Tar Sas
Hogy a képet a maga teljességében felfoghassuk, s így eljuthassunk nagyszerûségének mélyebb megértéséhez, ahhoz elengedhetetlen, hogy további információkkal vértezzük fel magunkat a megidézett sportembert illetõen. Yelberton Abraham Tittle valóban sokat látott és megélt focistának számított, amikor 1964-ben a fotográfus ama sorsfordító pillanatban lencsevégre kapta. A texasi születésû, ám egyetemi éveit a Louisiana State-n töltõ Tittle 1948-ban kezdte meg profi futballkarrierjét a Baltimore Colts színeiben. Az akkoriban az NFL-lel versengõ All-America Football Conference-ben szereplõ gárdánál – mely 1950-ben a Cleveland Browns-szal és a San Francisco 49ers-szel együtt csatlakozott a nagyobb hagyományokkal bíró ligához -, Tittle-nek nem sok sikerélményben volt része. A Colts mind az AAFC-ben, mind az NFL-ben a mezõny „lábtörlõjének” számított, s bár a korán kopaszodó irányító idõnként meg tudta villantani kivételes adottságait, a csapat üdvösségéhez mindez kevés volt.
A késõbb anyagilag is zátonyra futó Colts-tól a „Yat” vagy „Bald Eagle” (Tar Sas) becenévre hallgató Tittle 1951-ben szerencséjére a versenyképesebb 49ers-hez került, s ott végül tíz szezont húzott le, ami alatt négyszer került be a Pro Bowl-keretbe. A bajnoki címhez 1957-ben jutottak legközelebb a Negyvenkilencesek, ám a döntõbe jutásért vívott mérkõzésen alulmaradtak a késõbbi bajnok Detroit Lions-szal szemben. Az ezt követõ években a szakvezetés egyre több bizalmat szavazott a Tittle-nél fiatalabb, 1957-ben draftolt John Brodie-nak és az 1960-as idényt követõen úgy vélték, már nem vehetik több hasznát a veterán irányítónak, így könnyû szívvel a New York Giants-hez tradelték.
Kevesen gondolták, hogy Y. A. Tittle új állomáshelyén bármi emlékezetre méltót tudna még alkotni, de a tar fejû játékmester véghezvitte azt, amire eladdig képtelen volt, és három egymást követõ évben döntõbe vezette a Kékeket. A sors keserû fintora, hogy a Giants a háromból egyik lehetõséggel sem tudott élni, és kétszer a Packers-szel, 1963-ban pedig a Chicago Bears-szel szemben maradt alul a nagy siker kapujában. Ennek ellenére ez idõ alatt Tittle élete legjobbját nyújtotta, 1962-ben új ligacsúcsot állított fel, amikor az alapszakasz alatt 33 touchdownt-passzt kézbesített, a következõ évben pedig rálicitált saját rekordjára 36 hat pontot érõ átadással. 1962-ben egy Washington Redskins elleni rangadón „Yat” a ligatörténet második olyan irányítója lett, aki egy meccsen 7 touchdownt osztott ki és harmadikként passzolt össze 60 perc alatt több mint 500 yardot. Tittle 1963-ban kiérdemelte az „Év Legértékesebb Játékosának” járó elismerést, de a fináléban a szívós és agresszív Bears-védelem össze-vissza püfölte õt. Bár a „Tar Sas” kínzó fájdalmai ellenére helytállt, ötször dobta ellenfélnek a disznóbõrt, és ezek közül az utolsó végképp megpecsételte a Giants bajnoki reményeit.
Bukott Óriás
A chicagói Wrigley Field poklában tapasztalt bánásmód akár visszavonulásra is ösztökélhette volna Tittle-t, de a 38 esztendõs játékosban még lobogott a játék iránti szenvedély, és az áhított bajnoki cím iránt táplált vágy is maradásra bírta. A Giants azonban pocsékul kezdte az 1964-es idényt és sima vereséget szenvedett Philadelphiában. Tittle és társai az alapszakasz második játéknapján aztán a Steelers-nél vizitáltak, egy olyan csapatnál, amelynek bõven akadt elszámolnivalója a New York-iakkal. A Kohászok, – akkor még Pirates néven, – napra pontosan 31 évvel a szeptember 20-án rendezett találkozót megelõzõen debütáltak az NFL-ben. Ellenfelük akkor is a Giants volt, amely elsõ tétmeccsén 23-2-es verésben részesítette Art Rooney újsütetû együttesét. A pittsburgh-iek legfájóbb sérelme azonban nem ment vissza ilyen messzire, csupán az elõzõ szezon alapszakaszának utolsó fordulójára. Ekkor a New York éppen a Steelers-t legyûrve – és ezzel vetélytársát maga mögé utasítva – jutott be az NFL döntõjébe.
A késõbb emlékezetessé váló, 1964. szeptember 20-án a Pitt Stadiumban lebonyolított meccsen 14-0-s elõnyhöz jutott a vendég Giants, de a második negyedben fordult a kocka. A New York saját gólvonala árnyékából hozhatta játékba a labdát. Tittle a snap után balra mozgott a zsebbõl és Frank Giffordot kereste tekintetével, ám rövidesen rajta volt a Steelers defensive endje, John Baker, aki nem csupán elsietett passzba hajszolta a koros irányítót, de a labda eleresztése után úgy döngölte õt a gyepbe, hogy még a sisakja is lerepült. A rosszul idõzített átadás egy másik pittsburghi védõ, Chuck Hinton zsákmánya lett, aki a labdát 8 yardról touchdownra vitte vissza, a lesújtott Tittle pedig a saját célterületén belül próbált magához térni, amikor az éber fotós megörökítette lelki-testi agóniáját. A veterán focista az agyrázkódástól és kisebb zúzódásoktól eltekintve nem szenvedett komoly sérülést, de sem a meccsen, sem a szezon hátralévõ részében nem tudott már igazán csapata hasznára lenni. A Giants a Steelers elleni összecsapást végül 27-24-re bukta el, de lényegesen sokkolóbb volt, hogy az 1964-es alapszakaszt döbbenetesen szerény, 2-10-2-es mutatóval zárta.
Y. A. Tittle nem a Steelers ellen lépett utoljára pályára, hiszen az év valamennyi meccsén magára öltötte a Kékek szerelését, de a drámai incidens után már csak árnyéka volt önmagának. Kerülte a kontaktust, óvatossá vált, érezhetõen lelassult és 10 TD mellett 22 interception csúfította lõlapját. Ennek tükrében nem volt meglepõ, hogy a szezon végeztével most már valóban hátat fordított az aktív futballnak. Bármit, azaz bármennyire is sokat ért el azonban a sportban, bármily érdemdús is volt karrierje, örökségének meghatározó eleme mai napig ama bizonyos fénykép maradt.
Egy korszakos fotó utóélete
Eddig csupán a nevezetes fotó „tárgyáról” esett szó, de nem mellõzhetõ, hogy annak alkotójáról is megemlékezzünk. A Pittsburgh Post-Gazette megbízásából kattintgató Morris Berman korábban hadi fotográfusként szerzett hírnevet magának, és második legismertebb mûvével a bukott olasz diktátor, Benito Mussolini és barátnõje golyóktól lyuggatott holttestét örökítette meg. 1964. szeptember 20-án Berman azzal a szándékkal jelent meg a Steelers és a Giants mérkõzésén, hogy többet tegyen annál, minthogy pusztán szokványos sportfotókat készítsen, ezért kameráját a vendégek koros játékmesterére irányította. Ennek megfelelõen a meghatározó pillanatban a fotós résen volt, készen állt, de talán sejtelme sem volt arról, hogy milyen jelentõs alkotást hagyományoz az utókorra. A Post-Gazette sportszerkesztõjének olyannyira nem tetszett a „Bukott Óriás”-t ábrázoló kép, hiszen õ „akciót” akart látni, hogy be sem került a lapba. Éppen ezért a legendás remekmû nem kaphatta meg az egyik legrangosabb szakmai elismerésnek számító Pulitzer-díjat, igaz készítõje más elismeréseket azért kiérdemelt jóvoltából, s még ennél is fontosabb, hogy mai napig elvitathatatlan annak korszakos jelentõsége. A kép a mûfajban elsõk között mutatott rá arra, hogy nem minden a cselekmény, hanem legalább annyit – ha nem többet – számít maga az esendõ, emberi mivoltát levetkõzni soha nem tudó profi sportoló.
A történet szereplõi közül Y. A. Tittle tehát 1964-ben szögre akasztotta futballszerelését. Noha az NFL-bajnoki trófea soha nem kerülhetett be vitrinjébe, 1971-ben beválasztották a Pro Football Hall of Fame-be, ahol egyébként a pályája alkonyának emléket állító nevezetes fotó a kiállítás egyik meghatározó darabja. A civil életben a hajdani Tar Sas szintén megállta a helyét és sikeres pénzügyi tanácsadói-biztosítási céget (Y. A. Tittle Insurance and Financial Services) alapított és vezetett. Igazgatói irodájában prominens hely illette/illeti meg Morris Berman híres képét, de ugyanez díszíti tavaly megjelent önéletrajzának (Nothing Comes Easy – My Life in Football) hátoldalát is. Az ominózus momentum elõtt a Tittle-t földre vivõ John Baker szintén kiaknázta a fotó ismertségét, és amikor 1978-ban a North Carolina állambeli Wake County seriffségére pályázott kampányposzterein állítólag a következõ felirattal szerepeltette a képet: „Nagy John Veled is ezt teheti, ha nem engedelmeskedsz a törvénynek!” Baker végül megnyerte a választást és 2002-ig kirobbantani sem lehetett a fontos megyei tisztségbõl.
