WHITE MEGVÁLTOZOTT
A Tennessee Titans néhai running backje szerdán, elsõ interjújában, amióta a Seattle Seahawks május 28-án elbocsátotta, elmondta: „Megalázó volt, érted, mire gondolok? Az ember él és tanul, de ez az utolsó alkalom, többé nem akarom ezt átélni. Elárasztottak az érzelmek. Remélem, hogy továbbra is az NFL-ben játszhatok, de most már tudom, hogy semmi nem vehetõ biztosra. Remélem, hogy találok egy csapatot, találok valakit, aki hisz bennem és bízik bennem. Remélem, meg tudom mutatni, hogy nem vagyok én rossz ember, nem vagyok rossz csapattárs. Továbbra is imádkozni fogok Istenhez, hogy minden jól alakuljon.”
White beismert néhány hibát, amit NFL-es pályafutása során követett el, beleértve a füvezést is, de azt állítja, megváltozott. Tennessee-ben feszült volt, amiért az All-Pro Chris Johnson mögött neki nem jutott túl sok játékidõ, de pályafutása során most volt a legjobb formában, így örült, amikor áprilisban Seattle-be cserélték, ahol újra Pete Caroll-lal dolgozhatott, aki a South Cal-en az edzõje volt. White elmondta, jól dolgozott, de ami egy második kezdésnek indult, végül kútba esett. A csere után öt héttel a Seahawks elbocsátotta. White, aki azért járt Tennessee-ben, hogy Chris Johnson kisgyerekeknek tartott edzõtáborában segédkezzen, így emlékezett: „Senki nem mondta el, miért bocsátottak el, szóval nem igazán tudom, és nem akarok beszélni a miértekrõl, és arról, mi lett volna, ha. Nyilvánvalóan valamilyen ok miatt nem mûködött a dolog. De szeretem a futballt, és keményen fogok dolgozni. Keményen dolgoztam. Belenézek a tükörbe, és olyan dolgokat látok, amiken változtatni kell, és dolgozom ezen is. De fogalmam sem volt, hogy ez fog történni. Õrület, tényleg.”
John Schneider general manager szerint „kiderült, LenDale White nem állt készen arra, hogy a Seattle Seahawks tagja legyen”. Carroll késõbb elmondta: „Azt hiszem, máshova kell mennie, hogy munkát találjon. Ez nem úgy volt megírva, hogy itt játszhasson.” Talán azért tették ki, mert nem akarták bevállalni azt a négymeccses eltiltást, amire White állítólag számíthat.
White szerdán USC pólót viselt, de nem akart a Carroll-lal való kapcsolatáról beszélni. Régebben áradozott régi edzõjérõl, most viszont ennyit mondott fejcsóválások közepette: „Pete Carroll? Ugyanaz a Pete Carroll, aki a USC-n edzett? Pete-rõl nincs monadnivalóm. Jobb lesz, ha megvárom, amíg bekerülök egy csapatba, mielõtt bármit is mondanék.”
És valóban, most az a legfontosabb, hogy találjon egy olyan csapatot, amely vállalná a kockázatot. White arra vár, hogy kiszabják a négymeccses eltiltását, amiért megsértette a liga illegális szerekkel kapcsolatos szabályzatát, de azt mondja, még semmi nem hivatalos. Nem tudja pontosan, hogy mikor érdemelte ki a felfüggesztést, de abban biztos, hogy azért kapja, mert marihuánát szívott. Beismerte, hogy amíg a Titansnél játszott, füvezett, de már nem használ a drogot: „Én tettem, szóval az én hibám. Marihuánát szívtam, mindössze ennyit tettem. Csak ennyi. Szívtam. Nem érdekel a többi drog. De megváltoztam. Jó ember vagyok. Sajnálatos módon, amit a múltban tettem, a jelenben utolért, és a jövõmet veszélyezteti.”
White, aki a Tennessee-ben töltött 4 szezonja alatt 2.349 yardot és 24 TD-t szerzett, megígérte, készen fog állni, ha egy csapat esélyt ad neki: „Fogalmam sincs, melyik lesz majd a csapatom, de tudom, Isten jó hozzám, és továbbra is keményen fogok dolgozni, hogy formában maradjak, és amikor hívnak, tudom, hogy készen állok majd. Csal továbbra is imádkoznom kell, és át kell küzdenem magam ezen. Meg tudom különböztetni a rosszat és a jót, és mindig a helyes ösvényen kell járnom. Tudom, hogy ez az utolsó esélyem, csak elõre fogok nézni.”
Fordította: Geczõ László