Fotón: Sam Bradford QB, St. Louis Rams
Azt már biztosan tudjuk, hogy ha Bradford részt is fog venni az edzõtáborban, akkor sem dobhat majd passzokat Terrel Owens-nek, aki most már a Cincinnati Bengals tagja és várhatóan majd Chad Ochocinco mellett az elsõ számú WR lesz. Utólag lehet, hogy hibának tûnhet a Rams hozzáállása a dolgokhoz, hiszen nem rendelkeznek túl jó elkapókkal és biztos, hogy sokat javított volna a csapat teljesítményén a veterán Owens.
A csapat vezetõedzõje Steve Spagnuolo elmondása szerint a Sam Bradfrod és a csapat közötti tárgyalások szépen haladnak elõre, lassan kialakulnak a dolgok, és a vezetõedzõ azt is kiemelte, amit korábban Bradford mondott. Az idei 1/1 ugyanis olyan nyilatkozatokat tett korábban, miszerint nagyon szeretne részt venni az edzõtáborban. Azonban ez nem befolyásolja az elsõ számú irányító psoztért folytatott küzdelmet, Spagnuolo ismételten kiemelte, hogy Bradford A. J. Feeley cseréje lesz a tábor során. „Amint az tavasszal is mondtam: ha most kezdõdne a szezon, akkor Feeley lenne az elsõ számú irányítónk” – mondta a mester.
Úgy tûnik, hogy Spagnuolo nem aggódja túl a helyzetet, nem nagyon izgatja, ha Bradford kihagyja az edzõtábor elsõ két napját, de reméli, hogy a végén minden jól fog elsülni és nem hagy ki túl sok edzést az újonc QB. Spagnuolo azonban sokkal magabiztosabban válaszolt azokra a kérdésekre, melyek a csapat másik igazolatlan újoncát, Rodger Saffoldot érintették: „Nagyon remélem, hogy a következõ 24-48 órában megköttetik a szerzõdés”.