A KÉT WILLIAMS MEGÚSZHATJA
A minnesotai Hennepin megyei bíróság még május 6-án megállapította, hogy az NFL megsértette az érintett játékosok jogait azzal, hogy nem tájékoztatta õket a pozitív doppingtesztjükrõl. A jogi szakértõk ezzel egyidejûleg azt is kimondták, hogy a két védõ ezzel nem szenvedett semmiféle sérelmet. A bíróság ugyanakkor úgy döntött, hogy a két Williams felfüggesztése az ügy lezárásáig érvényben marad, így bizonytalan volt, hogy a lila-fehérek falemberei mikor térhetnek vissza a pályára.
Pat és Kevin Williams még 2008 decemberében akadt fel a rostán, amikor kiderült, hogy az edzõtáborban súlyvesztés céljából StarCaps pirulákat vettek be. Az említett szer bumetanide tartalmú, amely a szteroidok családjába sorolandó. Ennek megfelelõen a készítmény az NFL tiltólistáján is megtalálható, bár a játékosok elmondták, nem volt arról tudomásuk, hogy a fogyasztószerük tiltott összetevõt is tartalmaz. A védõk azt is nehezményezték, hogy errõl a liga nem tájékoztatta õket, holott a szakértõk ezzel tisztában voltak.
Az ügy jelenleg ott tart, hogy az NFL arra kérte az illetékes bíróságot, hogy folytassanak le gyorsított eljárást annak érdekében, hogy a Vikings a szeptemberi idénykezdetre visszakapja két meghatározó játékosát. Ugyanakkor a törvényszéki szakértõk hozzátették, hogy az eset során keletkezett anyagok, dokumentumok feldolgozása hetekbe, de inkább hónapokba telhet, ami azért nem valószínûsíti az ügy villámgyors lezárását.
Érdekes megjegyezni, hogy a liga ugyancsak eltiltást fontolgatott Will Smith, Charles Grant és Deuce McAllister esetében is, de úgy határoztak, hogy elõbb megvárják, milyen ítélet születik a „Williams fal” ügyében.
Fordította: Kiss Csaba