A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
perfectlook 970×550
Lufi 970*250
Újház 300*300

JONES MOST IS A FUTBALLRA KONCENTRÁL

Lake11_Tavasz_Banner_Kampany_300x250_CM

Fotón: Chad Jones FS, New York Giants

Jones a balesetben majdnem elvesztette a bal lábát, ahol egy ideig komoly veszélyt jelentett a véráramlás újbóli elindítása. Órákig az amputálás is opció volt, de szerencsére a fiatal szervezet átesett a krízisen. Ezt követõen Jones állapotában olyan drámai javulás mutatkozott, hogy édesapjával már a pályára való visszatérésérõl beszélgetett. „Mindig is a futball volt Chad agyában. Amikor 90 éves lesz, az unokáinak is majd a futballról fog mesélni. Õ már csak ilyen” – mesélte Al Jones.

„Ez az elsõ szerelme, ez az örök szerelme. Persze egy csomó más dolog is jár most a fejében, de a futballra mindig szeretettel gondol” – tette hozzá az édesapa. Jones pénteken egy new orleans-i kórházban hét óránál is többet töltött a mûtõben, és annyi már most biztosnak látszik, hogy a védõ a 2010-es szezonban nem fog bemutatkozni a ligában. Ugyanakkor az ügynöke, Rocky Arceneaux úgy nyilatkozott, hogy a játékos pályafutásának folytatásáról egyelõre korai volna találgatásokba bocsátkozni.

Az orvosok vasárnap megerõsítették, hogy Jones sérült lábának állapota valóban sokat javult, és az amputáció lehetõségét végleg el lehet vetni. Ami még jobb hír, Jones tegnap már felhívta a szüleit, és arra kérte õket, látogassák meg a kórházban. „Bár még csövek álltak ki a szájából és a testébõl, de õ velünk akart lenni. Velünk akart beszélni, mert tudta, hogy mellette állunk” – érzékenyült el Al Jones.

Fordította: Kiss Csaba

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások