ÚJABB GIBBS TANÍTVÁNY SEATTLE-BEN

Fotón: Chester Pitts LG, Seattle Seahawks

A csapat tegnap jelentette be, hogy új offenzív falembert szerzõdtettek. A hír szerint Chester Pitts-szel sikerült megegyezésre jutniuk, aki az utóbbi hónapokban a szabadügynökök sorát gyarapította. A határidõ elõtt sikerült megegyezni a guarddal, így õ is részt vehet majd az induló edzõtáborban. A szerzõdés a hírek szerint mintegy 2 millió dollárt érhet, de pontos információt nem adott ki a csapat.

Pitts 2002-ben robbant be a ligába és azóta kezdõként lépett pályára a Houston Texans játékosaként. A lineman igen megörült, hogy új szerzõdése van, és ennek hangot is adott a Twitteren: „Van MUNKÁM!!!!!! Úgy érzem, nagyon hosszú út áll mögöttem, de folyamatosan gürcöltem….ami pedig nem öl meg, az MEGERÕSÍT!”

A Seahawks veteránjainak pénteken kell megjelenniük az edzõtáborban, az elsõ edzést pedig szombaton tartják majd. Pitts 114 találkozón játszott Houstonban, karrierjek ezdetén left tackle-ként, késõbb pedig, mint bal oldali guard. Most régi-új környezetbe csöppen, hiszen annak ellenére, hogy új csapathoz került, lesz ismerõs arc az edzõi között, ugyanis Alex Gibbs is a ‘Hawks edzõi között van, aki korábban a Texans offenzív falát is edzette.

Pitts viszonylag sûrû holtszezon után került az NFC Nyugati divíziójába, korábban az Indianapolis Colts-szal, a Pittsburgh Steelers-szel és a Buffalo Bills-szel is edzett, de Denverben is megfordult, végül mégis Seattle-ben landolt. Tavaly a térdmûtétje miatt csak két találkozón játszott, így minden bizonnyal bizonyítani szeretne majd új csapatánál.

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások