Fotón: Drew Brees QB, New Orleans Saints
Az a legjobb ebben az egészben, hogy az edzõtábor látogatása teljesen ingyenes. Sok csapat megengedi, hogy a szurkolók egészen közelrõl kövessék nyomon az edzéseket, megteremtve így az alkalmat, hogy autogramokat kérhessenek a játékosoktól, edzõktõl. Na de hogyan szerezzük meg ezeket az aláírásokat? Jöjjön egy kis útmutatás azoknak, akiknek lesz olyan égadta szerencséjük, hogy a következõ hetekben eljutnak egy NFL-csapat edzõtáborának helyszínére.
A legjobb, ha gyakran ellátogatunk az edzésekre, és mindig korán érkezünk. Ismerjük meg magát a helyszínt, és napirendet is. A többi szurkoló aláírás-gyûjtés szempontjából ellenfélnek számít, szóval nagyon fontos, hogy jókor legyünk jó helyen. Lehet kérdezõsködni is, hogy mások szerint hol a legjobb várni a játékosokat, amikor végeznek az edzéssel. Akik nem válaszolnak, azokat kell követni, és oda kell állni, ahova õk is.
A legnagyobb esélyed egy autogram megszerzésére az edzések után van. A játékosok ekkor nyugodtabbak, igyekeznek lehûlni, vagy éppen a edzõterem felé veszik az irányt. Számíts arra, hogy néhányan vissza fognak utasítani, hiszen vannak, akik nem nagyon szeretnek ilyesmivel foglalkozni, ha túl melegük van, túl izzadtak, vagy éppen nem sikerült túl jól az edzés.
Az autogram-osztás formaisága, vagy éppen közvetlensége a csapattól, a létesítménytõl, és magától a játékostól függhet. Például néhány csapat vagy játékos úgy dönt, csak a reggeli edzések után osztanak aláírást, amelynek a megszerzése történhet nyugodt, rendezett körülmények között, de az is lehet kihívás jelent, amely során küzdeni kell a többiekkel, fõleg ha sztárokra vadászol. A Broncosnál például az a szokás, hogy a pálya déli részén lévõ end zone-ban adnak aláírást, a játékosokat poszt szerint csoportosítják, és sorba lehet állni.
Azoknál a csapatoknál, amelyeknél nem ez a helyzet, legjobb, ha rátapadsz a kiválasztott játékosra, és vele tartasz az öltözõk felé. Viselj olyan ruhát, amibõl látszik, hogy ez a kedvenc csapatod, hû rajongó vagy, nem csak egy mohó autogram-vadász. A sikerhez fontos, hogy tudd a játékos nevét, és intézd úgy, hogy lásson és halljon is téged. És végül, de nem utolsósorban, légy udvarias. Viselkedj úgy a játékossal, ahogyan te is szeretnéd, hogy veled szemben viselkedjenek egy ilyen helyzetben.
Ha nem sikerült megszerezni az aláírást, légy türelmes. Páran zuhanyzás és utcai ruhába öltözés után szoktak autogramot osztani. Figyeld a játékosok parkolóját, vagy a fõbejáratot és kijáratot. De ha egy fõiskola kampuszában van az edzõtábor, ne feledd, hogy elcsípheted õket a hálók mellett, a büfében, vagy akár el is sétálhatnak melletted.
Más módja is van az aláírás megszerzésének. Számos csapat rendezvény keretein belül látja vendégül a rajongókat, ahol a játékosok asztalnál ülve osztanak autogramot. A Bills külön sátrat állított fel, ahol a 14 éves, és annál fiatalabb rajongóknak adtak aláírásokat, az edzõtábor majdnem minden napján, edzés után négy különbözõ játékos várta õket. Sok csapat még azt is bejelenti a honlapján, hogy melyik nap melyik játékos fog autogramot osztani. Általában mindegyik játékos részt vesz egy ilyen szervezett eseményen. Ne feled, hogy mivel ezekre az edzések után kerül sor, lehet, hogy nem lesz ott, akit bejelentettek, mert lehet, hogy megsérült, lemondta, de az is megtörténhet, hogy rossz idõjárás miatt elmarad az egész. Alkalmanként, de ritkán az is elõfordul, hogy az edzések elõtt kerül sor a szervezett aláírás-osztásra.
Ha minden világos, ne feledjünk el napvédõ krémet, kényelmes cipõt, kalapot, és vizet vinni. És ami a legfontosabb, semmiképp ne maradjon otthon az a tárgy, amit alá szeretnél íratni, legyen nálad írószer, ami fog is. És persze vidd magaddal a lelkesedésedet is, hiszen betekinthetsz egy NFL-es edzõtábor bensõséges hangulatába!
Fordította: Geczõ László