A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
efef 970×550
EfEf 970*250
Acapella 300×30

PEREIRA A FÉNYHOZÓ

Acapella 640×480

Pereira tudja, az elsõ gondolat nem igaz, hiszen õ a liga játékvezetõinek egykori alelnöke. Most a FOX szabályelemzõje, így meg tudja mutatni a nézõknek, mennyire hibás ez a felfogás. Pereira elmondta: „A szurkoló valószínûleg nem gondolja azt, hogy a játékvezetõk nagyon jó munkát végeznek, és ez ugyanígy van a baseball, a kosárlabda, vagy bármelyik sport esetében. Az egyik fõ ok, amiért ezt így gondolják az, hogy nem értik a szabályokat. Nagyon sok panaszt hallottam, és igen, egy részük jogos, de sok nem, mert egyszerûen csak nem értik. Ez az egyik dolog, amiért izgatott vagyok, hiszen ezeken a felületeken, mint az internet és a rádió, lehetõségem lesz segíteni a rajongóknak a szabályok megértésében. Ha megértik a szabályokat, megértik a nehézségeket, mert arról is fogok beszélni, és úgy gondolom, javulni fog a játékvezetõkrõl kialakított kép.”

Pereira, aki korábban az NFL Networkön volt a házigazdája egy, a játékvezetést vizsgáló heti mûsornak, most lehetõséget kapott, hogy vasárnaponként többet legyen látható és hallható, mint Terry Bradshaw vagy Joe Buck, hiszen a tévében, a FOX honlapján és a FOX Sports Radioban is feltûnik. Munkahelye a FOX los angelesi központjában lesz, alkalmanként a meccsek elõtt kerül adásba, hogy az irányzatokról és a szabályváltozásokról beszéljen. A meccsek után pedig a nap játékvezetõi döntéseirõl beszélget majd. De leginkább vasárnap délutánonként lesz aktív. Õ és csapata minden meccset figyelni fognak, Pereira pedig bármelyik pillanatban élõben adásba kerülhet a FOX kommentátoraival, hogy megbeszéljék a játékvezetõ döntését, szabálymagyarázatot adjon. Kijelentette, nem fog reklámot csinálni az NFL-es játékvezetõknek. Ha valaki rosszul dönt, gond nélkül ki fogja mondani, de megpróbál rávilágítani arra is, miért történt. Elmondta: „Nem vagyok olyan, aki azt mondja, a játékvezetõk tökéletesek, és világos, hogy hibáznak, akárcsak bárki más, akinek köze van a játékhoz. De tényleg hiszek abban, hogy meg lesz a felületem, hogy megmagyarázzam, mit is mûvelnek, milyen szabályok vannak, és ez végül segíteni fog a felfogás javításában.” Pereira hétközben sem ül majd tétlenül, a FOX elemzõivel fog dolgozni, szabályismeretüket fogja pallérozni, és osztályozni is fogja tudásukat.

Pereira arra számít, hogy leghamarabb és leginkább a holdingok megítélésével kapcsolatban lesz munkája, a false start után erre a hibára szokták a második legtöbb zászlót dobni. Azonban ezt a döntést szokták a legjobban vizsgálni, mert az embereke nem értik, hogyan van leírva a szabály, illetve hogyan kell értelmezni. A szakember olyan holding-helyzeteket sorolt fel, amelyek összezavarnák a nézõket. Például, ha egy védõjátékost ketten fognak, egyik blokkolóra sem fújhatnak támadó holdingot, amíg az egyikük teljesen le nem húzza a védõt a földre. Vagy, ha egy játékvezetõ észrevesz egy holdingot, de pont ekkor szerelik a labdavivõt, nem fogja bedobni a zászlót. „A holding egy szubjektív döntés, mert meg kell fontolni az elõnyeit és hátrányait. Nem csak a rajongóknak van bajuk ezzel. Épp a döntés szubjektivitása miatt a játékosoknak is meggyûlik a bajuk a holdinggal” mondta Pereira.

Habár a játékvezetõség 1978 óta nem nagyon változott, ekkor vezették be ugyanis a legújabb pozíciót, a side judge posztját, Pereira mégis úgy gondolja, idén nagy változás várható amiatt, hogy az umpire, aki korábban a védõfal mögött állt, átkerül a támadók backfieldjébe, a referee mellé. Aliga Versenybizottsága az idei holtszezonban döntött errõl, részben azért, hogy megvédjék az umpire testi épségét, attól tartva, hogy elgázolják a játékvezetõket, akik gyakran kétszer olyan idõsek, mint a játékosok. Pereira elmondása szerint így nemcsak biztonságosabb helyen állnak majd, de hatással lesz ara, is, hogy kit választanak ki erre a feladatra. „Valószínûleg más testfelépítésûek lesznek. Olyan fickó lesz, aki többet mozog, mert a labdát 12-15 yardnyi távolságból elindulva kell letennie” – mondta a szakember. És az umpire áthelyezése lelassíthatja azokat a csapatokat, amelyek no-huddle offense-et használnak, vagy csak gyorsan mozognak, hogy behatárolják a védelem átállását.

Pereirának, aki korábban az NCAA-ben volt játékvezetõ, az NFL-ben pedig side judge-ként dolgozott, nem volt szüksége Roger Goodell engedélyére új állásához, de nem jött rosszul, amikor nemrég egy vacsora alkalmával a fõbiztos áldását adta arra, hogy az egykori alelnöki gyakorlatilag lerántsa a leplet arról, amit a játékvezetõk mûvelnek. Pereira így vélte: „Úgy gondolom, Goodell belátja, hogy a rajongó, a mi rajongónk, az NFL rajongója nagyon kifinomult lett. Egy olyan mûsor, amely nyitott és a helyzetekre koncentrál, szerinte jó ötlet, és az is, hogy én kapom meg a lehetõséget, hogy megtanítsam a szabályokat a rajongóknak, a kommentátoroknak, és bárkinek, aki meg akarja hallgatni.”

Fordította: Geczõ László

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások