Fotón: Tod Leiweke
Leiweke, a Vulcan Sports elnökeként – a milliárdos Paul Allennel együtt – a Seattle Seahawks mellett olyan sportszervezeteket felügyelt, mint a Portland Trail Blazers vagy a Seattle Sounders FC. Leiweke mindaddig marad a Vulcan Sports-nál, míg meg nem találják utódját, de egyúttal segít is a keresésben.
„Paul Allen az, aki leginkább szem elõtt tartja a profi sport szurkolóinak kívánalmait. Nagyszerû franchise-okat épített, amelyek mindig is sokat tettek a közösségért. Erõs vezetõségünk és edzõi stábunk van úgy Seattle-ben, mint Portlandben és tudom, hogy a csapatok jó kezekben vannak” – áll Leiweke nyilatkozatában.
Leiweke, aki hét évig állt a Vulcan Sports szolgálatában, azt is elmondta, hogy élete egyik álma vált valóra azzal, hogy résztulajdonos lett az NHL-ben.
„Tod igazi vezéralakja volt a csapatainknak” – mondta Allen, majd hozzátette: „Nagyban hozzájárult a Seahawks 2005-ös NFC bajnoki címéhez és elsõ Super Bowl szereplésünkhöz is. Nagy támogatója volt a szurkolócentrikus nézetünknek, újra felélesztve a 12. játékos hagyományát és hozzájárulva az öt éven át tartó teltházas mérkõzéseinkhez.”
Leiweke 2003. júniusában csatlakozott a Seahawks-hoz és 2007. márciusában nevezték ki a Vulcan Sports elnökének. Elõtte az NHL-ben dolgozott, a Vancouver Canucks, illetve a Minnesota Wild csapatánál.
Fordította: Papp Gábor