ROETHLISBERGER LÁMPALÁZAS VOLT

Rendben. Kedden Big Ben elsõ alkalommal mutathatta meg, hogy változtatott életén. Közel hat héttel azután, hogy 4-6 hetes felfüggesztését megkapta Roger Goodell fõbiztostól, és rögtön azután, hogy a fõbiztos áttekinthette a viselkedési vizsgálatának eredményeit, Roethlisberger elõször jelenhetett meg az edzõpályán április 20-a óta. A felfüggesztést, mint tudjuk, azért kapta, mert szexuális erõszakkal vádolták meg, amit állítólag március elején követett el. Habár büntetõjogi vádat nem emeltek ellene, az tény, hogy fiatalkorú lányokkal ünnepelte születésnapját, lépésre késztette Goodellt, aki végül hétfõn megengedte, hogy az irányító részt vegyen a Steelers edzésein.

Big Ben visszautasította a nyilatkozatot a sajtósok falkájának, akik között ott voltak az NFL Network munkatársai is. Átgyalogolt a tömegen, és a csapattársaira hagyta, hogy a visszatérésrõl beszéljenek, valamint arról, hogyan telt az elsõ napja, milyen kedve volt, és milyen formát mutatott. Bátran ki lehet jelenteni, sok Steelers-játékos jónak tartotta, hogy az irányító visszatért. Keisel így vélte: „Azt hiszem, jót tesz neki, hogy itt van velünk, és dolgozhat.” Max Starks tackle elmondta: „Jó érzés volt, hogy itt volt a bandában.” Willie Colon szerint Big Bennek szokásos napja volt, ugyanaz a magas, pufók arcú fickó tért vissza: „Bejött, beszélgetett, nevetett, reggelizett és munkához látott, ahogy mindig is csinálta.”

Az irányító elsõ passzát Arnaz Battle kapta el, a másodikat pedig Heath Miller tight end ejtette el. Roethlisberger semmi rendkívülit nem tett, és a csapat elõtt sem tartott beszédet, ami egyébként gyakran meg szokott történni, amikor egy játékos pályán kívüli problémák miatti távolmaradását megszakítja. Csapattársai szerint erre nem is igazán volt szükség. Keisel szerint, amikor Big Ben nem volt ott, és Charlie Batch, Byron Leftwich, valamint Dennis Dixon vették át a snapet, úgy tûnt valami hiányzott. Azt is hozzátette, Big Ben kissé idegesnek tûnt a nap elején: „Elmesélte, hogy még az ébresztõóra jelzése elõtt felébredt, és eléggé izgult. Mintha újra az elsõ alkalom érzését élte volna át.”

A keddi nap egy lépés volt Roethlisberger visszatérésének folyamatában. Míg a 20 éves nõ, aki megvádolta, jótékony magányban teszi túl magát az eseményeken, addig az irányító minden lépését figyelik, dokumentálják, és hírül adják. Colon, aki azon az éjszakán, amikor megtörtént az incidens, ott volt a bárban, de még elõtte elment onnan, elmondta: „Mindannyian igyekszünk túltenni magunkat ezen. Azt hiszem, már sikerült is. Fel kell készülnünk a szezonra. Sok embert kell leütnünk. Arra koncentrálunk, hogy újra bajnokok legyünk. Ez az irány, amerre mindannyian tartunk.”

Roethlisberger ígéretet tett a csapatnak, a fõbiztosnak és a pittsburghieknek, hogy teljesen más ember lesz. A bûnügyi nyomozás mellé még egy polgári per is bejött, amit szintén szexuális zaklatás miatt folytatnak le Nevadában. Olyan történetek is napvilágot láttak Pittsburgh-ben, hogy az irányító egója minden egyes TD-passzal egyre nagyobb lett, és nem mindig volt kedves ember. Önmagának is megfogadta, hogy jobbá válik. Ahogy Keisel is mondta, mindenképpen férfias megmérettetés lesz, bárhogyan is alakuljanak a dolgai.

Fordította: Geczõ László

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások