JACKSON ÉS MCNEILL SZTRÁJKRA KÉSZÜLNEK

Az újság szerint a Chargers Jacksonnak és McNeillnek is küldött egy levelet, amelyben tudomásukra hozták, hogy drasztikusan csökkentik a 2010-es fizetésüket, amennyiben június 15. elõtt nem írják alá egy évre szóló tender ajánlatukat. Forrásokra hivatkozva a Union-Tribune azt írja nemrég mindkét játékos ügynöke azt mondta a Chargersnek, ha elküldik a fent említett leveleket, „némi ideig” nem látják sem Jacksont, sem McNeillt. Alvin Keels és Neil Schwart, az ügynökök hivatalosan nem nyilatkoztak az újságnak.

Míg a „némi Idõt” úgy lehet értelmezni, ahogy akarjuk, néhány forrás szerint a játékosok felkészültek arra, hogy a teljes 2010-es szezont kihagyják. Ha jövõ hétig nem írja alá a tendert, Jackson fizetése 3,268 millió dollárról 583.000-re csökkenhet, McNeill ajánlata pedig 3,168 millióról 600.000-re. A csökkentéshez természetesen joga van a csapatnak. A Chargers addig szabdalhatja az ajánlatot, amíg az összeg el nem éri a játékosok elõzõ évi fizetésének 110 százalékát. A.J. Smith, a San Diego general managere kedden nem mondott túl sokat a Union-Tribune-nek annak ellenére, hogy múlt hónapban bõbeszédûen nyilatkozott: „Szeretném, ha minden játékos minden nap itt lenne. De az NFL igazi világa más. Az üzleti döntéseket együtt hozzák meg a felek. Biztos vagyok benne, hogy a játékosok és ügynökeik azon tanakodnak, hogy mi a legjobb számukra. Ehhez minden joguk megvan, és én teljesen megértem õket. Nem tudom mi jár a fejükben, nem tudom mikor látjuk õket újra, vagy egyáltalán látjuk-e még õket. De egyvalamit tudok: a következõ szezon nagyon gyorsan a nyakunkon lesz. Bárkivel is rendelkezünk, úgy vágunk neki. Nem sokat töröm azon a fejem, hogy ki lesz itt, és mikor.”

A 27 éves Jackson 6. szezonját kezdené a Chargers-szel, akik a 2005-ös Draft 2. körében választották ki. Az elkapó 198 elkapásból 3.400 yardot és 25 TD-t szerzett azóta, beleértve a tavalyi, karriercsúcsot jelentõ 68 elkapását, amelybõl 1.167 yardot és 9 TD-t hozott össze. McNeill 26 éves, a Sain Diegóban töltött elsõ 4 szezonjában beválasztották a Pro Bowl-keretbe, a csapat a tackle-t a 2006-os Draft 2. körében hozta el.

Fordította: Geczõ László

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások