OTTHON VERETLENÜL
Kellemes, ideális idõjárási körülmények között kezdõdött vasárnap délután a Raptors – Budapest Wolves 2. MAFL másodosztályú bajnoki mérkõzés a jaminai pályán. A mérkõzések elején az ilyenkor már-már megszokott idegesség látszódott: a csapatok sorra rontottak, és nagyobb játék, illetve bárminemû eredmény nélkül tolongtak, küzdöttek. Azonban a kezdeti feszültséget a csabaiaknak sikerült elõször leküzdeni, s még az elsõ negyedben – egy ritka rossz snap után sikerült Beliczay Olivérnek (79) field goalt szereznie. (3-0)
A második negyedben viszont megvillantották magukat a fõvárosiak is. A kezdeti lámpalázat ekkora gyûrték le. Elõbb egy okos és taktikus drive révén értek el egy FG-t (3-3), majd a védõk segítségével ugyancsak kuriózumnak tekinthetõ módon blokkolták a Raptorok FG – kísérletét. Vagyis a felek teljes egyenlõség révén vonulhattak le a nagyszünetre. S ekkor még úgy tûnt, hogy igen szoros és izgalmas lesz ez a mérkõzés is.
Az izgalom fokozódott a harmadik negyedben is, igaz a Raptors fölénye kezdett körvonalazódni. A hazaiak az 1. félidõvel ellentétben a gyõzelemre koncentráltak. A védelem szabadlabdát szerzett, ezután Bakos Gábor (30) megszerezte a meccs elsõ touchdown-ját, majd az ezzel együtt járó extra pont révén, – melyet Beliczay Olivér értékesített – 10-3-ra módosult az eredmény. A valódi fordulat azonban utolsó játékrészre maradt. A Wolves II. fiataljainak gyakorlatilag elfogyott az ereje, amit elõbb Krizsán Sándor (99) használt ki (TD, illetve Beliczay újabb extrapontja nyomán 17-3-ra húztak el a Raptorok); majd Veress István (48) interception-je azt bizonyította, hogy a csabaiak felülkerekedtek.
A felszabadult játékban a csabaiak irányítója, Krasznai Balázs (11, QB) jóformán brillírozott: két TD-t is szerzett futással, ill. egy kb. 60 yardos passzt is abszolvált, amelyet a csapat játékos-edzõje Ryan Long (14) látványosan kapott el. Mindezek révén alakult ki a végeredmény: Raptors -Wolves II. 30-3.
A legutóbbi Fehérvár Enthroners elleni mérkõzésükön a Raptorok védõcsapata volt a domináns, a vasárnapi meccsen az offense teljesített kiválóan. Az egész csapat remekelt, de külön dicséretet érdemel a támadók közül Geczõ László (23), Bakos Gábor (30), Lipták-Pikó Tamás (50) és Krasznai Balázs (11). Viszont abban, hogy ilyen kevés pontot szerezzen az ellen, a hatékony defense csapatmunka is kellett, ahol talán Szász Róbert (20) játékát emelhetnénk ki külön.
A meccsen, fõleg az 1. félidõben gyakori látvány volt a sárga zászló, a Békéscsaba Raptors a teljes mérkõzésen összesen 170 yardot vesztett büntetések miatt. Egy alkalommal, a 2. félidõ elején egyszerre 45 yardot mentek hátra a csabaiak. Ezt követõen Julis Viktort a csabai támadók falemberét kizárták a mérkõzésrõl, amiért sisakját levette, és lesétált a pályáról. Végül ez hozta meg a Raptorok kedvét a küzdelemhez, amely nagyon kellett a gyõzelemhez. A Wolves II összesen 45 yardot vesztett a sárga zászló miatt.