Ki hitte volna? Nem mindennapi eset, hogy egy 28 éves újonc kerül be az NFL-be. Az meg fõleg szokatlan, hogy egy olyan játékosról van szó, aki Ghánában született és nevelkedett, valamint 3 évvel ezelõtt ismerkedett meg az amerikai futballal. Mindez akkor történt, amikor az East Carolinán belépett a vezetõedzõ irodájába, és kijelentette, hogy csatlakozni akar a csapathoz. Meg is tette, igaz, a következõ években egyetlen szerelése sem volt. Néha egészen biztosan azon csodálkozott, hogyan lehet az, hogy az edzõk nem rohantak fel a pályára és hozták le onnan, mondva, tévedés volt az egész.
De ilyenrõl szó sincs. A Browns tényleg egy ilyen draftolatlan újoncot igazolt le. És tették azért, mert néhány héttel korábban az East Carolinán rendezett Pro Day-en Rob Ryan defensive coordinator meglátta belépni egy ajtón a 196 cm-es, 152 kilós Dansót, és csak ennyit tudott mondani a mellette álló clevelandi megfigyelõknek: „Ez meg ki a fene?” Nem hozta zavarba az információ, hogy Danso nem igazán jutott tovább egy meccsnél, ott is csak csereként szerepelt a játékoslistában. A DE 39-et nyomott bele a 125 kilóba, ezzel kápráztatta el Ryant, aki más iskolákban is megfigyelt sokkal jobb pedigrével rendelkezõ játékosokat, de Dansót nem tudta elfeledni. És amikor Eric Mangini vezetõedzõ megengedte neki, hogy hozzon egy olyan játékost, akit ott tarthat, hogy fejlessze, tanítsa, Ryan azonnal tudta, kit akar. A koordinátor megjegyezte: „Tetszik a tekintete. Egy ilyen fickóért csak lelkesedni lehet.”
Az edzõpályán Danso szinte csak szótlanul nevetgélni tud, amikor a szerencséje szóba kerül. Valamit elkezd mondani, majd abbahagyja. Az érzelmek túláradóak. Az East Carolinán sokszor megfordult a fejében, hogy abbahagyja futballt, arra gondolt, csak az idejét pazarolja. És most itt van? Az NFL-ben? Újra elkezd beszélni, szavait néha nehéz megérteni erõs akcentusa miatt: ”Ez egy áldás. Ez itt egy áldás. Ez annak a bizonyítéka, hogy az élet az, amivé te teszed.” Majd megrázza a fejét, és újra nevet: „Sok és kemény munka kellett hozzá.”
Kwaku Danso 2002-ben érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, elõtte Kumasiban, Ghána 2. legnagyobb városában lakott. Kosárlabdázni szeretett volna egy amerikai fõiskolán. Családja nagy része már az USA-ban élt. Pennsylvaniában részt vett egy próbanapon, de nem sikerült jól, elfogyott a pénze, így arra kényszerült, hogy Kojo nevû bátyjához költözzön Washington D.C. külvárosába. Három állást vállalt, hogy pénzt gyûjtsön a fõiskolára: napközben a Sam’s Clubban hentesként dolgozott, éjszakánként meg polcfeltöltõ volt a Targetnél, és a Burger Kingben is sütögetett. A 180 centis Kojo pedig hétvégenként egy fõvárosi éjszakai klubba vitte a sokkal nagyobb kistestvérét, aki ott kidobó volt. Kwakura hamarosan felfigyeltek a Redskins játékosai, akik abba a klubba jártak, és úgy vélték, jó futball játékos lenne belõle. Egyébként ugyanez volt a futóedzõ véleménye is, aki Kojóval dolgozott a Bowie State-en. Arra ösztönözték Kwakut, hogy formába hozza magát, és figyelmébe ajánlották a hétvégi meccsekkel futó flag football ligákat, hogy ráérezzen a játékra. 2005-re összegyûjtött annyi pénzt, hogy visszatérjen a tanulás világába, ezúttal új sportolói álmokkal. Azért választotta az East Carolinát, mert az egyik nagybátyja ott kémiát tanított. Miután még egy évet kihagyott, hogy pénzt gyûjtsön a tandíjra, végre bemehetett Skip Holtz vezetõedzõ irodájába, hogy elmondja, Ghánából jött, és futballozni szeretne. „Úgy érted európai focizni?” – emlékezett Danso Holtz válaszára. Danso így felelt: „Nem, nem, futballozni akarok. Azt a játékot akarom játszani, amikor ilyen cuccokat vesznek föl és ütköznek.”
Az East Carolina edzõi elõször nem tudták, mit kezdjenek Dansóval. Greg Hudson, aki akkor még az ECU defensive coordinatora volt, így emlékezett: „Ha letettük a labdát a földre, jobban el tudta rúgni, mint bárki a focilabdát, de nem tudott normálisan felállni, és amerikai focit játszani. Számára a futball kínai aritmetika volt.” Egy ideig a támadófalban dolgoztatták, mert nagy volt, de Danso nem tudta megérteni a poszt fogásait és trükkjeit, de a play hívások is nehézséget okoztak neki, míg a többieknek ez könnyû volt, hiszen egész életükben ezt csinálták. Miután áttették a defensive tackle posztra, ahol sokkal inkább az ösztöneire tudott hagyatkozni, ismét összezavarodott, amikor az edzõk a lyukak betömésérõl kezdtek beszélni.
Gyorsan tanult, de nehéz volt elköteleznie magát a játék mellett. Jó kapcsolatot alakított ki Donnie Thompsonnal, az ECU védõfalának edzõjével, de Thompson 2007 májusában távozott. Habár fejlõdött, az elõrelépést a két kezdõ tackle, Linval Joseph, a New York Giants 2. körben elhozott játékosa, és Jay Ross akadályozták. Utóbbi most a New Orleans Saintsnél van. És az edzõk sem érezték úgy, hogy érdemes idõt pazarolni rá. Hatalmas mennyiségû tantárgyat vett fel, hogy diplomát szerezzen építészetbõl, abban reménykedve, hogy egy napon visszatérhet Ghánába, és épületeket tervezhet. És mivel nem volt futball-ösztöndíja, dolgoznia kellett, gyakran vasárnaponként is, amely egy fontos nap volt a játékosok találkozója miatt. Hudson elmondta: „Nem tudtuk, hogy következetesen számíthatunk-e rá. Néha ki kellett hagynia az edzéseket a munkája miatt, de okosabb, mint 4-5 játékos együttvéve.”
Danso mindig azt kérdezgette az edzõitõl: „Mit tehetek, hogy jobb legyek?” De az ECU egy kis iskola volt, amely nagy fába vágta a fejszéjét. Nagyobb csapatokkal kellett játszaniuk, hogy hitelességet szerezzenek maguknak, ez pedig azzal járt, hogy a Danso a gyengébb, nagyon megvert csaptok elleni meccsen sem kapott lehetõséget a játékra. A mérkõzések napján leginkább az volt a feladata, hogy az ellenfél kispadjának közelében melegítsen, és a lehetõ legnagyobbnak tûnjön, hogy megfélemlítse az ellenfelet. Hudson elmesélte: „Minden fej felé fordult, minden tekintet rászegezõdött. Mi az end zone-ban álltunk és nevetve figyeltük. Az ellenfél edzõi felnéztek a papírjukból, és azt kérdezték: Ki ez a szörnyeteg?”
Úgy tûnt, Dansónak tetszik a csapatok bosszantása is, de inkább játszott volna. És ez minél valószínûtlenebbnek tûnt, annál jobban elcsüggedt. A megmentés William Jennette személyében érkezett, aki egykor erõnléti edzõ volt a North Carolinán, és aki az NFL egyik sztárjával, Julius Peppers-szel is dolgozott. Thompson mutatta be õket egymásnak, Danso pedig Greenville-bõl Durhambe autózott, hogy az MBS Fitness teremben találkozzanak. Jennette még mindig õrizget egy videót arról az elsõ napról. Úgy tûnt, Danso formában van, de nem a futball számára. Amikor egy rutinfeladatnak számító gyakorlatot kellett elvégeznie 5 kilós egykezes súlyzókkal, Danso egy perc után abbahagyta, elfáradtak a karjai. De Rob Ryanhez hasonlóan, Jennette-et még így is elbûvölte új védence. Így nyilatkozott: „Olyan volt, mint egy nagy szivacs. A lehetõ legtöbb tudást próbálta magéba szívni.” A Greenville-Durham útvonalat Danso hamarosan a lehetõ legtöbbször tette meg. És Jennette is elment Greenville-be, gyakran hetente egyszer, hogy buzdítsa a ghánait. Bátorította, és arra intette, ne aggódjon, hogy az East Carolinán nem kap elég játékidõt. Azt jósolta, egy NFL-csapat ennél mélyebbre fog tekinteni, egy profi edzõ bele fog esni a méreteibe és a lelkesedésébe. Idén tavasszal Dansónak összejött annyi kreditje, hogy lediplomázhatott. Holtz és gárdája a South Floridára távoztak. Habár még egy év múlva is elérhetõ lehetett volna az NFL számára, Danso úgy gondolta, itt az idõ, hogy megpróbálja. Amikor az iskolája megrendezte a Pro Day-t az NFL-es megfigyelõk és edzõk számára, õ is megjelent. Elmondása szerint számos volt csapatársa nevetett rajta. De Ryan meglátta, és Jennette szavai igaznak bizonyultak: egy NFL-edzõ igenis érdeklõdni kezdett iránta. Ryan megjegyezte: „Ami rögtön feltûnik, az a méretei, és az, hogy tiszta izom. Akár két lyukat is be tud tömni. Erõs, mint egy bivaly.”
Dansóban rögtön a clevelandi 3-4-es védelem nose tackle-jét látta meg, ahová az ECU 4-3-as sémájával ellentétben egyetlen, hatalmas termetû tackle-re van szükség, hogy középen álljon, és leszedje a labdavivõket. Ryan – aki a Cardinals safety-jeibõl, Kwamie Lassiterbõl és Brent Alexanderbõl, valamint a Browns jelenlegi játékosából, Marcus Bernardból segített NFL-játékosokat faragni, pedig õk is draftolatlan szabadügynökök voltak – elmondta: „Szeretem azt hinni, hogy ismerem a játékosokat. Nem érdekel, hogy mi történt az East Carolinán. Az nem számít. Ez az NFL, és az egyetlen dolog, ami számít, az, hogy mi történik azok között a fehér vonalak között. Akkor derül ki, milyen fából faragtak, amikor feljön a snap.”
Danso a Pro Day-en nem is sejtette, hogy Ryan felfigyelt rá. Csak a Draft elõtt néhány nappal derült ki, amikor az edzõ felhívta õt. Danso nevetve emlékezik: „Azt mondtam, várjunk csak, valaki szórakozik velem.” De tréfáról szó sem volt. A Browns a Draft utáni hétre próbaedzésekre hívta meg õt, csak azért, hogy Ryan meggyõzõdjön róla, Danso tényleg olyan erõs, és akkora akaratereje van, mint azon a napon az East Carolinán. Semmi változást nem látott. Az edzések után egy nappal már alá is írtak vele egy szerzõdést. Egykori fõiskoláján néhány játékos, aki elõtte állt a sorban, meg volt döbbenve. Hogy lehet az, hogy Dansónak összejött, nekik pedig nem? A Browns edzõpályáján a ghánai erre megvonja a vállát, majd nevet: „Túl sokan mondták, hogy én csak egy srác vagyok Afrikából, senki nem törõdik velem. De én örülök, hogy megpróbáltam. Most itt vagyok a Cleveland Browns stadionjában. Nem tudom elhinni. Édesanyám minden alkalommal elsírja magát, amikor errõl beszélünk. Erre nincsenek szavak. Ki vagyok én? Miért történik ez velem?” Megrázza a fejét: „Ha feladtam volna, ez nem történhetett volna meg.”
Csakhogy bekövetkezett. És végre, az edzés befejezte után másfél órával, amikor csapattársai már lezuhanyoztak, Danso felveszi narancsszínû Browns-os sisakját, és lassan elhagyja lehetetlen álmai pályáját.
Fordította: Geczõ László
