Fotón: Brandon Graham DE, Philadelphia Eagles
Amióta Andy Reid 1999-ben a Sasokhoz került az Eagles-nél elkezdõdött egy olyan folyamat, aminek köszönhetõen a csapattal minden évben számolni kellett. Játékosok jöttek, játékosok mentek, sztárok sérültek le és épültek fel mégsem volt két olyan egymást követõ év, amikor az Eagles ne jutott volna rájátszásba a Reid-érában. Hogy ez minek tudható be? Leginkább a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó védelemnek, azon belül is a ligaelit secondary-nek!
Vannak olyan franchise-ok, amelyeknek már névjegyévé vált a bivalyerõs defense, vegyük csak a Steelers-t, a Ravens-t, a Bills-t vagy a Redskins-t. Az Eagles sosem tartozott ezen csapatok közé, de az elmúlt 11 évben szinte mindig a liga elsõ felében végzett a védõsor, hol kiugróan jó, hol átlagos teljesítménnyel. Ez az állandóság pedig leginkább Jim Johnson érdeme volt, aki a csapat defensive coordinatoraként egészen tavaly nyáron bekövetkezett haláláig szolgálta a csapatot. Ekkor roppanhatott meg valami a Sasoknál, a törés pedig jövõre következhet be, hacsak nem történik valami csoda a testvéri szeretet városában.
Az egész talán ott kezdõdött, hogy az Eagles átlagos D-line-ja és LB sora mögé két kiváló cornerback érkezett a 2002-es drafton Lito Sheppard és Sheldon Brown személyében. Ha ez még nem lett volna elég az ellenfeleknek, ott volt még a pályán a két Pro Bowler safety: Michael Lewis és Brian Dawkins, ráadásul a cserék között olyan neveket találhattunk, mint Sean Considine és Quintin Mikell. Ilyen rosternél még az esetleges formahanyatlások, sérülések vagy eligazolások sem jelentettek problémát. Az említetteket megfejelve 2008-ban az Eagles olyat tett, amit ritkán szokott: komoly pénzeket mozgatott meg egy FA-ért és megszerezte Asante Samuelt, ezzel próbálva felpezsdíteni a harcot a kezdõ pozíciókért.
A 2008-as szezonra végül összeállt egy olyan defensive back négyes, amit az egész liga rettegett. Asante „ballhawk”, vagyis interception vadász játékát a kemény ütközéseirõl híres Brown tökéletesen kiegészítette, míg a veterán Dawkins és a kissé alulértékelt Mikell is összeszokott, Sheppard a padra kényszerült. Úgy nézett ki, hosszú idõre rendben van ez a második vonal, mert bár Dawkins már nem volt fiatal, a játékán ez egy fikarcnyit sem látszott. A Sasok védelme összességében az elõkelõ 3. helyen zárt a ligában, a secondary csaknem 400 szerelést produkált +3-as turnover mutató mellett. Az Eagles meg sem állt az NFC döntõig, ahol az addig kiválóan muzsikáló védelem egyszerûen összeomlott és csak a támadósornak köszönhették, hogy csúfos helyett egy szoros vereséggel búcsúztak.
Kevesen gondolták volna, hogy a Cardinals elleni produkciónál lesz csalódást keltõbb esemény még a télen. Pedig lett. Az Eagles vezetése megvált a mellõzöttsége miatt sokat panaszkodó Lito Sheppardtól, majd, még ugyanazon a napon, minden racionalitást mellõzve elengedte Dawkinst a Denverhez. Még most is felfoghatatlan, hogy a legendás 20-as hogyan hagyhatta el Philadelphiát, amikor csak annyit kért a vezetéstõl, adják meg neki ugyanazokat a feltételeket, amiket a Broncos ajánlott. Állítólag a Sasok azt hitték, hogy a jó öreg Brian csak blöfföl az öt éves kontraktus lehetõséggel és ezért továbbra is kitartottak az egy éves hosszabbítás mellett. Ha így volt, óriási blama, ha nem akkor csak egy hatalmas veszteség Dawkins távozása.
Ugyanezen a télen kiderült, hogy Jim Johnson DC bõrrákkal küzd, a rájátszás utolsó meccsein már nem is tudta a pálya szélérõl segíteni fiait. Májusban „JJ” bejelentette visszavonulását, majd július 28-án elhunyt. A csapat Sean McDermott secondary edzõt nevezte ki a védelem élére, de a következõ szezonban az Eagles Defense sajnos csak a sisakon viselt „JJ” felirattal emlékezett a korábbi mesterre, a mutatott játékkal nem. A D-line-ban Bunkley és Patterson ügyesen robotolt egész évben, Trent Cole Pro Bowler szezont futott és bár a másik szélre már nem jutott elit DE, a visszaesés okát nem ebben a csapatrészben kell keresni.
Sokkal inkább a Stewart Bradley kiesésével súlytalanná vált LB sor tûnt bizonytalannak. Ez nem is csoda, hiszen McDermott hol a sérülések, hol a gyenge teljesítmények miatt nem tudta kétszer ugyanazt a hármast pályára küldeni. A védelem rendszeresen verhetõ volt a screen-passzokkal és sokszor a futókra is a secondary-bõl kellett rávetõdnie valakinek.
A visszaesésben nagy szerepe volt annak is, hogy nem sikerült megtalálni Dawkins utódját. A Brownstól elhozott Sean Jones tette a dolgát, de semmi extrát nem nyújtott, a rookie Victor Harris számára pedig még túl sok volt a feladat és ez sajnos Mikell játékára is kihatott. A cornerek – ha csak a statisztikákat nézzük – nem szerepeltek rosszul, hiszen a Samuel-Brown duó összesen 14 labdát halászott le a levegõbõl, de sokszor olyan gyermeteg playeket nyeltek be, hogy rossz volt nézni. Sheldon Brown sebessége komolyan megkopott, Asante pedig újra igazolta, hogy lenne még mit tanulnia a szerelésrõl. A cserék közül ott figyelt Quintin Demps, Ellis Hobbs, Joselio Hanson és Dimitri Patterson, de õk sem tudtak sokat hozzátenni a csapat játékához. Hobbs nyaksérüléssel kidõlt a szezon közepén, Demps csak nyomozta a játékot, ha éppen játszott, Hansont eltiltották tiltott szerek használatáért, Patterson néha beállt az év végére több sérülést is összeszedõ Brown helyére, de hiába igyekezett, látszott, hogy nem kezdõ szintû játékos.
A szezon a fent említettek ellenére nem sikerült rosszul, hiszen az Eagles 11-5-el bejutott a rájátszásba, de az utolsó meccsen, majd a Playoff elsõ találkozóján is gyalázatos teljesítményt nyújtott a Dallas ellen. Aki mostanában olvasott Eagles-szel kapcsolatos amerikai cikket, az bizonyára tudja, hogy ezután mi következett. A testvéri szeretet városának újságírói és szurkolói is mindennek elhordták a gárdát: McNabb fejét, Reid kirúgását, McDermott számûzését követelték. Végül egy áldozatot kaptak: minden idõk legjobb Eagles irányítója, Donovan McNabb egy Pro Bowler szezon után Washingtonba került és ahogy a hálátlan helyieket ismerem még a parkolóhelyét is sóval hintették be. A lényeg, hogy a kedélyek lassan lenyugodtak, megkezdõdött a játékosvadászat és a draftra való felkészülés.
Érdemes elõször a távozókról és a kirúgottakról szót ejteni, ugyanis ezeknek a folyamatoknak komoly hatása volt a késõbbiekre. Az FA elsõ napján a Sasok lecsúsztak a Chicagóban rekordszerzõdést kapó Peppersrõl, majd nem mutattak túl nagy érdeklõdést senki iránt. Szépen lassan teltek a napok a Sasok pedig csak azzal vonták magukra a figyelmet, hogy a szezon közben igazolt LB-t, Will Witherspoont egyszerûen kirakták, holott a játékos üde színfolt volt a védelemben. Az Eagles nem tartott igényt Sean Jones safety és Darren Howard játékára. Nem mondanám, hogy kezdõk távoztak, de egyértelmû needek kezdtek kirajzolódni.
Ezeknél jóval nagyobb veszteség volt, hogy Tom Heckert General Manager 9 év közös munka után elhagyta Philadelphiát. Heckert tíz Pro Bowlert hozott a csapathoz a draftokról, illetve a szabadügynök piacról, emellett pedig számtalan megbízható kezdõ igazolása is az õ munkáját dicséri. Helyére egyébként Howie Roseman került, aki az elsõ draftjával nem aratott osztatlan sikert a szurkolóknál, de errõl késõbb. A Clevelandbe távozó Heckert nem szakított meg minden kapcsolatot a Sasokkal, ugyanis addig tárgyalgatott korábbi kollégáival, amíg azok elengedték Chris Gocong LB-t és Sheldon Brown CB a Brownsba.
Mivel az Eagles az elmúlt két évben olyan emblematikus figurákat cserélt vagy dobott el, mint McNabb, Dawkins, Westbrook és Sheppard, Sheldon Brown távozása nem is tûnik olyan meglepõnek, pedig véleményem szerint a csapat a holtszezon legnagyobb baklövését követte el ezzel az üzlettel. Brown abszolút nem volt sérülékeny játékos, de ha esetleg valamilyen probléma hátráltatta, akkor is ott volt a pályán, lehetett rá számítani. Tény, hogy sokat panaszkodott a szerzõdése miatt és már nem volt olyan villámléptû, mint fiatal korában, de egy sapka nélküli évben egy kis béremelésért könnyen át lehetett volna õt rántani free safety pozícióba, vagy a frissen draftolt DB-ket is gardírozhatta volna, amellett, hogy még mindig kezdõ szinten teljesít.
Természetesen nem csak távozókról beszélhetünk, hiszen új játékosok is érkeztek a védelembe. Az egyetlen sztárigazolás Dick Jauron megszerzése komoly fegyvertény lehet és az egyik olyan tényezõ, ami miatt még nem érdemes temetni a kissé hiányos Eagles secondary-t. A volt Bills edzõ elvállalta a Philly defensive back-jeinek koordinálását, holott több csapatnál is felmerült a neve, mint védelemért felelõs edzõ. A szabadügynök piacról még három játékos érkezett a védelembe, Alex Hall és Darryl Tapp DE-k és Marlin Jackson DB. A két defensive end közül Tapp-et emlegették úgy, mint Trent Cole lehetséges párját a baloldalon, Hall backupnak érkezett. Marlin Jackson CB-t és FS-t is tudott volna játszani, ám sajnos egész szezonra kidõlt egy bokasérülés következtében. A volt Colts játékosnak korábban mindkét térdszalagja szakadt már, így az Eagles nem kis rizikót vállalt a szerzõdtetésével, de azt senki nem gondolta volna, hogy a bokája mondja fel a szolgálatot. Nagyon szomorú sérülés ez, mert az elsõ edzéseken nagyon jól mozgott zöld mezben. Már csak pár nap volt hátra a draftig, amikor az Eagles egy három csapatot érintõ üzleten keresztül megszerezte a korábbi elsõ körös Lions LB-t, Ernie Sims-t, aki a sérüléséig a védelem vezére volt Detroitban, így összesen négy új arc került a védelembe.
Miután minden üzlet lezáródott, kirajzolódtak az egyértelmû need-ek. A szurkolók és a szakírók elsõsorban cornerback és linebacker igazolást vártak a védelembe, de nyilvánvaló volt, hogy a késõbbi körökben safety és linebacker is érkezik majd. Ehhez képest úgy tûnik, hogy oxigénhiányos állapotok uralkodtak a war room-ban, vagy az Eagles vezetõi valamit nagyon tudnak, mert teljesen felborították a papírformát.
Az nyilvánvaló volt, hogy az idei év legjobb defensive back-jéért, Eric Berry-ért túl nagy árat kellene fizetnie a Sasoknak, hiszen eredetileg a 24. helyen draftoltak volna. Ahogy az várható is volt, ekkora feltrade-et nem vállaltak be, ehelyett a 13. helyre vásárolták be magukat. Amikor már mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Kyle Wilson CB érkezik, Goodell bejelentette Brandon Graham-et, egy 3-4-es védelembõl érkezõ defensive end-et. A Sasok kétségtelenül jó üzletet csináltak, hiszen a Graham-Cole páros gyilkos lehet a védõsor két szélén, de meglepõ volt, hogy elengedtek egy ilyen jó lehetõséget a legnagyobb lyuk pótlására.
A második körben aztán Nate Allen, safety érkezett, aki inkább a labdára koncentrál, mint a támadójátékosok szerelésére, de kiváló játékos válhat belõle. A harmadik körben a Sasok újra ledöbbentették a nézõket, amikor – kissé reach szagú lépéssel – Te’o Nesheim-et választották, aki hogy-hogy nem szintén defensive end.
Talán azt hinné a kedves olvasó, hogy egy off-season-ben négy defensive end igazolás elég egy csapatnak, na de az Eagles-nél nem így gondolkodtak. Így lehetséges az, hogy Sasok még behúzták Ricky Sapp-et is az 5. körben, igaz, azóta kiderült, hogy rá LB-ként számít a vezetõség. Ha már a linebackereknél tartunk, ezt a needet csak a késõbb pótolta a csapat: a 4. körben Keenan Clayton, a 7.-ben Jamar Chaney érkezett. Szintén százon kívüli választás volt a cornerback Trevard Lindley, a defensive tackle Jeff Owens és a strong safety Kurt Coleman.
A sok-sok új védõt számba véve jelen pillanatban csak találgathatunk, hogy hogyan fog kinézni az Eagles defense 2010-ben. A minicamp alapján mindössze egy-két apróságot szûrhetünk le. Ilyen például Nate Allen és Ricky Sapp szerepe. A frissen draftolt safety, Marlin Jackson sérülésével például megkapta a FS pozíciót, így tehát minden bizonnyal õ lesz Quintin Mikell párja. Allen-nek még sokat kell erõsödnie és meg kell tanulnia ütközni is, de Mikellnél jobb tanárt ehhez keresve sem találna. A safety kérdések tehát úgy ahogy megoldódtak, bár jó kérdés, hogy egy sosem várt sérülés esetén ki lépne fel kezdõk helyére. Quintin Demps és Kurt Coleman neve a szurkolók számára minden, csak nem életbiztosítás.
Óriási kérdés még a megüresedett corner pozíció. „Macho” Harris, – akit tavaly safety poszton erõltettek a Sasok – úgy néz ki cornerback-ként sokkal ügyesebben mozog a pályán. Ez viszont nem garancia arra, hogy õ kezdhet majd Sheldon Brown posztján, hiszen a sérülésbõl visszatérõ Ellis Hobbs is erre a helyre pályázik. Ráadásul az NFL-t kedvelõk számára bizonyára nem hangzik idegenül a Hobbs-Samuel szóösszetétel, hiszen a két játékos annak idején együtt védekezett a sokáig verhetetlennek tûnõ 2007-es Patriotsban. Ettõl függetlenül aggasztó, hogy egy éppen új szerepet tanuló másodéves és egy sérülésbõl visszatérõ játékos küzd majd a kezdõpozícióért. Ebbe a versenybe egyébként még Trevard Lindley is beleszólhat, akit komoly sérülése elõtt elsõ körbe vártak. Nagy meglepetés lenne, ha végül õ érne oda, de az edzõtábor és a felhozómeccsek során bizonyára lesz alkalma bizonyítani. A másik oldalon nincs akkora gond, hiszen Asante Samuel ligaelit CB, csak hát lassan ideje lenne, hogy megtanuljon szerelni, mert jövõre már nem lesz ott Sheldon Brown, vagy Brian Dawkins, aki elvégzi helyette a „piszkos munkát”.
A front seven-ben csak három ember pozíciója biztos: a már említett Bunkley, Patterson, Trent Cole D-line úgy tûnik be van betonozva. Az viszont, hogy a további DE-k közül ki kerülhet majd a baloldalra, megjósolhatatlan. Graham elsõ körös választott, de még tapasztalatlan, minden bizonnyal situational pass-rusher-ként kap majd lehetõséget az elsõ pár meccsen. Darryl Tapp és Juqua Parker tûnik befutónak, de a training campben még bárki lenyomhatja õket.
A linebacker sor jövõ évi összetételérõl is csak sejtéseink lehetnek. Ami mindenképpen erõsítés, hogy visszatért Stewart Bradley, bár azt még nem tudni, hogy az egy éves kihagyás mennyire látszik majd meg rajta. Ha tudja hozni korábbi formáját, szinte biztos, hogy õ játszik majd középen, mellette pedig Ernie Sims és Akeem Jordan tûnik a legesélyesebbnek. Nagyon veszélyes játékot ûznek a Sasok, ugyanis mindhárom LB komoly sérülésen van túl, ha viszont egészségesek maradnak, Isten óvja az ellent ettõl a front seventõl. A backupok közül Gaither, Fokou és Mays lehet tényezõ, de az új szerzemények, Sapp, Chaney és Clayton minden bizonnyal mindent meg fognak tenni, hogy helyet túrjanak maguknak a rosteren.
A nagy kérdés inkább az, hogy ha ilyen defensive endek mellett, sikerül mégis átlöbbölni a védelem fölött a disznóbõrt, akkor hátul, hogy fog szerepelni a sokat emlegetett secondary olyan csapatok ellen, mint például a Vikes, a Colts vagy a Cowboys. Rengeteg munka lesz még ezzel a hátsó alakzattal és ez a tény fõleg úgy ijesztõ, hogy az Eagles szurkolók az elmúlt évtizedben ligaelit defensive back gárdával voltak elkényeztetve. De éppen ez a szép a futballban. Az állandó változás, a frissen érkezõ játékosok beépítése és a veteránok fejlesztése. Merthogy a korábban egyszerre csak egy-egy játékostól megváló Sasok most nagy építkezésbe kezdtek, amely nemcsak az Eagles szurkolók számára fontos, hanem minden NFL rajongót érdekelhet, hiszen a következõ hónapokban sok mindent figyelemmel lehet kísérni. Például, hogy mit is ér egy elsõ körös választás és mit egy hetedik körös? Mennyit számít az edzõi munka, a veteránok segítsége és a sok-sok gyakorlás? Hogyan lehet felmérni, hogy ki érdemli meg a rostert és ki nem? Kibõl lesz kezdõ és kibõl lesz backup? Hogyan szokik össze egy friss gárda, hogyan illeszkednek be az új arcok?
Errõl szól egy training camp és szerencsére már nem kell sokat várni, hogy a csapatok összejöjjenek és megkezdjék a felkészülést. Tény, hogy ez még nem olyan izgalmas, mint a szezon és a hétvégi mérkõzések, de például az Eagles edzõtábora és formálódó védelme érdekes lehet. A cikk elején azt írtam, hogy vagy törés, vagy csoda várható Philadelphiában, az eredmény nehezen jósolható. Július 26-tól közelebb kerülünk a válaszhoz!
