„Én vagyok az oroszlánpapa” – tette még hozzá a 12. évét kezdõ veterán. A bölcsen viselkedõ újoncok nem szoktak vitatkozni a rájuk aggatott becenév miatt, fõleg nem az elsõ edzésen. A mosolygó Weatherspoon is amellett döntött, hogy folytatja ezt a hagyományt, bár megjegyezte, akkora sörénye azért még nincs, hogy ezt a nevet érdemelje.
Az 1. körben választott Sean Weatherspoon a Falcons minicampjének nyitószakaszán végig mentora körül forgolódott. Amikor az ifjú LB lejött a pályáról, akkor is a veterán tanácsait hallgatta. A 188 cm magas, 111 kg súlyú játékosra nagy elvárásokkal tekintenek és egyáltalán nem lehetetlen, hogy játéklehetõséget is kap majd Peterson, vagy a másik OLB, Stephen Nicholas helyén. A hamarosan 34. életévét is betöltõ Peterson elmondása szerint, ez az eshetõség egyáltalán nem fogja befolyásolni abban, hogy mindent megtegyen, amit csak tud, hogy kellõképpen felkészítse Weatherspoont elsõ szezonjára.
„Segíteni akarom a csapatot, ezért vagyok itt. Nem az a célom, hogy játsszak kétezer play-ben. Azért jöttem, hogy Super Bowlt nyerhessek, úgyhogy akármilyen szerep vár rám, elfogadom” – nyilatkozta a veterán.
Weatherspoon a Missouri sztárjaként még a 12-es mezszámmal lépett pályára, új csapatában azonban a Falcons egyik legmeghatározóbb linebackerének, a most már Dallas-ban játszó Keith Brookingnak egykori számát – az 56-ost – fogja viselni. Brooking még az 1998-as draft során – az 1. kör 12. pickjeként – került Atlantába és azóta bizony egyetlen LB-t sem hozott el draft 1. körében a csapat. Kivéve Thomas Dimitroff idei választását, az „oroszlánkölyköt”, aki atletikusságával mind Dimitroff, mind Mike Smith edzõ tetszését hamar elnyerte.
„Futni, azt tud a kölyök” – mondta Peterson, mikor elsõ benyomásairól kérdezték, majd így folytatta: „de biztos vagyok benne, hogy ütközni is.”
Smith elmondása szerint Weatherspoon képességei lehetõvé teszik, hogy a futókra és a tight endekre is jobban oda tudjon figyelni a védelem, ami nagy hasznára válna a csapatnak, mivel tavaly ez a kettõ egyszerre nem igazán ment. Ezt igazolja az is, hogy a Falcons passzvédelme a liga 28. helyén állt az elmúlt idényben.
Bár Peterson csupán tavaly érkezett Atlantába, a sokat látott játékos minden meccsen kezdõként vonulhatott ki az öltözõbõl, ráadásul szerelésekben másodikként végzett a csapaton belüli versenyben (a 133 szerelést bemutató Curtis Lofton mögött). A veterántól ugyan jövõre is várható egy ehhez hasonló rendkívül jó teljesítmény, ez egyáltalán nem zárja ki néhány meccses pihentetésének lehetõségét, megnyitva ezzel a csapat oroszlánkölyke elõtt az utat, hogy megkezdhesse elsõ vadászatát.