Elnökök futballmúlttal
Olyanra még nem akadt példa, hogy profi focistából késõbb az Amerikai Egyesült Államok legfõbb közjogi méltósága legyen, de egyetemi éveiben jó néhány leendõ elnök kipróbálta magát a futballpályán. A Kennedy-klán valamennyi ismert tagja a Hardvardra járt és valamennyi focizott is. A késõbbi tragikus sorsú elnök, John Fitzgerald Kennedy még freshmanként, azaz elsõ egyetemi évében csigolyasérülést szenvedett, s így hamar abbahagyta az intenzív sportot. Öccse, az utóbb szintén merénylet áldozatául esett Robert szeniorévének még kezdõként vágott neki, de egy edzésen lábát törte. A testvérek közül a legtöbbre talán a defensive és offensive endet játszó Ted Kennedy, majdani massachusettsi szenátor vitte, akinek például volt egy TD-elkapása a 1955-ös Harvard és Yale közötti presztízsrangadón. A tavaly elhunyt politikus játékával még a Green Bay Packers érdeklõdését is felkeltette, ám õ azt köszönettel bár, de elhárította és a továbbtanulás mellett döntött. A teljes igazsághoz tartozik, hogy valószínûleg JFK-nek és RFK-nek sem állt volna szándékában profi futballkarrierbe kezdeni, még akkor sem, ha nem szól közbe súlyos sportsérülésük.
A Kennedy-k politikai ellenfele, az 1960-as választáson JFK republikánus riválisának számító, majd 1968-ban elnökké választott Richard Nixon kedvenc sportjaként tartotta számon az amerikai futballt, és a Whittier College-ban maga is lehetõséget kapott – ha nem is sokat – a futballpályán. 1930-ban Nixon állítólag csak azért került be az iskola csapatába, mert túl kevés volt a játékra jelentkezõ fiatal és olyan nagy volt az igyekezete, hogy a bírók szinte minden play alkalmával lesen érték. Elnökként közelrõl kísérte figyelemmel az NFL történéseit, és az akkori futballistákat, edzõket rendre lenyûgözte naprakészségével. A washingtoni csapat, a Redskins ügyeibe Nixon olyan mértékig belefolyt, hogy azokról nem csak elsõ kézbõl tájékozódott George Allen fõedzõvel folytatott konzultációi során, de maga is javaslatot tett egy konkrét play-re. Ezzel ugyan a Rézbõrûek késõbb felsültek, ám az apró fiaskó minden bizonnyal aligha zabolázta meg a futballbarát elnökben buzgó lelkesedést.
A késõbbi republikánus elnök, Ronald Reagan egyetemi évei alatt az Eureka College csapatát erõsítette, de az egyetem után sem szûnt meg a sporttal való bensõséges kapcsolata. Egy ideig az Iowa Hawkeyes rádióközvetítéseit vezette, majd színészi karrierje egyik jelentõs állomásán a Notre Dame tragikusan korán elhunyt tehetségét George Gippet formálta meg az egyetem legendás edzõjérõl, Knute Rocknéról szóló életrajzi filmben. Az impozáns katonai karriert követõen nyolc évig a Fehér Házban „állomásozó” Dwight Eisenhower 1912-ben halfbackként szolgálta a Hadsereg futballcsapatát és egy emlékezetes összecsapás során alkalma nyílt szerelni a Carlisle Indian School akkori és a profi foci majdani ikonját, Jim Thorpe-ot. Egy héttel az említett találkozó után azonban Eisenhower a Tufts ellen súlyos térdsérülést szenvedett, majd miután többször is rásérült maródi testrészére, végleg búcsút mondhatott éppen csak bontakozó játékoskarrierjének.
Az elnökök közül a Nixon lemondását követõen a tisztségbe emelkedett Gerald Ford szerepelt a legragyogóbban a futballpályán. Ford a Michigan Wolverines elsõ osztályú centerének és védõfal-emberének számított az 1930-as évek elején. Kezdõként tagja volt az 1932-es és 1933-as bajnokcsapatoknak, majd 1934-ben a gárda MVP-jének választották. Utóbbi évben a Chicago késõbbi Heisman-gyõztes futója, Jay Berwanger maradandó forradást hagyott Ford egyik szeme alatt egyik kemény ütközésük mementójaként. Bár a Lions és a Packers is profi szerzõdést ajánlott neki, a klasszis focista a továbbtanulás mellett döntött és a Yale-re távozott, ahol egyébként tartózkodása alatt futballedzõként is ténykedett. A Michigan végül visszavonultatta 48-as számú mezét, a politikus pedig a késõbbi években rendszeresen ellátogatott Ann Arborba, megjelent a focicsapat edzésein, sõt olykor még a huddle-be is „bekéredzkedett.”
A focipályáról a Kongresszusba
Azok, akik sportpályafutásuk révén kivívott ismertségüket meglovagolva késõbb magas politikai pozícióra tettek szert, többen vannak, mint gondolnánk. A legtöbben ugyan csak helyi szinten, azaz lakóhelyükön, szülõvárosukban, szülõállamukban politizáltak, de sokuk politikai karrierje egészen a Kongresszusig ívelt. Az egyetemi futballban kitûnõ késõbbi kormányzók listája meglehetõsen hosszú, de példának okáért Edward King, aki 1979 és 1983 között volt Massachusetts állam elsõ embere, profiként is játszott három éven keresztül, elõbb az AAFC-ben szereplõ Buffalo Bills (1948-1949), majd az NFL-ben próbálkozó Baltimore Colts színeiben. Sam Wyche-ot, a Cincinnati Bengals és a Tampa Bay Buccaneers korábbi fõedzõjét 2008-ban Dél-Karolinában egy megyei tanács tagjává választották, de az elkövetkezõ években talán még ennél tovább is léphet. A Detroit Lions Hall of Famer safety-je, Yale Lary 1959 és 1963 között még aktív sportolóként volt képviselõ a texasi törvényhozás alsóházában, ami a maga nemében egészen egyedülállónak számít. Peter Boulware, a Baltimore Ravens-szel Super Bowl-gyõztes linebacker 2008-ban Florida állam „parlamentjébe” próbált bekerülni, s bár a választást elveszítette, Crist kormányzó kinevezte õt az állami Oktatási Bizottság tagjának. Lynn Swann, a Steelers Hall of Famer elkapója George W. Bush-t látta el tanácsokkal a President’s Council on Physical Fitness and Sports nevû testület elnökeként, majd 2006-ban sikertelenül pályázott Pennsylvania állam kormányzói székére.
Számos egykori focista az országos politikai színtérre is eljutott, azaz tagja lett a szövetségi Kongresszusnak. Az ex-Packers-es Lavern Dilweget hajdanán posztja (end) legjobbjai között tartották számon és tagja volt Green Bay elsõ három bajnokcsapatának (1929-1931) Curly Lambeau irányítása alatt. Dilweg a 2. világháború idején demokrata kongresszusi képviselõ volt, majd szerepet kapott a Kennedy-adminisztrációban is. Ugyancsak JFK elnöksége idején került be a nagypolitikába a Colorado kiválósága, az NFL-profiként a Pittsburgh Steelers és a Detroit Lions csapatát megjárt Byron „Whizzer” White. Az egyetemen jogi végzettséget szerzõ egykori atléta elõbb Robert Kennedy helyetteseként dolgozott az igazságügyi tárcánál, majd 1962-ban az elnök kinevezte õt a Legfelsõbb Bíróság tagjává, ahol végül több mint három évtizeden keresztül szolgált.
A Kongresszus alsóházának, azaz a Képviselõháznak egykori és jelenlegi tagjai között olyan valamikori focistákra bukkanhatunk, mint Steve Largent, a Hall of Famer elkapó, aki 1994 és 2002 között képviselte Oklahoma elsõ választókörzetét. Largentet a jövõ egyik potenciális elnökjelöltjeként is számításba vették, ám szorosan, de alulmaradt állama kormányzói székéért vívott küzdelemben, s ezzel politikusi pályája lényegében derékba tört. Egy másik oklahomai ex-sportoló JC (Julius Caesar) Watts, hajdan a Sooners egyetemi csapatát irányította (a profik között csak a Kanadai Futball Ligában szerepelt), és mindmáig õ az utolsó színes bõrû képviselõ, aki – 1995 és 2003 között – republikánusként kapott helyet a Kongresszusban. A Nebraska Cornhuskers élõ edzõlegendája, Tom Osborne 2001 és 2007 között volt Nebraska kongresszusi képviselõje, ám óriási népszerûsége sem bizonyult elegendõnek ahhoz, hogy 2006-ban a kormányzói széket is elnyerje.
A Kongresszus jelenlegi tagjai közül Heath Shuler az egyetlen, aki komoly hivatásos focimúlttal rendelkezik. Shuler a Tennessee Vols szurkolóinak legnagyobb reménysége volt Peyton Manning elõtt. 1993-ban második helyen végzett a Heisman Trophy szavazásán, majd 1994-ben az elsõ körben csapott le rá a Washington Redskins. Az irányító két csalódást keltõ idény után, amikor csak 18-szor lépett kezdõként a pályára, a kispadra szorult, majd a Saints-hez trade-elték. Feltámadását sérülések is hátráltatták, s amikor 1998-ban a Raiders edzõtáborában megint rásérült korábbi nyavalyájára, végleg bedobta a törülközõt. Heath amilyen rossz szájízzel távozott anno a szövetségi fõvárosból, annyira dicsõségesen vonult be 2006-ban a Capitoliumba, mint észak-karolinai demokrata képviselõ, 2008-ban pedig még nagyobb fölénnyel választották meg második terminusára.
Végezetül nem feledkezhetünk meg arról az úriemberrõl, akirõl igazán nehéz eldönteni, hogy a futballban, avagy a politikában futott be fényesebb karriert. A tavaly elhunyt Jack Kemp az 1960-a években az akkor még az American Football League-ben) szereplõ Chargers és még inkább a Buffalo Bills színeiben ért el szép sportsikereket. Õ volt az egyetlen olyan irányító, aki az AFL fennállásának mind a tíz éve alatt kezdõ irányítónak számított, és egyike annak a 20 játékosnak, akik az egész évtizedet végigszolgálták a liga valamely csapatának kötelékében. Passzkísérletek, sikeres passzok és passzolt yardok tekintetében Kemp volt az AFL történetének legeredményesebb játékosa, és öt bajnoki döntõn játszva (ezekbõl kettõt megnyerve) ugyanez érvényes a finálékra is. Kemp az 1969-es idény után döntött úgy, hogy teljes erõvel beleveti magát a politikába és helyi republikánusok felkérésére ringbe szállt a New York-i 38. körzet kongresszusi képviselõi székéért. Noha arra gondolt, hogy veresége esetén még visszatérhet a Bills-hez, de a választók akaratából már nem kellett többé futballszerelést öltenie, hiszen politikai pályafutása elsõ közel húsz évében folyamatosan beválasztották a szövetségi törvényhozásba. 1988-ban elindult a Republikánus Párt elnökjelöltségéért is, de a küzdelemben alulmaradt az idõsebb George Bushhal szemben. Bár Bush elnökként nem feledkezett meg arról, hogy helyet adjon Kempnek kabinetjében, de az egykori focistának csak a második vonal jutott, és a marginálisabb jelentõségû lakásügyi tárcát kapta. Az 1996-os elnökválasztás elõtt újra számításba vették elnökjelöltként, ám végül „csak” alelnökjelölt lett a Clintonnal szemben alulmaradó Bob Dole mellett.
2010 újra képviselõválasztási év az Amerikai Egyesül Államokban, és könnyen lehet, hogy Heath Shulerhöz újabb hajdani focista csatlakozik majd a szövetségi törvényhozásban. A Philadelphia Eagles egykori offensive tackle-je, Jon Runyan a New Jersey-i harmadik választókörzetében próbálhat szerencsét, amennyiben indulásához elnyeri a Republikánus Párt teljeskörû támogatását.
