MEGERÕSÖDVE JÖTT KI A KUDARCBÓL A STEELERS

A PFM õsszel még egy parázs osztályozó mérkõzés utáni, csalódott Steelers-rõl számolhatott be. Ám már akkor is ígéretet tettetek: „Egyértelmû a cél, visszajutni a Div. 2-be [akkor még ez jelentette a magasabb osztályt] és ott benne lenni az elsõ négyben. Mindenáron.” Az ígéret elsõ felét teljesítették, visszajutottak a magasabb osztályba. Kérdéseimre Száraz Zsolt vezetõedzõ és Imricskó Péter, a csapat futója válaszolt.

Milyen érzések kavarogtak bennetek, mikor lefújták az Eagles elleni, május 29-i mérkõzést, mi az, ami elsõként eszetekbe jutott?

Sz. Zs.: A lefújás pillanatában mindössze az volt bennem, hogy bajnokok vagyunk, együtt örültem a csapattal, ugráltam én is – lehet látni a videón -, éreztem, hogy ezt már senki nem veheti el tõlünk, hogy lesz egy érmünk, Ma Magyarországon óriási dolog ez, bármelyik csapatnak, bármelyik bajnokságban. Lökést is adhat a továbbiakra. Ez volt bennem: megcsináltuk. Hatalmas megkönnyebbülés.

I. P.: Nehéz kérdés. Sok minden átfutott az agyamon. Hogy végre elértük a célunkat. El se hittem kezdetben, mikor lefújták. Nagy öröm. És egy gondolat: hogy még hajtani kéne az utolsó meccsen is, hogy meglegyen a hatodik gyõzelem, úgy igazi az arany.

Bár az idény eleji célok egyértelmûen meg lettek fogalmazva, mégis mit vártatok a Div. 2-tõl, az ellenfelektõl, és ehhez képest mi történt, mit valósított meg a csapat?

Sz. Zs.: Azt vártuk, azt is tûztük ki célnak: vagy az elsõ helyen, de legrosszabb esetben a második helyen végezzünk, és osztályozóval visszakerüljünk a magasabb osztályba. Mindegyikükkel elõször játszottunk, ismeretlenek voltak számunkra, nem tudtuk, mire számítsunk; csak a videók alapján. Aztán a meccsek során túlnyomórészt a mi kezünkben volt a sorsunk, rá tudtuk erõltetni az akaratunkat az ellenfélre; egy kivételével, ott szerencse is kellett a gyõzelemhez.

I. P.: Minden meccs esetében úgy voltam vele elõzetesen, hogy nem is gondoltam rá, hogy elsõk lehetünk. Hanem hogy minden meccs már „a döntõ”, így fogalmaztam magamban, ahol nem szabad hibáznunk. A második helyre számítottam. Abból indultam ki, mindegyik csapat ellen nehéz lesz.

Furcsa kérdés, mégis felteszem: lehet, hogy a kiesést jelentõ pofon és az alsóbb osztályban való szereplés jót tett a csapatnak? Utalok itt fõként erre a tavalyi mondatra: „olyan hibák jöttek elõ, amik egyértelmûen az edzéslátogatottság, vagyis edzés-nem-látogatottság számlájára írhatók.”

Sz. Zs.: Mindenféleképpen megerõsödve jöttünk ki az említett kudarcból. A nem megfelelõ mentális hozzáállásból adódott az edzéslátogatottság hiánya. Nem sikerült tavaly úgy ösztönözni a játékosokat, elérni azt az akaratot, hogy az elsõ perctõl az utolsóig egymásért küzdjenek. Idén sokan mondták, maguk a játékosok, hogy amikor vesztésre álltak, amikor lejöttek a pályáról cserére, a többiek a kispadról buzdították õket, és ez sokat jelentett nekik. Ma Magyarországon kizárólag akarattal nagyon sok mindent lehet elérni. A taktikai dolgokat is helyettesítheti. Jó volt ugyanakkor, hogy a juniorokhoz idén hozzá lehetett nyúlni, 17 fiatal vagy teljesen újonc csatlakozott a kerethez, új színt vittek a felkészülésbe. Nekik bizonyítaniuk kellett és bizonyítottak is, és ez a régiekben is szemléletváltozást eredményezett. Végül pedig megállapítható, hogy az Arénára való közvetlen felkészülés volt a mérföldkõ. Akkor és ott állt össze a csapat, a játék.

I. P.: A kudarc sosem jön jól, de igazából hasznos volt, mert akik addig nem vették komolyan, félvállról vették, mostanra lemorzsolódtak. Az elsõ idei itthoni meccsen is elõfordult némi kis komolytalanság, akkor volt egy motiváló beszédem, pofon is csattant az öltözõben. Még viccelõdtek, táncoltak néhányan, bosszantott, mert ugyanazt láttam benne, mint anno Jászberényben. Most már többen vagyunk, akik kellõen komolyan vesszük.

Visszaérkezett a csapathoz Joe Selmser. A remek sportember jelenléte szintén kedvezõen hathatott a játékra és csapategységre. Jól gondolom?

Sz. Zs.: Egyértelmûen. Nagyon jó játékos – de hozzá kel tenni, nem miatta nyertük meg ezt a bajnokságot. Kétségkívül nagy szerepe volt a fehérvári meccsen. Edzõként is jól jött nekem, hogy ilyen tapasztalt játékoshoz nyúlhattam, úgy küldtem pályára, hogy vezesse gyõzelemre a szünetben még vesztésre álló csapatot, és megtette. De azt se felejtsük el, hogy az össz-meccsidõ túlnyomó többségében a fiatal, juniorból felhozott Hegedûs Ádám volt az irányítónk, és õ vezényelte a csapatot, például a Békéscsaba ellen, amikor még Joe sehol sem volt.

I. P.: Inkább nagyobb erõt jelentett lelkiekben, nagyon jó barátunk, nagy támogatást jelent, mint barát, többet, mint ha egy másik csapatból leigazoltunk volna valakit, mégoly jó focistát. Vártuk, hogy jöjjön „haza”, vissza hozzánk. Nem azért, mert jó játékos, hanem mert steelers-es, közénk tartozik.

Volt, amikor akaratból vizsgázott jelesre a csapat, két mérkõzésen is (Ethroners, Eagles) hátrányból fordítottatok. Hogyan tudtál/tudtatok lelket önteni a csapatba – ha egyáltalán kellett, honnan jött a plusz erõ?

Sz. Zs.: Félidõben 19-6, illetve 19-7 volt az állás, de mégsem volt kilátástalan a helyzet egyik esetben sem. Pesten annyival jobban álltunk, hogy tudtuk, képesek vagyunk fordítani a meccset, hiszen már egyszer megcsináltuk. Nem voltam olyan ideges. Fehérváron az volt a probléma, nagyon meglepõen beleszaladtunk a nagy pontarányú hátrányba, ez akkor új volt ebben a bajnokságban. Szünetben elbeszélgettünk a srácokkal, mondtuk nekik, sokkal többet tudtok, „ez Miskolc?”, mondtuk, hogy ezt kérdezik a lelátón is a csalódott nézõk. Nagy szerepe volt a fordításban az azt megelõzõen játékra jelentkezett Joe-nak, sokat beszélgettem vele, hogy az õ tapasztalatával kell hozni ezt a derbit. Utána megvolt a szükséges szerencse is, meg minden, ami a sportban kell.

Most, hogy már biztos a magasabb osztályban való indulás, felmerül a kérdés: milyen lépéseket tesz a Steelers, hogy megfeleljen a magasabb szint kihívásainak?

I. P.: Eredményesebb, több edzésmunka, illetve az utánpótlás további fejlesztése, ezek a fontos lépések szerintem.

Sz. Zs.: Szeretnénk az edzõk képzése terén is tovább lépni, a juniorbajnokságban is indulni, de mindez még képlékeny. Az egyéb feltételekben ma még nem tudom, lesz-e változás. Az elsõ osztályra való felkészülés azért majd jóval komolyabb kell hogy legyen, finomítani a játékosok egyéni tudását, professzionálisabbá tenné az egész folyamatot. Az õszi edzõmeccseket én magam nem tartom fontosnak, a tavaszra nézve. Az utánpótlást sokkal inkább. Fejlesszük magunkat, hogy bent tudjunk maradni a Div 1.-ben, és majd 2-3 év múlva, amikor csupa saját nevelésû, volt junior játékossal állunk fel, majd akkor megmutatjuk…

Van-e tervben egy „divegyes” csapatbuli, vagy már megvolt?

I. P.: Vasárnapra esik a meccs, emiatt olyan óriási ünneplés nem lesz, hiszen vizsgaidõszakban vagyunk, ez sokakat, diákokat érint a csapatból. De ha meglesz, az már elég, hogy átvehetjük az aranyat. Nekem bõven elég lesz. A muri már megvolt a múltkor, a Pestrõl hazafelé tartó úton és az azt követõ éjszakán.