A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
praktiker 970×550
Polacsek 970*250
Lufi 300*300

FOLK LÁBA MELLÉHORD

Acapella 640×480

Az edzés végén Folk nem úszta meg a csipkelõdést, Rex Ryan, az új vezetõedzõje tréfálkozott az újságíróknak, akik azt kérték Folk-tól, hogy a másik lábával rúgjon. Ryan elmondta: „Ez csúnya volt. Kicsit aggasztó. Ahogy a srácoknak is mondtam, nem vagyok a legokosabb fickó, de ha az elsõ kilenc rúgás jobbra mellémegy, akkor kicsit korrigálni kell. Inkább menjen mellé balra, mielõtt egy újabb jobbra menne. Nick berúgott néhányat, de a másik srác azt hiszem egyet sem.”

A másik srác pedig Clint Stitser, aki Ryan állítása szerint nem lesz sokáig a csapat tagja, ha nem kezd el mezõnygólokat értékesíteni. Kicsit korai még májusban errõl beszélni, de talán Folk-nak is meg kell barátkozni ezzel a gondolattal. Nagy figyelmet fog kapni, és mentálisan tesztelni fogják. A Jets csak remélni tudja, hogy jobban megbirkózik néhány kihagyott rúgás terhével, mint azt Dallas-ban tette.

Fordította: Geczõ László

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások