Fotón: Chad Ochocinco
Bizony, bizony, Chad Ochocinco-ról van szó, akinek szokása, hogy amolyan amerikai Hári Jánosként szeret nagyokat mondani. Legutóbbi említésre méltó kijelentése egy igen vidám és kötetlen tévés interjúban hangzott el. Az interjút annak apropóján készítette vele Dan Patrick, hogy most szombaton fog indulni Ochocinco párkeresõ valóságshowja. Az interjú elején rögtön megemlítette, hogy bizony a 2010-es szezon lesz az, aminek a végén a Cincinnati Bengals szurkolói fognak örömtáncot járni. Ott lesznek a Super Bowl-ban, mi több, meg is nyerik azt (azt persze nem említette, hogy ki ellen kell majd felkötni azt a bizonyost a csapatnak). Ha már nagyot kell mondani, akkor bizony nem aprózza el a sztárelkapó: azt is kijelentette, hogy amikor a futballszezon véget ér, akkor csatlakozik majd a Miami Heat kosárlabdacsapathoz. Azért saját klubjának, illetve irányítójának „fényezése” sem maradt el nyilatkozatából. Egyszerûen kijelentette, hogy mióta LeBron James otthagyta csapatát, Carson Palmer a legnépszerûbb a sportoló Ohio államban (ami akár még igaz is lehet).
A társkeresõ mûsorával pedig az a célja, hogy megtalálja az igaz szerelmet és élete párját: „Jelenleg nincs aki fõzzön nekem – panaszolta. – Nincs kivel a McDonalds-ba, vagy egy vagány étterembe, mint például a Red Lobsterbe mennem.”