers gárdája, akik linebackert akartak belõle faragni. Randle-t annak ellenére sem érdekelte az ajánlat, hogy bátyjával vállvetve harcolhatott volna a pályán. Más tervei voltak. Célkeresztjébe – ahogy késõbb a liga számos irányítója – a Minnesota Vikings került, mivel elképzelései szerint tehetségének kiaknázására a minneapolis-i klub felelt meg leginkább. De más is szerepet játszott abban, hogy választása a lilákra esett. A legtöbb megfigyelõ ugyanis egyszerûen nem tartotta képesnek Randle-t arra, hogy a védõfalban megállja a helyét. A Vikes falában viszont jócskán volt olyan tehetség, aki ugyancsak kisebb termetû volt az átlagnál. Randle terve pedig mesterien mûködött, ami amellett, hogy felnyitotta az 1990-es edzõtábor trénereinek szemét, a Futball Hírességek Csarnokának tagjai közé is emelte a tackle-t. Kíméletlen munkamorálja, vibráló lelkesedése, valamint hihetetlen gyorsulása és sebessége tette lehetõvé végül, hogy még a ’90-es idényben bekerüljön a Minnesota játékosállományába. „Nem tudom, hogy életemben láttam-e már olyan srácot, aki ennyire hajtott volna, hogy bekerüljön a csapatba. Mellesleg villámgyors a kölyök” – nyilatkozta Jerry Burns, a Vikings akkori vezetõedzõje, valamikor 1990 nyarán.
Randle idõzítése is tökéletes volt. A Minnesotában rengeteg veterán falember versengett a mindössze két vagy három helyért, de Floyd Peters, a védelem koordinátora a 93-as számú játékosban találta meg azt a pass rushert, akit már jó ideje keresett. És ekként is alkalmazta, úgyhogy hiába lépett pályára újonc idényének minden meccsén, Randle egyszer sem kezdett és mindössze 12 szerelést hozott össze, bár valami más, valami reményteljesebb dolog is kezdetét vette azalatt a szezon alatt. Az újonc Randle ugyanis megszerezte profi karrierjének elsõ sackjét, és úgy rákapott az ízére, hogy innentõl kezdve nem volt megállás. A játékos egyéniségéhez tökéletesen illeszkedve mindezt a Philadelphia ellen játszott Monday Night Football meccsen sikerült bemutatnia, ahol emberek milliói láthatták a szárnyait bontogató John Randle legelsõ áttörését egy támadófalon, hogy aztán 9 yarddal hátrébb földre vigye – sõt labdavesztésre kényszerítse – az Eagles irányítóját, Randall Cunninghamet. Bár rookie szezonjában több ehhez hasonló megmozdulása nem volt, a Vikings vezetõsége megbizonyosodhatott arról, hogy jól döntöttek, amikor a draftolatlan újoncot benntartották a csapatban.
A makacs és szívós Randle második NFL idényét is ugyanazzal a lendülettel kezdte, mint az elõzõt, mivel tudta, hogy egyelõre nincs biztos helye a rosteren. A szezon során viszont, a folyamatosan kibontakozó DT elnyerte a kezdõjátékos szerepét, a következõ idény kezdetére pedig az is kiderült, hogy a Vikes védõfala egyszerûen nem állhat fel nélküle, mivel olyan kiemelkedõ veszélyt jelent az ellenfelek irányítóira, amit a csapatok nehezen tudnak kezelni. Ezalatt a szezon alatt – ami még csak a 3. volt – 11,5 sacket szedett össze és nem mellesleg elnyerte karrierje elsõ Pro Bowl szereplését is. Ez pedig már óvatosságra intõ elõjel volt, amely egy olyan fantasztikus sorozat kezdetét vetítette elõre, melyet még 7 esztendõn át csodálhatott a nagyközönség. A Minnesotában töltött pályafutásának ezután következõ nyolc éve alatt, Randle csupán egyszer mutatott be 10 sacknél kevesebbet (2000-es szezonjában csak 8-at). Miután az 1994-es idényt követõen Henry „Hardware Hank” Thomas, a Minnesota akkori egyik defensive tackle-je távozott a Detroit Lions csapatához, a védelem vezetése végleg Randle kezébe került. 1997-ben a DT pályafutása csúcsára ért, mivel 15,5 sackjével az idény legjobbja lett, sõt 71 szerelésével (amibõl 39-et hajtott végre egyedül) egyéni csúcsot is döntött. A 2000/2001-es szezont követõen Randle-t a Seattle Seahawks csábította magához, ahol elsõ évében 11 sacket szerzett és 4 fumble-t kényszerített ki. Ezután már egyre kevesebb meccsen tudott pályára lépni és 2002-ben vissza is akart vonulni, de a ’Hawks vezetõedzõje, Mike Holmgren rábírta, maradjon még egy évnyi munkára a Smaragd Város gyepén. Az ’90-es évek egyik legjobb defensive tackle-je végül 2004 márciusában akasztotta végleg szögre a sisakját.
John Randle, 137,5 sackjével az NFL történetének legjobb defensive tackle-je, de az összes pozíciót tekintve is az 5. helyen áll (Richard Denttel holtversenyben). Karrierje során 7 alkalommal játszhatott a Pro Bowlon (1994-1999 illetve 2002) és leghamarabb 2009-ben választhatták volna be a Profi Futball Hírességeinek Csarnokába. Pályán nyújtott teljesítményének elismeréseként végül 2010. február 6-án szavazták be a Hall of Fame tagjai közé. Randle csupán a harmadik olyan játékos, aki draftolatlan szabadügynökként került a ligába és mégis Cantonba jutott. Bár maradhatott benne némi tüske, amiért nem sikerült a draft során bekerülnie a profik közé, most hogy elérte azt, ami minden NFL sportoló álma, biztos hogy elégedettséggel és büszkeséggel tekint vissza arra a hosszú és helyenként rögös útra, amit megtett a cantoni bronzszoborért.
A különleges arcfestésérõl és a meccsek alatt folytatott szünet nélküli „szónoklatairól” ismert játékos jelenleg a Minnesota állambeli Medinában él feleségével és gyerekeivel.
Pozíció: DT
Mezszám: 93
Csapatok: Minnesota Vikings (1990-2000), Seattle Seahawks (2001-2003)
Fontosabb díjak, elismerések:
- Pro Football Hall of Fame-tag (2010)
- a legtöbb sack NFL csúcsa, mint defensive tackle
- hétszeres Pro Bowl-válogatott (1994-1999, 2002)
- hatszoros All-Pro-válogatott (1993-1998)
- a ’90-es évek válogatottjának tagja
