Zachary Michael Thomas 1973 szeptemberének 1. napján született a Texas állambeli Pampában. Az 1996-os Drafton a Miami Dolphins választotta ki az 5. körben. A Texas Tech egykori linebackere nem volt kelendõ „árucikk”, 180 centis magasságáért nem kapkodtak a linebacker után kutató csapatok. A fõiskolán három évig kezdõ volt linebackerként. A Butkus Award szavazásán döntõs volt, illetve kétszer is megkapta az Év Védõjátékosa címet a Southwest Conference-ben. Összesen 390 szerelést hajtott végre, utolsó évében személyes csúcsot jelentõ 131-et, és iskolai csúcsot jelentõ 20-at a Missouri ellen. 1995-ben meccset is nyert csapatának, amikor a Texas A&M elleni mérkõzésen egy interceptionbõl TD-t szerzett, így 14-7 lett az eredmény. Zach, és idõsebb testvére, Bart voltak az elsõ testvérpár, akiket ugyanabban az évben választottak be az All Southwest Conference legjobb csapatába. A tesók White Deerben, a középiskolában is csapattársak voltak.
Már a Miamiba érkezése után adott elsõ interjúi során kiderült, Thomas egy különleges figura. Egy riporternek akkor elmondta, még mindig próbálja megszokni Dél-Floridát, és végre talált egy fodrászt, aki jól dolgozik. Elmesélte: „Elkezdtem beszélgetni a fickóval, elmondtam neki, hogy futballozom, erre õ megkérdezte, hogy melyik középiskolában játszom.” Majd a kistermetû újonc eleresztett néhány viccet azzal kapcsolatban, hogy nincs nyaka. Komolyra fordítva a szót, felvázolta a napirendjét. Reggel 6-kor jelent meg az edzõpályán, és este 9-10 körül hagyta el a létesítményt. Így fogalmazott: „A futball most már a munkám. És ha a sikerhez az kell, hogy korábban jöjjek, és késõbb menjek haza, akkor pályafutásom minden egyes napján ezt fogom tenni.”
Thomas különleges volt. Különleges személyiséggel, munkamorállal és szemlélettel bírt. Mindig önmagát adta. És az 1996-os szezonnyitóig egyszerûen nem akarta elhinni, hogy bent van az NFL-ben: „A himnuszt énekeltük. A legjobb érzés volt a világon. Úgy emlékszem rá, mintha tegnap történt volna, a Patriots ellen játszottunk, Bill Parcells a másik oldalvonalnál állt. Szép gyõzelem volt. A pillanat, amikor ráébredtem, hogy sikerült, már kissé ködös, de élveztem az egészet. A legfontosabbak számomra a kapcsolatok, amiket kialakítottam. Tudom, hogy ezt mondtam már, de végtelen hálával töltött el, hogy játszhattam, és még meg is fizettek érte.” Thomasban a himnusz alatt tudatosult, hogy megérkezett a profik közé. Másokban pedig akkor, amikor Shawn Jeffersont egy csonttörõ ütközéssel kiütötte. Amikor a Dolphins történelmében lapozgatnak, ez az ütközés mindig szóba kerül. Thomas így emlékezett: „Azt hiszem, akkor agyrázkódást okoztam. Nem akarok dicsekedni, mert én is megkaptam a magamét, de adtam is néhányat. Nem kérkedem ezzel, hisz senkit nem akarsz sérülten látni, és senkinek nem akarsz bajt okozni, de úgy éreztem, abban az ütközésben benne a volt a kijelentés: Itt van az 54-es.”
És az 54-es 12 szezonon keresztül ott is maradt. ’96-ban, július 3-án 3 évre szóló, 577.000 dolláros szerzõdést írt alá a Miamival. Elsõ évében beválasztották a Pro Bowl cserekeretébe, és a legjobb újonccsapatba. 1997-ben 15 meccsen játszott és kezdett, 128 szerelést osztott ki. 1998-ban ezt 133-ra növelte, hozzátett egy sacket, interceptiont és kierõszakolt szabadlabdát. Ebben az évben a Dolphins védelme kapta a legkevesebb pontot az NFL-ben. 1999-ben Thomas új szerzõdést kapott, ezúttal 5 évre írt alá, amivel 22,5 milliót keresett a 4,5 milliós aláírási bónuszt leszámítva. Ezzel a Dolphins legjobban megfizetett játékosa lett, még Dan Marino irányítónak sem fizettek ennyit. Ebben az évben megismételte elõzõ évi teljesítményét. 2000-ben ki kellett hagynia 5 meccset, így csak 99 szerelésig jutott. A következõ évben pótolta, 155-öt osztott ki, 3-szor sackelt, 2 passzt szedett le, és két szabadlabdát erõszakolt ki. 2003-ban meghosszabbították a szerzõdését, még több pénzt tehetett zsebre. A következõ években sem okozott csalódást, hozta a tõle megszokott szintet. A három olyan játékos egyike, akik elsõ 10 NFL-szezonjuk mindegyikében 100, vagy annál több szerelést osztottak ki. Többször vitte földre a labdavivõt, mint bármelyik játékos, aki jelenleg a Hírességek Csarnokának tagja, az örökranglistán pedig egyes források szerint a 4. helyen áll Randy Gradishar, Jessie Tuggle és Junior Seau mögött.
Hétszer választották be a Pro Bowl-keretbe, és több mint 1.000 szerelést jegyezhettek fel a neve mellé. Dolphins-os idõszaka 2008. február 14-én ért véget, amikor a csapat bejelentette, hogy Thomas többé nem fér bele hosszú távú terveikbe. 2008. február 23-án, miután a New Orleans Saints és a New England Patriots is ajánlatokat tett, Thomas úgy döntött, a Dallas Cowboys egy évre szóló, 3 millió dolláros szerzõdését fogadja el. A linebacker úgy nyilatkozott, nem érezte ott jól magát, mert nem a megszokott helyén játszhatott. A 2009-es holtszezonban korlátlan szabadügynökké vált, április 11-én a Kansas City Chiefs igazolta le, egy évre 2 milliót adtak volna neki, de az elõszezon végén elbocsátották, miután még csak ki sem próbálták éles helyzetben.
2010. május 20-án egy napra szóló, 1 dolláros szerzõdést írt alá a Delfinekkel, hogy attól a csapattól vonuljon vissza, ahol legjobb éveit tölthette el. Egyébként nem biztos, hogy az 54-es számú mezt a Dolphins visszavonultatja, de nem számít. Nem kell azért egy számnak eltûnnie, hogy emlékezzünk annak a tetteire, aki viselte. Utált veszíteni, mert a vereség megfertõzi az elmét.
Thomasnak hihetetlen tehetsége mellett érdekes szeszélyei is voltak. Például vásárolt egy túlnyomásos kamrát, és abban aludt, mert meg volt gyõzõdve arról, hogy így könnyebben regenerálódik. Mágneseket viselt a testén, mert valaki azt mondta neki, így jobban oda tudja vonzani a vért bizonyos testrészeihez, hogy jobban gyógyuljanak. És a saját vércsoportjának megfelelõ étrendet folytatott. Mindezt azért tette, hogy a legjobb legyen. Thomas elmondta: „Soha nem tekintettem úgy magamra, mintha istenadta tehetséggel lennék megáldva, de mindig is tudtam, hogy egyszer valahogyan elérem a csúcsot. Sok tehetséges játékost láttam érkezni a csapathoz, akik aztán igen gyorsan távoztak is, mert gond volt a munkamorállal, lusták voltak. Amikor a pályán vagy, nem igazán számít a tehetség, vagy az, hogy 4,2 másodperc alatt futod le a 40 yardot, ha nem vagy képes olvasni, felismerni egy playt, vagy ha elkapó vagy, elkapni a labdát. A pályán más dolgok is számítanak. Én ezekre éreztem rá nagyon gyorsan. Amikor 40 yardokat futottunk, esküszöm, hogy a védõ falemberek is lehagytak. A Combine sem a futballról szólt. Magasugrásnál el sem értem a legalsó fokokat. Idegesített, hogy a sok munka, amit fõiskolán befektettem, egyáltalán nem számított, mert ezekkel a tesztekkel nem lehetett felmérni, mit tudok a pályán. Semmi köze hozzá. Amikor a pályára léphettem, magabiztos voltam. Lehet, hogy hétköznap voltak kétségeim, de a meccs napján magabiztos voltam.”
Dan Marino is megemlékezett Thomasról. Így mesélt: „Emlékszem, amikor újoncként feltûnt. Úgy gondoltam, õ és Larry Izzo remekül használhatóak lesznek majd a special teamben. Larry-vel kapcsolatban igazam volt, de Zach esetében tévedtem. Kiderült, sokkal több van benne. Elszántságát, kitartását és játékszeretetét latba vetve a csapat egyik legjobb játékosa lett. Nagyszerû csapattárs volt. Egyetlen play erejéig sem pihent, még edzésen sem. A játék iránti rajongása pedig járványként terjedt az öltözõben. Örülök, hogy lehetõségem volt vele játszani, és örülök, hogy annak a csapatnak a tagjaként vonulhat vissza, amelynek annyi mindent adott.” Thomas válaszul erre azon viccelõdött, hogy ahányszor edzésen leszedte Marino passzát, mindig felhívta a barátait, hogy elmesélje, mennyire felvillanyozó érzés. Tipikus Zach.
Tony Sparano is mesélt. Egy olyan történetet osztott meg, amely még abból az idõbõl származik, amikor a Cowboys edzõje volt, és a Dolphins, na meg persze Zach ellen készültek. Állítása szerint „ki kellett találniuk valamit, különben a LB minden egyes alkalommal földbe döngöli a labdavivõt”. Sparano így folytatta: „Ha nem blokkoljuk meg, minden playt megállít. Egyik éjszaka 11 óra körül kitaláltuk, hogy át kell vernünk a fickót. Össze kell zavarnunk különbözõ felállásokkal, valami olyat kell mutatnunk neki, amit nem tanulmányoz ebben a pillanatban is, és amit még soha nem látott. Ezt gyakoroltuk egész héten, elérkezett a meccs, én a támadófalat igazgattam. Két drive után a srácok azzal jöttek oda hozzám, hogy nem mûködik a tervem. Már azelõtt tudja a playeket, mielõtt kijönnénk a huddle-bõl. Ezzel el is mondtam, hogy milyen játékos volt Zach.”
Visszavonulása elõtt, az utolsó percekben, amíg még Delfin volt, Thomas köszönetet mondott a családjának, az edzõinek, egykori csapattársainak, Tony Egues-nek, aki a felszerelésekért felelt, a csapat egykori és jelenlegi sajtósainak, és a médiának is. De legfõképp a rajongóknak, akik feltétel nélkül szerették, attól függetlenül, hogy a csapatnak éppen jól, vagy rosszul ment. Elnézést is kért tõlük, amiért nem tudtak Super Bowlt nyerni.
Pályafutása során rengeteg agyrázkódása volt, korábban kijelentette, hogy halála után agyát a tudománynak, a Bostoni Orvosi Egyetemnek adományozza. Számtalanszor mondta, hogy megszámolni sem tudja, hány agyrázkódása volt. De nem igazán foglalkozott ilyen apróságokkal. Amint a fenti példák is mutatják, mindent képes volt megtenni azért, hogy ott legyen a pályán. Nem sajnálta a testét, pedig neki is csak egy jutott. Imádta a csapatot, amely érdemesnek tartotta arra, hogy rááldozzon egy 5. körös picket. Hihetetlen mennyiségû szereléssel, és példamutató, kemény munkával hálálta meg a megelõlegezett bizalmat.
Pozíció: ILB
Draft: 5. kör, 154. pick
Csapat(ok): Miami Dolphins, Dallas Cowboys, Kansas City Chiefs
Mezszám: 54, 55
Fontosabb díjak, elismerések: 7 Pro Bowl (1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2005, 2006)
5-szörös All-Pro válogatott (1998, 1999, 2002, 2003, 2006)
A Hónap Újonc Védõjátékosa (1996. október)
Az AFC Legjobb Újonc Védõjátékosa (1996)
Pro Bowl cserejátékos (1996)
Dolphins MVP (1996, 2001)
Fõbb statisztikák: MIA: 168-ból 168 meccs kezdõként
1041 szerelés (egyes források szerint)
17 interception
16 kierõszakolt fumble
DAL: 16-ból 14 meccs kezdõként
65 szerelés
