A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
tesa 970×550
EfEf 970*250
Heszperidák 300*300

MANN HAYNESWORTH-ÖT BÍRÁLTA

Acapella 640×480

Charles Mann, a Redskins egykori védõ falembere is csatlakozott azok egyre növekvõ táborához, akik bírálják a Redskins jelenlegi védõ falemberét, Albert Haynesworth-öt, amiért visszautasítja, hogy részt vegyen a csapat önkéntes edzésein.

Az ESPN-nek adott interjújában Mann elmondta, nevetséges, hogy Haynesworth nem elégedett a Rézbõrûek új, 3-4-es sémájában betöltött szerepével. Mann a következõket mondta: „Úgy értem, csak csinálja meg a melót. Sokkal inkább úgy néz ki, mint egy nose tackle, a 3-4 nagyszerû lesz neki. Tudják, miért lesz nagyszerû neki a 3-4? Mert ugyanazt kell tennie, mint tavaly, mégpedig össze kell esnie, egy kicsit fel kell emelkednie, a linebackerek pedig bele fognak botolni. A 3-4-ben egyetlen playt sem kellene megcsinálnia.”

Annak fényében, hogy Haynesworth mindössze egy évvel azután hagyja ki a holtszezon edzéseit, hogy aláírta 100 millió dolláros szerzõdését, Mann azt nyilatkozta, a DT egy túlfizetett modern sportoló élõ példája, aki nem méltányolja azt, amit kap: „Ember, hadd mondjam el, én ezeket a dolgokat egy millió dollárért is megtettem volna, nemhogy százért. Õ ezt most éli meg, fiatal, úgy gondolja, ennek így kell lenni, ez az élet normális kerékvágása, és nincs tisztában a lehetõséggel, amellyel élhetne. Száz millió dollárért én a földön kúsznék, még hátrafele is.”

Mann nemmel válaszolt arra kérdésre, miszerint vajon Haynesworth, aki állítólag egyedül edzett, formában lesz-e, amikor megjelenik a csapat kötelezõ minicampjén. Szerinte a Redskins el fogja cserélni, mégpedig azonnal, amint olyan kompenzációt kapnak cserébe, amilyet szeretnének: „Tudják, Mike Shanahan okos fickó, nyert néhány Super Bowlt. Teljesen biztos, hogy el fogja cserélni. Csak a megfelelõ számokat keresi cserébe.”

Fordította: Geczõ László

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások