MARTZ MUNKÁBA ÁLL

Ez ma lesz esedékes, amikor a Bears elindítja elsõ kötelezõ, 3 napos edzõtáborát. Martz, a Bears új offensive coordinatora ugyanazt akarja tenni a támadókkal, amit NFL-es pályafutásának zömében a védelmekkel tett: nyomást teremt. Elmondta: „Mindig nagyon fontos, hogy egyben lássuk az egész csoportot. Így megoldhatjuk a gondokat, és azokat az apró dolgokat is gyakorolhatjuk, amit nyomás alatt tenniük kell. Az NFL errõl szól, nyomás alatt is teljesíteni.”

Az 59 éves Martz 1973-ban középiskolai, majd 1974 és 1992 között fõiskolai edzõként tanította és bütykölte a támadócsapatokat. Az NFL-ben 1992 óta dolgozik, megfordult a Rams-nél, a Redskins-nél, a Lions-nál és a 49ers-nél. Nevezték már õrült tudósnak, támadó gurunak is. Kritizálták azért, mert trükkjeinek tárháza nem túl nagy, sokszor passzt hív be, amikor egy futással is el lehetne érni a célt. A Bears régimódi futójátékával keverve akár eredményes is lehet a mentalitása. Martz elmondta: „Minden téren kemények akarunk lenni, de közben a labdával is tenni kell, amit tenni kell. Hatékony futójátékra van szükség. El kell kerülni a 3. kísérleteket, de ha nem lehet, akkor legyen kevés yardos a helyzet, uralni kell a játékot. Pályafutásom során párszor voltam olyan helyzetben, amikor gyakorlatiasnak kellett lenni, pontokat kellett szerezni mindenáron. Ebbe akkor kényszeríthetnek bele, ha valamilyen téren hiányosságaid vannak. A futball nem annyira szórakoztató, ha nincsenek meg hozzá a tehetségek. Úgy gondolom, Lovie Smith vezetõedzõ és a vezetõség elég jól összerakták a támadócsapatot. Meglepõ. Az elkapói gárda nagyszerû. Tényleg jók. Nagyon gyorsak, és mindannyian szeretik ezt a játékot.”

Devin Hester, Johnny Knox és Devin Aromashodu emelkednek ki a Bears elkapói közül. Martz elmondta, futólag már beszélt Darryl Drake-kel, az elkapók edzõjével: „Darryl Drake hozzáállása hasonlít az enyémhez. Úgy edzi õket, ahogyan én tenném. Az útvonalak, a sebesség, és az irányváltások esetében is. Minden részletre figyel. Az utasításiban mindenre kitér, semmilyen apróságot nem bíz az elkapók képzeletére. Sokan úgy futják például a go-t, hogy beletesznek egy megtorpanást. Mi azt akarjuk, hogy megtartsák a sebességüket.” Martz-ra sok javítanivaló vár. A Bears tavaly 7-9-es mutatót hozott össze, idegenben 2-6-os mérleget produkáltak. A támadócsapat a 23. lett, first down-ok szerzésében a 25., míg birtoklási idõ szempontjából 26. lett a csapat. Jay Cutler 26 interception-t dobott, ami tavaly a legtöbb volt a ligában.

Hogyan fogja ezt kijavítani az offensive coordinator? A kérdésre, mit szól ahhoz, hogy Cutler passzát túl sûrûn szedik le, Martz így válaszolt: „Ezt még nem tapasztaltam ki. Nem volt befolyásom afelett, ami korábban történt, nem volt befolyásom az õt körülvevõ személyzetre, vagy arra, amit kértek tõle. A lehetõség adott az õ számára is, bízom benne, hogy megtaláljuk a válaszokat, és nagyszerû közös tapasztalataink lesznek.” A Bears-nél Martz újra együtt dolgozik Rod Marinelli-vel, akivel a Lions-nál 2006-ban (3-13-as mutató) és 2007-ben 7-9-es mutató) is megbuktak. Marinelli a vezetõedzõ segédje és defensive coordinator a Medvéknél, Martz így beszélt róla: „Egy kedves barát. Már jó ideje barátok vagyunk. Ez egy újabb ok, hogy itt legyek. Amióta megérkeztem, sokat segített. Pozitív a hozzáállása, nagyon jó edzõ.”

Martz számára újra itt az esély, hogy megformázzon egy támadócsapatot, és mûködõképessé tegye. Már megtette, a Rams két Super Bowl-ja során is edzõ volt a csapatnál, egyszer offensive coordinatorként legyõzte velük a Tennessee-t, egyszer pedig kikaptak a New England-tõl, ekkor már vezetõedzõ volt. A Bears-nek 2010-ben erõs kezdésre, és még erõsebb befejezésre van szüksége. A szezont a Detroit, a Dallas, a Green Bay, a Giants, a Carolina, a Seattle és a Washington ellen kezdik, majd szabadnap következik. Aztán a New England, a Minnesota és a Jets következik, majd újra a Green Bay. Martz tudja, mit jelentene a Bears-nek eljutni a Super Bowl-ig, esetleg meg is nyerni azt: „Hûha! Valószínûleg itt vannak a legjobb rajongók, nagyon szenvedélyesek. Mindannyian valami különlegesnek a részesei akarunk lenni. Tudom, hogy lesznek bírálóink. Ez hozzátartozik. De értékelem a szenvedélyt.”

Fordította: Geczõ László

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások