REED MARAD, PÉNZT AKAR

A Baltimore Sun jelentése szerint Reed ezt világosan kijelentette egy rádiós interjú során. „Nem csinálok belõle nagy ügyet, de úgy gondolom, ezt el kell intézni” – mondta a safety, akinek jelenlegi szerzõdésébõl még 3 éve van hátra, 2006-ban írt alá. 2010-ben 6 milliót kapna, 2012 végéig pedig összesen 19,7 millió dollár ütné a markát. Követelése azt jelenti, mindenféle tervet félretett a visszavonulással kapcsolatban. A hatszoros pro bowler egyébként épp csípõmûtétbõl gyógyul. Sérülése miatt tavaly decemberben 4 meccset kellett kihagynia a 31 éves Reednek, aki elmondta: „Ha nem fogok játszani, semmit nem fogok kérni. De arra koncentrálok, hogy visszakerüljek. Legalább még egy évre visszatérek.”

Fordította: Geczõ László

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások