A ZÖLDEK GHÁNÁBA REPÜLNEK
Fotón: David Clowney WR, New York Jets
A két elkapó azért veszi célba a nyugat-afrikai országot, hogy egy kisebb csoport tagjaiként meglátogassanak egy gyermekkórházat, több iskolát és árvaházat. Emellett a fõvárosban, Accrában egy bemutatón is részt vesznek, ahol a ghánai gyerekeket megismertetik a futballal. „Lesz majd egy csomó dolgunk, meglátogatunk egy-két nevezetességet, de a program fõ része a gyerekek köré épül. Megpróbálunk segíteni nekik, ahogy csak tudunk” – vázolta a terveket Clowney.
Az elkapó a róla elnevezett alapítvány segítségével több, mint 100 kg-nyi ruhát is visz a szegény afrikai gyerekeknek, és emellett minden általuk meglátogatott kórház számlájára 1.000 dollárt utalnak. Clowney idén márciusban egy misszionárius csoporttal már ellátogatott Haitire, ahol a januári földrengés utáni munkákból vette ki a részét. A ghánai utazását bevallottan a haiti kirándulás is inspirálta.
„Már nagyon várom. Arra gondolok, mennyi mindent tettünk Haitin, és most is remélem, egy csomó mindenben segítségére lehetünk a gyerekeknek és családjaiknak” – nyilatkozta a receiver. A ghánai út lesz Clowney idei jótékonysági turnéjának utolsó állomása, mivel lassan edzõtáborba kell vonulniuk a játékosoknak. Az elkapó így is szép évet tudhat magáénak, hiszen az említettek mellett Floridában, Detroitban és Alabamában is több olyan eseményen vett részt, ahol segített az embereken.
Fordította: Kiss Csaba