„A testem kiválóan érzi magát, sosem voltam még ilyen jó formában” – lelkendezett Maualuga a Bengals OTÁ-jának elõestéjén. „Izgatottan várom a gyakorlást, és remélhetõleg össze tudom hasonlítani a teljesítményemet az egy évvel ezelõtti önmagaméval, amikor egy drive során szinte teljesen kimerültem. Most a testemre koncentrálok, és kíváncsi vagyok, milyen erõs lettem, és mennyire leszek megbízható tagja a gárdának.”
A 23 éves linebacker õszintén beszélt arról a januári napról, amikor Jaguárjával balesetet okozott, majd ittas vezetés miatt letartóztatták, és alkoholizmusa miatt rehabilitációra küldték. A másodéves profi azóta egy kortyot sem ivott, leadott 7 kilót, és sokkal magabiztosabban tekint a jövõbe, mint január 29-én, amikor egy parkolóóra és két parkoló autó összetörését követõen kattant a csuklóján a bilincs.
„Amikor hallottam a szirénákat, és láttam a fényeket, tudtam, hogy mindennek vége” – emlékszik vissza Maualuga. „Akkor teljes józanságot fogadtam. Az életemet megváltoztatta az eset, és ma már tudom, mindez azért történt, hogy ráébredjek, ki is vagyok valójában.”
A játékos már a kezdetekben sem tagadta a vádakat, és bûnösnek vallotta magát. Hét napot töltött börtönben, és azzal a feltétellel engedték haza, hogy amennyiben a következõ két évben balesetet okoz, súlyosabb büntetéssel kell szembenéznie. Emellett az általa okozott károk megtérítésére kötelezték, és 900 dollár bírságot is kiróttak számára. Bár többen gyõzködték, hogy fogadjon egy jó ügyvédet, aki simán kihozza a slamasztikából, Maualuga nem kívánt elmenekülni a felelõsség elõl, és vállalta tettéért a felelõsséget.
A védõ a ligától is számíthat büntetésre, és emellett részt kell vállalnia az NFL drog és alkohol programjában is. A linebacker ez ellen sem emelt kifogást. A baleset után elvonókúrára ment, ahol kezeléseknek vetette alá magát, és számos tanácsot kapott ahhoz, hogyan kerülje el a hasonló szituációkat.
„A testem számára eddig nem adtam meg azt a tiszteletet, amit megérdemelt volna. A játékom során csak arra koncentráltam, hogy fizikailag teljesítsek a pályán, meg sem próbáltam mélyebbre ásni, filmeket nézni, és intelligens játékossá nevelni magam” – hangzott az õszinte vallomás. „Most már azt gondolom, tavaly nem a képességeimnek megfelelõ játékot produkáltam” – tette hozzá Maualuga.
Mindenesetre a következõ szezonra már érettebben készül a védõ, aki 2009-ben 63 szerelést, 1 sacket és 3 forced fumble-t tudott felmutatni. „Az idõm nagy részét azzal töltöm, hogy felkészítsem magam a következõ feladatokra. Emellett féltékeny is vagyok. Tavaly Brian Cushinggal és Clay Matthews-zal együtt kerültem a ligába az USC-rõl. Brian a legjobb újonc védõ díját nyerte el, Clay pedig Pro Bowl választott lett. Én meg ezzel szemben nem értem el semmit” – vallott kritikusan Maualuga.
Fordította: Kiss Csaba