Ugyanis a tervek szerint az Arizona Cardinals és a Tennessee Titans játékosai együtt fognak edzeni az elõszezon második hetében, a Titánok edzõtáborának utolsó két napján.
A Titánok vezetõedzõje, Jeff Fisher azt mondta, hogy egyezségre jutott a Cardinals vezetõedzõjével, Ken Whisenhunttal, miszerint augusztus 25-én és 26-án a két gárda együtt fog gyakorolni a Titans stadionban. A dolog pikantériája, hogy augusztus 23-án a két csapat egymással fog megmérkõzni ugyanabban a stadionban. A 26-i edzések lesznek az utolsók a Titánok számára, a Cardinals játékosai pedig szedik a sátorfájukat és a Szeles Városba utaznak, ahol a Chicago Bears lesz az ellenfél.
„Beszéltem Whisenhunt edzõvel és úgy néz ki, hogy a heti edzésüket szeretnék Nashville-ben tartani. Lehetséges, hogy egy vagy két alkalommal akár a két csapat együtt is edzhet majd” – mondta Fisher. Az is igen valószínû, hogy az edzések igyenesek lennének látogathatóak a szurkolók számára.
Fordította: Szûcs Gergõ