A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
mgel 970×550
Heszperidák 970*250
Finn wellness 300×300

A RAPTORS TITKA

finn wellness 640*360

Az elejére némi „raptorológiát”, azok kedvéért, akik még nem tudnak túl sokat a csapatról. Mikor alakultatok?

Geczõ László: A csapat akkori tagjai 2007. október 13-án találkoztak elõször, azóta már csak én vagyok a Raptors tagja. Egyesületünket 2008-ban jegyezték be, azóta is szépen lassan, de gyarapodunk.

Ki, kik a csapat megálmodója?

Geczõ László: 2007-ben én voltam az, aki megpróbált újraéleszteni egy régebbi kezdeményezést, amely gyakorlatilag sehova nem jutott. Így egy teljesen új csapat kellett, amit el is kezdtem megszervezni. Késõbb érkezett Bánszki György, aki nélkül most sehol nem tartana a Raptors, majd csatlakozott Veress István, Hajdú Tibor és Bajusz Rajmund, akik gyakorlatilag átvették a csapat vezetését, amire nagy szükség volt, hiszen ennek az egésznek az összefogása jóval túlnõtt egyetlen ember képességein. Jelenleg is õk a csapat vezetõi, embertelen munkát fektettek bele, hogy 2010-ben elindulhassunk az elsõ bajnokságunkon.

Milyen háttérrel vágtatok neki az idei divízió 2-nek? Támogatók?

Hajdú Tibor: A támogatók természetesen, mint a legtöbb magyar csapatnál elsõsorban a maguk a játékosok, vagyis a tagdíjakból és a játékosok támogatásából tartjuk fent a csapatot, bár szerencsére a Békéscsabai Önkormányzat is támogat minket létesítmény használattal, és ez óriási segítség.

Játékoserõ, szakmai háttér és edzõk?

Hajdú Tibor: Az aktív játékosállományunk kb. 35 fõre tehetõ, az edzéseinket amerikai edzõnk Ryan Long vezeti, és õ a vezetõedzõ a meccseinken is, és mellette Boda Gábortól is sok értékes segítséget kaptunk.

Hogyan került Ryan Long a csapathoz, mit kell róla tudni, honnan jött, hol szerezte tudását a sporttal kapcsolatosan?

Ryan Long: Az oregoni The Dalles-bõl jöttem, én és a feleségem társalgási angolt tanítunk sarkadi középiskolában tanítunk társalgási angol. Az ideköltözésünk a véletlen mûve, de a feleségem és én mindig szerettünk volna Közép-, vagy Kelet-Európában élni. Szóval, miután elvégeztük az egyetemet, édesapám véletlenül egy olyan rádiót hallgatott, amit egyébként soha nem szokott, és ott hallotta, hogy egy szervezet angol anyanyelvûeket küld Magyarországra. Ennek a szervezetnek a központja Portland közelében volt, ami egyébként The Dalles-tõl nem messze található. Elmentünk, megnéztük, arra gondolva, ez egy remek lehetõség lenne, hogy Európába jöjjünk. Körülbelül másfél évvel ezelõtt Sarkadra küldtek bennünket. A Magyarországon töltött idõ mindkettõnk életében áldás, ami jelentõs részben annak köszönhetõ, hogy bekerültünk a Raptors életébe.

Az amerikai futballal kapcsolatos ismereteimet több különbözõ forrásból szereztem, mint például az iskolai testnevelés órák, és a barátaimmal is gyerekkorom óta játsszuk ezt a sportot. Persze a televízióból is sokat tanulhat az ember. Mindezek ellenére sosem voltam egy csapat tagja, középiskolában sem. Igazából mindig is a labdarúgás vonzott, szóval vicces, hogy Európában amerikai focizom. Amióta felkértek, hogy segítsek a Raptors felkészítésében, bújom a szabálykönyveket, és a honlapokon is rendszeresen kutatom a játékosok képességeinek fejlesztési módszereit, és a különbözõ gyakorlatokat. De persze még mindig tanulok. Az egyik szenvedélyem a különbözõ korosztályú sportolók edzése, szóval nagyon örültem, amikor esélyt kaptam, hogy a Raptors edzõje legyek. Örülök a lehetõségnek, hogy ilyen sok ember életének lehetek a részese.

 

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy miután a Bats nem indult a bajnokságban, természetes, hogy csatlakoztak játékosai a területileg legközelebb esõ Raptorhoz. Ilyen egyszerû ez vagy vannak az együttmûködésnek elõzményei?

Hajdú Tibor: A Szeged Bats-szel a két város közelsége miatt és a kialakult baráti kapcsolatoknak köszönhetõen régóta vannak bizonyos szintû együttmûködések. A tavalyi évben mi segítettük ki a Szegedet 4-5 játékossal, így amikor a Bats-nek nem sikerült indulnia a bajnokságban kézenfekvõ volt, hogy pár játékos a csapatunkba játsszon az idei évben. A tavalyi év végén egyébként már voltak edzõmérkõzéseink közösen a szegedi játékosokkal, ill. az Arénán is közösen indultunk.

Hány Bats játékos játszik a csapatban? Mekkora segítséget jelent játékuk?

Hajdú Tibor: Az idei évben 8-10 játékos szerepel nálunk kölcsönben. (bár ez a szám a sérülések miatt változik). Elsõsorban a Defense-ben erõsítenek a Szeged játékosai és természetesen a tapasztalatuk elõnyt jelent és a csapategység is már összeszokottnak mondható.

Tartós vagy ideiglenes a két csapat együttmûködése?

Hajdú Tibor: Az együttmûködés jelenleg a bajnokság végéig tart és utána beszéljük a jövõt, de a jó kapcsolat egész biztosan tartós lesz.

Még nem játszottátok le összes mérkõzéseteket, mégis elmondható, hogy újoncként máris remek évet tudhattok magatok mögött: tapasztaltabb csapatokat gyõztetek le, köztük a „favorit” Enthronerst is egy sárdagasztós mérkõzésen. Mik voltak az elõzetes elvárások és ehhez képest mit teljesítettetek?

Hajdú Tibor: A pályára minden esetben úgy lépünk, hogy gyõzni akarunk, minden meccsre speciális elvárásokkal készülünk, értem ez alatt, hogy ki-kit tart meg, gyõz le, hány pontot engedünk, hány pontot csinálunk, de a bajnokság kezdetén, kezdõ csapatként egy 50%-os mérleget tûztünk ki célul. Ezt már elértük, sõt, összejött a 2. hely is, de innen már a hátralévõ meccset is hozni szeretnénk, bár kemény küzdelemre számítunk.

Mi a siker kulcsa, minek köszönhetitek sikereiteket?

Hajdú Tibor: Szinte hihetetlen, hogy ebben a csapatban, ahhoz képest, hogy kezdõk vagyunk, milyen erõs a csapatszellem és az odaadás egymásért és a sikerért. Az összes csapattag nevében mondhatom, hogy egy emberként állunk fel a pályára, tesszük a dolgunkat, és tudjuk, hogy a mellettünk álló csapattársunk is azt teszi.

Ryan Long: A sikerünk titka véleményem szerint emellett leginkább két dologban rejlik. Elsõsorban a csapat kiváló vezetõinek köszönhetõ, fõleg Veress Istvánnak, aki a csapat hivatalos vezetõedzõje, aki rengeteg idõt és munkát fektet abba, hogy a csapat mûködjön. A többi vezetõvel együtt példát mutat a csapat többi részének azáltal, hogy rendszeresen jár edzésre, ahol keményen dolgozik, mindig próbál tanulni, fejlõdni. Átadják a csapatnak azt a hozzáállást, hogy habár azért játszunk, jól szórakozzunk, keményen kell küzdeni, hogy minden meccset megnyerhessünk, és mindezt sportszerûen tegyük. Másodsorban a csapat remek sportolóit emelném ki. Olyan játékosaink vannak, akik remek képességekkel lettek megáldva, én pedig csak útmutatásokat adtam nekik. A siker nagyrészt annak köszönhetõ, hogy már rendelkeztek azokkal a fizikai képességekkel, ami ehhez szükséges. Nem hiszem, hogy sokat tettem azért, hogy ez a csapat jobb legyen, kivéve azt, hogy irányt mutattam itt-ott, és megadtam nekik azt az önbizalmat, ami ahhoz kell, hogy a képességeiknek megfelelõen játsszanak. Azt hiszem, az is segít, hogy egy viszonylag elszigetelt városban élünk, így a jobb csapatok nem tudják elcsábítani a játékosainkat, ahogyan az más kisebb városokban már elõfordult.

Bár még tart a bajnokság, mégis elkerülhetetlen, hogy elõre tervezzetek, miben látjátok a csapat elõrelépését?

Hajdú Tibor: A csapat fejlõdését az amerikai futball népszerûsítésében látom elsõsorban, ha ez jól sikerül magával vonzza azt, hogy játékosokat tudunk toborozni a junior és a felnõtt korosztályba, ill. felkelthetjük az érdeklõdését a támogatóknak is. Ezen kívül szakmailag a folyamatos, jól megszervezett edzésekben és a kemény mérkõzésekben látjuk.

Meddig marad a Jamina „érintetlen”?

Hajdú Tibor: Ez a Viharsarok, ez mindig kemény falat lesz bárkinek, aki idelátogat és gyõzni szeretne. Ezért a Jamina-pálya „érintetlenségét” minél tovább meg kell õriznünk, ezt várja el a közönségünk is. Van egy a mottó, ez az „itthon vagytok, harcoljatok”, ez a kedvenc szlogenem, amit a közönségtõl szoktunk hallani.

Cél az osztályozó és a feljutás?

Hajdú Tibor: Igen, ezt már sikerült elérni, azonban a jelenlegi cél a következõ mérkõzés megnyerése, nem koncentrálhatunk másra. Kezdõ csapatként egyszer sem terveztünk tovább a következõ meccsnél. Az osztályozón természetesen játszani fogunk, és küzdeni fogunk a feljutásért.

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások