A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
kella 970×550
Polacsek 970*250
Gancia 300*300

GONDOK MIAMIBAN?

acapella 640×480

A tavalyi szezon során olyan komoly sérülést szerzett, melynek következtében nem volt képes folytatni a játékot és kénytelen volt a pálya szélén tölteni az egész szezont. Most úgy tûnik, hogy a csapat négy irányítókja közül õ lesz a harmadik számú QB. Az elsõ két helyet Chad Henne és Tyler Thigpen foglalje el, a negyedik QB pedig a tavalyi második körös pick, Pat White. Pennington tavaly a Dolphins kezdõje volt, azonban vállsérülése folytán a sérültek listájára került. Úgy tûnik, hogy állapota nem sokat javult, mivel a híradások szerint az OTA-kon és edzéseken alig dobott passzokat. Ha a hat hét múlva kezdõd edzõtáborra sem javul állapota, akkor felkerülhet arra a listára, melyen azok a játékosok vannak, akik fizikailag képtelen megfelelõ teljesítményt nyújtani. Ez pedig azt jelenti, hogy akkor a hetedik hétig nem léphet majd pályára.

Fordította: Szûcs Gergõ

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások