FAVRE 50 ÉVES KORÁIG IS ELJÁTSZANA
Fotón: Brett Favre QB, Minnesota Vikings
A Minnesota „Ezüst Rókája” azt is hozzátette, hogy hat hónapja – amikor a Vikings elvesztette az NFC döntõt – teljesen biztos volt benne, hogy végleg befejezi a profi futballt. „Emlékszem, ahogy sétáltam lefelé a pódiumról Deanna-val és a családommal és arra gondoltam: ’befejeztem’. Komolyan mondom, mintha a szívem szakadt volna meg” – mondta Favre.
Viszont a holtszezonbeli pihenést és a bokamûtét utáni felépülést követõen a veterán irányító ismét egészen másképp vélekedik. Megintcsak nem lát semmilyen okot arra, hogy miért is kéne felhagynia a sporttal. „Istenemre tudom, hogy egyszer ki kell szállni. De ki tudja? Lehet, hogy 50 éves koromig fogok játszani” – tette hozzá Favre.
És csakugyan, ki tudja meddig húzza még? Bár Favre nem az a fajta fickó, akirõl bárki is azt gondolná, hogy a belátható jövõn belül nyugdíjba megy.
Fordította: Papp Gábor