AZ ÖT LEGJOBB EDZÕ – 1. RÉSZ

Nézzük hát az ötös lista hátsó traktusának edzõit, akiknek tudására feltétlenül szükségük van a csapataiknak ahhoz, hogy jól teljesítsenek idén:

5. Alex Gibbs, támadófal-edzõ, Seattle Seahawks

Gibbs mester a zónablokkolás keresztapja. A Seattle-nek igen csak szüksége volt már egy olyan edzõre, aki gatyába tudja rázni az utóbbi években igen megviselt OL-t. A falban két igen fiatal játékos is játszik, de ott van például Lockleat, akinek már jó pár évnyi tapasztalat van a háta mögött, de említsük meg még Ben Hamiltont, aki már évek óta hasonló sémában játszik. Ahol eddig Gibbs edzõsködött, ott mindig jobb lett a támadófal, és a remények szerint ez Seattle-ben sem lesz másképp.

4. Rex Ryan, vezetõedzõ, New York Jets

Ryan mester legalább akkor zseni a maga módján, mint Gibbs. A vezetõedzõnek egy célja van, a playek során: minél többször, minél erõsebb nyomást gyakorolni az ellenfél irányítójára, és az sem baj, hogyha néha földbe is döngölik. A tavaly a Jets igen sok blitz playt hívott, és biztosak lehetünk benne, hogy ez idén is így lesz, fõleg, hogy a passzvédelem is sokat javult.

3. Andy Reid, vezetõedzõ, Philadelphia Eagles

A Sasok mindenható ura nagyon jól tudja, hogy mi fán terem a siker. 2002-ben az Év Edzõjének választották, és karrierje során 108 gyõzelmet és 67 vereséget szedett össze. Baldinger meglátása szerint Reid titka az, hogy minden szempontból jól mûködõ és nagyon jól szervezett szervezetet hívott életre Philly-ben. Donovan McNabbel is nagyon jól megértette magát, aminek számos, nagyon fontos és értékes gyõzelem lett a gyümölcse. Most feladata az, hogy Kevin Kolbot rázza bele az NFL ritmusába, biztos vagyok benne, hogy ezzel sem lesz gondja.

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások