A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
mgel 970×550
Praktiker 970*250
Gancia 300*300

MEGÉRI CSÖKÖNYÖSNEK LENNI?

finn wellness 640*360

Mint arról már korábban hírt adtunk, míg a csapat a gyepet taposta, addig Marshawn Lynch az edzõteremben szorgoskodott. Azonban most némi változás állt be a szituációban, ugyanis mindketten ott voltak a buffalói csapat OTA-in, holott nem igazán volt valószínû, hogy valaha is szóba állnak egymással. A helyzet pikantériája éppen az, hogy azért kellett beszélniük, mert Lynch nem volt hajlandó részt venni a csapat által szervezett önkéntes tevékenységeken, célja ezzel az, hogy mihamarabb elkerüljön az utóbbi években nem túl sikeresen szereplõ gárdától és így protestál az ellen, hogy a csapat még mindig nem cserélte el – írja az nfl.com.

Azonban Gailey sem „most jött le a falvédõrõl” és nem hajlandó bedõlni Lynch makacsságának, nem akar különleges bánásmódot biztosítani a futónak, nehogy azt higgye, hogy õ más bánásmódot érdemel, mint a csapat többi tagja. Most, hogy biztosnak tûnik Lynch helyzeten a rosterben – valószínûleg õ lenne a harmadik számú futó C.J. Spiller és Fred Jackson mögött – nem túl fényes jövõ vár a rá a Bills-ben. Ezzel Lynch is tisztában van, éppen ezért szeretne minél gyorsabban elmenni a csapatból – azonban itt jön a probléma: a csapat nem hajlandó õt elengedni, hacsak nem ajánl valaki érte egy legalább negyedik körös draft picket. Kérdés, hogy megér-e valamelyik csapatnak ennyit Lynch. Az utóbbi idõkben a Seattle Seahawks-szal hozták már többször is kapcsolatba a futót, de véleményem szerint John Schneider, a csapat új GM-e és Pete Carroll nem fog feláldozni egy negyedik körös picket a futóért, annak ellenére, hogy pár hete engedték útjára LenDale White-ot.

Gailey elvárása az, hogy amíg Lynch-nek szerzõdése (még két évig köti megállapodás) van a csapattal viselkedjen is a csapat tagjaként, ergo járjon el az edzésekre és tanúsítson olyan hozzáállást, amit mindenki jó szemmel néz. A vezetõedzõ azonban okosan nem erõlteti a dolgot, kimarad csetepatéból. Elmondta a véleményét a kialakult helyzetet illetõen, azonban nem fogja ráerõltetni az edzéseket a tail backre. Várja vissza, hogy Lynch tegye meg az elsõ lépéseket, de nagyon szeretné, ha a következõ edzéseken már ott lenne a futó.

Egy csapathoz közel álló személy elmondta, hogy Chan valószínûleg nem úgy fogja a dolgokat megoldani, mint elõdje (Dick Jauron) tette. Jauron ugyanis elcserélte Jason Peters-t az Eagles-höz, miután a játékos Lynch-hez hasonló magatartást tanúsított. Így Lynch-nek valószínûleg meg kell majd békélnie a kialakult helyzetével, ami azt jelenti, hogy ha nem mutat jelentõs javulást a teljesítménye, akkor csak sokadik futó lehet a sorban. Ezt pedig minden bizonnyal nem szeretné.

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások