Fotón: Russ Grimm G
Russel Scott Grimm 1959. Május 2-án született a Pennsylvania állambeli Scottdale-ben. Habár fiatalkorában az iskolai kosárlabda csapatoknak is tagja volt, végül a foci mellett döntött, igaz a Southmoreland Gimnáziumban még punterként, irányítóként és linebackerként játszott. Egyetemi éveit a University of Pittsburgh kötelékében töltötte, ahol a csapat centereként All-American lett. Érdekesség, hogy amellett, hogy snappelt az extra pontoknál és field goaloknál, õ volt a gárda csere-puntere is, ez utóbbi pedig arról árulkodik, hogy a nagy termet mögött egy igen atletikus játékos rejlett. Grimm az egyetemet egyébként 22-2-es – junior és senior – szezonmérleggel zárta.
1981-ben jött ki a draftra, ahol a jó teljesítmény és a figyelemfelkeltõ elismerés ellenére is csak a 3. körben kelt el, a Washington Redskins választotta, igaz a fõvárosiak nagy áldozatot hoztak érte (és még pár társáért), ugyanis az 1982-es elsõ kört cserélték el plusz választási lehetõségekre. Russ Grimm újabb bizonyítéka annak, hogy nem csak a draft-pozíció és az egyetemi teljesítmény számít, hiszen a korábban centerként játszó falemberbõl a Rézbõrûek neveltek Hall of Fame guardot, persze ehhez kellett a játékos fogékonysága is. Habár Russ korábban tanulmányi eredményei miatt ösztöndíjat is kapott, az amerikai futball földrajzával nem igazán volt tisztában: amikor megtudta, hogy a Skins igazolta azt mondta „Megyek Seattle-be”. Mindenesetre a Washington Redskins eredetileg centernek szánta a csapatba, de mivel Jeff Bostic kiválóan „ugrott be” a fal közepére, az újoncnak maradt a baloldali guard helye. Grimm tehetségét jól mutatja, hogy míg másoknak az egyetemi fociról az NFL-re való átállás is nehézséget okoz, õ egy ismeretlen poszton azonnal kezdõ lett új csapatában, mégpedig nem is akármilyen.
Grimm, a már emlegetett Bostic-kal, valamint Mark May-jel, George Starke-kal és Joe Jacoby-val alapító tagja volt a Redskins rettegett elsõ ötösének (közülük egyébként csak Grimm lett HoF tag), amely a „Disznók” becenevet kapta és szakértõk szerint a valaha összerakott legjobb támadófalak egyike volt. Russ elsõ évében térdfájdalmai ellenére is 14 meccsen játszott, ezek közül 13-on kezdõként. 1982-ben Grimm és Jacoby megmutatták, hogy a fal bal szélen játszóknak nem csak az irányító vak oldalának fedezése a feladata: az elhíresült „counter-trey” futó-formációban olyan erõvel tudtak helyet csinálni a running backeknek, amit korábban még ember nem látott. Russ-nak kulcsszerepe volt abban, hogy a Redskins 152 yardos meccsenkénti futóátlagot produkált a rájátszásban, a Super Bowlban pedig hozzásegítette John Riggins FB-t egy 166 futott yardos meccshez, csapatát pedig a végsõ gyõzelemhez.
A következõ négy évben Grimm mindannyiszor meghívást kapott a Pro Bowl-ra, valamint háromszor All-Pro is lett. 1983-ban nem jött össze a címvédés, miután a Redskins csúnya verést kapott a Los Angeles Raiders-tõl, de Russ biztos kezdõ volt, és a csapat pedig folyamatosan pozitív szezonokat produkált. 1985-ben Jacoby kidõlt a sorból, így Grimm két meccsen kipróbálhatta magát tackle-ként is. 1986-ban a Redskins egészen az NFC döntõjéig menetelt, ahol a Giants küldte haza õket egy csúnya shutouttal. Ebben az évben szakadt meg Grimm szép sorozata is: 79 sérülésmentes meccs után a St. Louis ellen nyaki fájdalmakkal hagyta el a pályát, de csak egy meccset kellett kihagynia.
A következõ szezonban már nem volt ilyen szerencsés. Az idény úgy kezdõdött, hogy az edzõtáborban áthelyezték center pozícióba, így a szezont a fal közepén kezdte. Öt meccsen keresztül kiválóan meg is oldotta a feladatát, ám a Philadelphia elleni meccsen súlyos térdsérülést szenvedett. Csak a szezonzárón térhetett vissza és a rájátszásban is csak csereként számítottak rá. A Redskins ebben a szezonban is elérte a Super Bowlt, a döntõben azonban csak csereként használták Grimm-et, tackle pozícióban, de mivel a csapat így is gyõzött, Russ valószínûleg nem kesergett a rá osztott szerep miatt.
1988 augusztusában Grimm mûtéten esett át, így a szezon elsõ 11 meccsét kihagyni kényszerült, és bár az utolsó négy meccsen újra kezdett, a bal térde sosem jött rendbe teljesen. Ez volt az egyetlen szezon Russ pályafutása során, amikor csapata negatív mérleggel zárt. Grimm még három szezonon keresztül tudta szolgálni a Rézbõrûeket. Amikor egészségesen tudott pályára lépni, látszott, hogy még mindig õ a legjobb, de sajnos ezek az alkalmak egyre ritkultak. Az említett bal térd mellett a válla, és a bokája is rakoncátlankodni kezdett. Jim Hanifan, a Redskins támadófalának edzõje már nem nagyon számított arra, hogy Grimm kezdeni tud majd, de mindenképpen igényt tartott szolgálataira, mivel Russ-t kiváló vezetõnek és szervezõnek tartotta. Így történhetett meg az, hogy Grimm tulajdonképpen egyfajta edzõvé vált a pályán, aki a mezõnybõl tudta irányítani a többieket. 1990-ben azért még megrázta magát egyszer, és 11 meccsen kezdõként villogott, de a következõ idényben újra csak a meccsek közben szállt be a játékba. Russ Grimm számára 11 szezon után eljött a visszavonulás ideje, de nem is lett volna igazán mesébe illõ ez a pályafutás, ha nem egy újabb Super Bowl gyõzelemmel zárja le. Russ guard pozicióban, csereként játszott a nagydöntõben, ahol a Washington a Buffalo-t legyõzve újra felért a csúcsra.
Visszatekintve Russ Grimm játékos pályafutására, fájdalmas látni, hogy a sérülések mennyire szétszabdalták ezt a fantasztikus karriert. Persze Grimm és a „Disznók” így sem szégyenkezhetnek, hiszen számtalan elismerés és három SB-gyûrû lett a jutalmuk, ráadásul Grimm-et beválasztották az 1980-as évtized „best of” csapatába is! Talán már ez a teljesítmény is elég lett volna a Hall of Fame-be kerüléshez, de – mint Halifan is rávilágított – Grimm kiváló vezetõ volt, ezt pedig egy olyan embernek, aki gyerekkorától kezdve a focival kelt és feküdt, bolondság lett volna nem kiaknázni.
1992-tõl Grimm továbbra is a Redskins szolgálatában állt, de már mint a tight end-ek edzõje. 1997-ben megkapta a támadófal irányítását, és olyan kiválóságok nevelkedtek a keze alatt, mint Chris Samuels és Jon Jansen. Edzõi tehetségére „szülõföldjén” is felfigyeltek, így került Pittsburgh-be, ahol szintén az offensive line-t gardírozta, sõt, 2004-tõl már az Assistant Head Coach címet is magáénak tudhatta.
A következõ szezonra már-már úgy tûnt, hogy Russ vezetõedzõ állást kap a Bears-nél, de végül maradt Pennsylvania-ban. Hogy milyen jól tette mindezt, az 2005-ben derült ki, Grimm ugyanis rácáfolt a „senki sem lehet próféta a saját hazájában” mondásra és Super Bowlt nyert a Steelers-el. Talán úgy tûnhet, hogy egy o-line edzõ szerepe elenyészõ, de ha megnézzük a statisztikákat, kiderül, hogy Grimm milyen csodát mûvelt a háttérben. A Steelers ebben a szezonban 140 yardot futott meccsenként, a Super Bowlban elért 181-el pedig valósággal szétszaggatta a Seattle-t. A következõ idényekben Willie Parker, a Kohászok running backje élete formájában játszott és a liga egyik legjobb futójává nõtte ki magát. Ehhez az elvitathatatlan tehetség mellett bizony komoly szükség volt a fantasztikus támadófalra.
2007-ben aztán elvált Grimm és a Steelers útja, mégpedig nem a legszebben. A megüresedett vezetõedzõi posztra Grimm mellett többen is pályáztak, és Art Rooney-ék össze-vissza kommunikáltak a sajtóval és párhuzamosan tárgyaltak a jelöltekkel. Egyes médiumok már le is közölték, hogy Grimm az új edzõ, ráadásul egy NFL forrás szerint Mike Tomlin, a másik jelölt, tagadta, hogy vele bárki is tárgyalna az állásról, majd másnap a Steelers bejelentette, hogy a Vikings korábbi defensive coordinatora, Mike Tomlin az új HC.
Grimm nem maradt a csapatnál, inkább Cardinals-hoz igazolt, ahol újra megmutatta, mit ér, ha õ edzi a támadófalat. Korábbi kollégájával, Ken Whisenhunttal kiváló csapatot építettek fel Arizonában: a gárda 1978 óta nem engedett olyan kevés sacket, mint Grimm elsõ idényében, ráadásul a támadófal hozzásegítette Edgerrin James-t, hogy franchise rekordot jelentõ 1222 yardos szezont fusson. 2008-ban esély nyílt számára, hogy visszavágjon a Kohászoknak a csúnya szakításért, de a Cards, mint az év meglepetéscsapata nem bírt a Pittsburgh-el, így oda lett az ötödik Super Bowl gyûrû. Grimm a mai napig a Cardinals szolgálatában áll és jövõre nagy kihívások várnak majd rá, mivel Kurt Warner visszavonulásával fiainak egy fiatal és tapasztalatlan irányítót kell majd megvédeni. Grimm munkásságát ismerve ez sem jelent majd neki akadályt.
A magánéletben Russ Grimm nagycsaládos apuka, négy gyermeke van, hármójuk az örökölt géneket kihasználva természetesen sportpályafutásba kezdett. Chad és Cody a Virginia Tech kötelékében fociztak, Chad most az Arizona támadóegységének minõségellenõrzésével foglalkozik, Cody-t pedig idén draftolta a Tampa Bay a 7. körben. Dylan a Maryland egyetem csapatában lacrosse-ozik.
Russ sosem szégyellte „kék-galléros”, vagyis munkás származását, de fiatalon le sem tagadhatta volna. Mark May – akivel együtt „disznólkodtak” a Redskins támadófalában – önéletrajzi könyvében azt írja, hogy a „disznó” kifejezés leginkább Grimm-re illett rá. Mindezt igazolandó, May el is mesél egy történetet, egy általa rendezett házibuliról. Mark, jó házigazdaként behûtött egy rekesz sört, és letette azt az elsõ emelet és a földszint közötti lépcsõfordulóban. Grimm azonnal kapott az alkalmon, fogott egy széket és egy 60 unciás korsót (1,75 liter) és odaköltözött a sörök mellé. Bár a buli az elsõ emelten volt, Grimm-et egész este csak egyetlen alkalommal látták, amikor az irdatlan mennyiségû sör elfogyasztása miatt felment a mellékhelységre könnyíteni magán. Azóta persze sokat változott, elkezdték foglalkoztatni az úriasabb dolgok is, mint például a vadászat és a golf, ha teheti ennek a két hobbinak él.
Összegezve a Grimm munkásságát, látható, hogy egy statisztikákban szinte alig jegyzett, ezáltal könnyen elfeledhetõ pozícióban is lehet nagyot alkotni, mind játékosként, mind edzõként. Ráadásul a sikerek ellenére a jövõ is tartogat még számára kihívásokat, hiszen minden bizonnyal szeretne egyszer vezetõedzõként is dolgozni és egy ötödik gyûrût is begyûjteni, erre pedig – tehetsége és munkamorálja okán – minden esélye megvan. Az, hogy ez mikor következik be, vagy egyáltalán bekövetkezik-e, nem tudni, de az biztos, hogy mindenféle teher nélkül tevékenykedhet a jövõben, hiszen már eddig is letett annyit az asztalra, hogy elérje azt, ami a legnagyobb kitüntetés egy amerikai futballista számára: bekerült a cantoni halhatatlan gigászok közé, a Hall of Fame-be!
