Fotón: Meskó Zoltán P, New England Patriots
Szombat reggel, kilenc óra magasságában, április 24-én – az NFL 2010-es draftjának harmadik és egyben végsõ napján – Tony Gibson éppen irodája felé tartott a Michigan Egyetem kampuszán. A segéd- és defensive back edzõ egyszersmind a special team koordinátora éppen egy ajtó felé közeledett, amikor azon kilépett Meskó Zoltán. Az edzõ megállt és csevegni kezdett Vele.
Amikor Gibson érdeklõdött Meskótól mit is csinál ott a hétvégén, ilyen korai órában – ne feledjük a draft hétvégéjén vagyunk, a legmagasabban jegyzett punter csak annyit válaszolt, végzett az edzéssel és hazafelé tart, hogy ott várjon a fontos telefonra.
“Még nem draftoltak?” – kérdezte Gibson.
“Nem, még nem” – válaszolt Meskó “de reménykedem, hogy ma reggel már jön valami hír.”
Meskó türelme és a kemény munka meghozta gyümölcsét. Az eszmecsere után nem sokkal, megcsörrent Meskó telefonja, az 508-as elõhívószám volt a másik oldalon. A Patriots volt, üdvözölték õt, mint ötödik körös választottjukat.
Ez a különleges Zoltánban – jegyezte meg Gibson két nappal késõbb. “Amíg mások a csapatunkból draft partikat tartottak, ünnepeltek és kikapcsolódtak, õ a kondiban edzett és futott. Ilyen fajta kölyök õ.”
Elkötelezte magát a futballnak, ugyanakkor hasonló figyelmet szentelt tanulmányainak is. Emiatt jutott ilyen messzire. Meskó – akinek a neve és származása magyar – Romániában született, ahogyan szülei is, akik azt akarták, hogy fiúk is részese legyen az “amerikai álomnak”. Ami teljesült is 11 éves korában, Meskó és családja zöld kártyát kaptak és az Egyesült Államokba költözhettek. Ennek eredményeként folyékonyan beszél románul, magyarul és német nyelven. (Meg nem mondanánk, ha halljuk õt angolul beszélni, a legkisebb nyoma sincs kelet-európai akcentusnak).
Az életét meghatározó változásokon keresztül, Meskó kiemelkedett társai közül – nem csak nyájas személyisége de puszta megjelenése kapcsán is. Még az NFL szintjén is ritkán látni egy linebacker felépítésû puntert. Mindezeket felhasználta fejlõdéséhez, még akkor is, ha olykor nem is volt teljesen tisztában vele.
Négy közép- és ugyanennyi fõiskolai év alatt, Meskó mindvégig kiemelkedõ játékos volt, aki mégsem így viselkedett. Jó példával járt elõl, mindig tette a dolgát, elvégezte a szükséges munkát, mind a pályán és azon kívül, végig a szezonok során. Egészen addig, míg a Michigan végzõseként kiérdemelte a legnagyobb kitüntetést csapattársaitól, akik csapatkapitány-helyettessé választották – elsõként a Rozsomákok történetében, ami a special csapategységben igen kitüntetõ.
“Nagyszerû személyiség, nagyszerû vezetõ és igen okos kölyök” – folytatta Gibson. “Kiemelkedõ példakép a pályán és azon kívül is, aki sokat tesz a közösségért, a helyi gyermekkorházba továbbá Academic All-America kitüntetett… Jelleme alapján, ha alaposan megvizsgálod az NFL játékosokat, õ az a fickó, akire szükség van. Nem találsz jobb példaképet az ifjúság számára.”
“Hihetetlen a munkamorálja” – teszi hozzá Gibson. “Úgy emel súlyokat, mint egy linebacker vagy egy tight end. Meg nem mondanád, hogy egy puntert látsz az edzõteremben.”
Gibson tagja volt Rich Rodriguez vezetõedzõ munkatársainak West Virginián, amikor Meskó után néztek, egy blue-chip (jelöltek, akiket megfigyelnek, hogy a középiskola után az egyetemen is folytassák sportjukat) toborzás alkalmával. Meskó az Ann Arbort választotta Morgantown helyett, visszatekintve ez volt a szerencséje Gibsonnak és Rodrigueznek, akik mellette kötöttek ki 2008-ban a Michigan-en.
A 6-4 magas, 240 fontos punter, az új michigani edzõknek, számos lehetõséget nyújtott. Meskó játszott holderként az extráknál és a mezõnygóloknál, miáltal a Wolverines minden kísérletnél fake-kel fenyegetett – ez nem mindig lehetséges egy kisebb játékossal. Meskó atletikus termete lehetõvé tette hogy véghez vigyen néhány sikeres futást is, fake rúgásokból és Gibson állítja, hogy elég jó karja van ahhoz, hogy passzoljon is.
És a szerelés?
“Ha tisztán eltalálja õket, képes ártani az ellenfélnek” – mondja nevetve Gibson.
De gyakrabban, mint bármi mást, Meskó a labdát fogja rúgni, ha elnyeri a Hazafiak punter állását. Nyolc év tapasztalattal a tarsolyában, jelentõs elõnyre tett szert. Egy területen azonban szüksége van fejlõdésre, Gibson szerint ezek a szituációs puntok, melyekre a Patriots hangsúlyt helyez.
”Egyetértek. Amiatt, mert a mi sémánk és amit mi csinálunk, az a ’spread punt’ és nem a ’tight punt’ amit az NFL-ben is használnak” – fejtette ki Gibson. “Próbáltuk az irányított rúgást de küzködött ezzel. Mondtuk neki, hogy forduljon ki a baljára, rögbi- vagy ‘Auszi’-stílusban és úgy rúgja a labdát.”
Véletlenül Meskó is ballábas punter, akárcsak sok elõdje a Patriots-nál (Ken Walter, Josh Miller, Chris Hanson) de talán neki van a legerõsebb lába közülük. Amint Foxborough-ba érkezik, nagyon sok idõt fog eltölteni Scott O’Brien special team edzõvel, hogy tökéletesítse technikáját, hogy elkerülve a nem kívánt touchbacket, a 20, 10 és 5 yardos vonalak közé rúgja a labdát.
Minden bizonnyal ez sok, kemény munkát fog megkövetelni. De Meskó már megmutatta, hogy képes lesz rá.
Fordította: Szilvási György