RUSSELL FOGYNI AKAR

Miközben még néhányan azon vitatkoznak, hogy vajon Russell volt-e a draft történelem legnagyobb mellényúlása, a volt Oakland Raiders irányító szépen háttérbe vonult, gyakorlatilag eltûnt a médiából. Nem kapott részérõl nagy publicitást az sem, hogy Arizonába tart, azonban két, hozzá közel álló illetõ miatt ez is nyilvánosságra került.

A döntése igen logikusnak tûnik, hiszen jelenleg több, mint 300 fontot nyom (körülbelül 136 kg) és a tervek szerint minimum 25 fontot (kb. 11,5 kg) szeretne ledobni magáról, mielõtt egy másik csapathoz szerzõdne. A kérdés jogosan merül fel: Vajon lesz olyan csapat, aki elég merész ahhoz, hogy leszerzõdtesse a QB-t? Véleményem szerint biztosan lesz olyan, azt azonban nem gondolom, hogy elsõ számú irányító lesz belõle. Legjobb esetben is csak egy csere lesz, de legvalószínûbbnek azt tartom, hogy 3. számú irányító lesz a rosteren.

Azonban az, hogy neve nem forog állandóan a médiában mindenképpen elõnyére válik. Így egy kicsit lenyugodnak a kedélyek, ezt õ is tudja, hiszen úgy tervezi, hogy nem fog a nagyon közeli jövõben interjúkat adni. Õ is tudja, hogy nem tud sok mindent mondani a jelenlegi helyzetével (vagy NFL jövõjével) kapcsolatban.

„Ha arra panaszkodna, hogyan kezelték õt Oaklandben, akkor az úgy tûnne, mintha nem vállalná a felelõsséget. Ha minden felelõsséget magára vállal, akkor az igen nemes, de semmit nem érõ gesztus. Csak formába kell rázódnia és olyan helyzetet kell termtenie, ami megadja neki a lehetõséget az újrakezdésre” – mondta egy hozzá közel álló illetõ.

Fordította: Szûcs Gergõ

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások